Nagyvilág

Pólója miatt azt hitték, gyilkolni akar

Repulogep-ablak(210x140)(2).jpg (repülőgép, ablak, utas, )
Repulogep-ablak(210x140)(2).jpg (repülőgép, ablak, utas, )

Egy mesefilmből származó idézet okozott riadalmat egy repülőjáraton Új-Zéland felett.

“A nevem Inigo Montoya. Megölted az apám. Készülj a halálra!” – ez állt a pólón, amelyet egy férfi viselt a gépen.

A fenyegetés A herceg menyasszonya (The Princess Bride) című amerikai filmben hangzik el. A film még 1987-ben készült, és nem aratott hatalmas mozisikert, házimozis változata viszont igen népszerűvé vált. Emiatt a repülő utasai között akadtak, akik ismerték, és ők nem törődtek vele, viszont voltak, akik azt hitték, véres leszámolásra készül a pólós utas.

Az aggódó utasok szóltak a veszélyről a személyzetnek, amely megkérte a pólós férfit, hogy ha teheti, öltözzön át, mert néhány utastársára a frászt hozta. A póló azonban maradt, mert a férfinál nem volt váltás ruha. A stewardess azt mondta, hogy hoz neki valamit, ám végül nem tette, mert sikerült megbeszélni a félreértést a félős utasokkal.

A légitársaság szóvivője az esetről azt mondta, hogy a cégnek vannak öltözködési előírásai az utasokra vonatkozóan is, külön kitérve a sértő és fenyegető jelmondatokra – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik