Nagyvilág
Többen meghaltak péntek este az egyiptomi Szuez városában az éppen két éve kezdődött forradalom eredményeivel elégedetlen tüntetők és a kivezényelt rendőrök közötti összecsapásokban.
Két síelő halálát okozta egy lavina az olaszországi Cortina d'Ampezzo síparadicsom közelében.
Egy hatalmas, 18 méter hosszú barázdásbálna tetemét vetette partra a víz pénteken Franciaországban.
Elutasította a lengyel parlament alsóháza pénteken a kormánypárt azon törvénytervezetét, amely hetero- és homoszexuálisok számára egyaránt lehetővé tenné a regisztrált partnerséget.
A héten másodszor pusztított tűz az épületben, az első oltása miatt vastag jégburokba fagyott.
Eljátszotta saját elrablását egy 11 éves fiú Spanyolországban, mert szüleit berendelte egy tanár az iskolába, a gyerek pedig félt a következményektől.
Elárverezik James Cook egyik pisztolyát. Az aukció február 14-én lesz Melbourne-ben, a remélt összeg 100-200 ezer ausztrál dollár (22-44 millió forint).
A Greenpeace huszonöt aktivistája "szállta meg" pénteken a Shell egyik benzintöltő állomását a svájci Davosban - az itt tartott világgazdasági fórum közelében -, hogy tiltakozzék a holland-angol kőolajipari óriásvállalat arktiszi fúrási tervei ellen.
2013. 01. 25. 16:52
Még csak a felét sikerült elkapni annak a 15 ezer hüllőnek, amelyek egy dél-afrikai farmról szöktek meg.
Az ügyészek szerint a hollandiai műkincslopással gyanúsított román állampolgárok akár el is égették volna a nagy értékű festményeket, hogy eltüntessék az őket terhelő bizonyítékokat.
Több térfigyelő kamera is rögzítette, ahogy egy százméteres útszakasz teljesen megsemmisül.
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 18:10 Kósa Lajos sem veszi fel mandátumát, és nem indul semmilyen fideszes tisztségért
- 18:06 A meghalt csapattársáról megemlékező Pogacar nyerte a legrégebbi egynapost
- 17:54 Kizárólag a magyar félen múlik a Belgrád-Budapest vasútvonal indulása
- 17:21 Reagált a NAV Magyar Péternek a Rogán-kör külföldi pénzutalásaival kapcsolatos bejelentésére
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 16:59 Szulejmán világuralkodónak tartotta magát
- 16:55 Izraeli kormányellenes tüntetésen koboztak el egy magyar zászlót
- 16:47 Két telitalálatos szelvény van a hatos lottón
- 16:31 Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt
- 15:55 Főzött Hruscsovnak, Puskás Öcsinek és a holdra szálló űrhajósoknak is – így hódította meg Szathmáry Lajos Amerikát
- 15:52 Az izraeli elnök vádalkut szorgalmaz Netanjahu korrupciós ügyében
- 15:45 Megkéseltek egy férfit Hajdúszoboszlón
- 12:04 Feszült arcok, fegyveres egyenruhások – képek a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján kitört lövöldözésről
- 13:35 Győrnek elege lett, olyat tett, amit ‘89 óta soha
- 07:03 Horn Gábor: Nem azt mondták, Viktor!
- 10:55 Hadházy Ákos: Orbán Viktor így előbb kerülhet előzetesbe
- 05:30 Kvíz: bognár, varga, kádár – mennyire ismered a régi mesterségeket?
- 17:21 Reagált a NAV Magyar Péternek a Rogán-kör külföldi pénzutalásaival kapcsolatos bejelentésére
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 08:00 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek
- 09:25 Lövöldözés a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján: Charlie Kirk asztal alatt bujkáló és zokogó feleségét is ki kellett menekíteni
