Nagyvilág

Nem könnyítik a homoszexuálisok életét Lengyelországban

Elutasította a lengyel parlament alsóháza pénteken a kormánypárt azon törvénytervezetét, amely hetero- és homoszexuálisok számára egyaránt lehetővé tenné a regisztrált partnerséget.

A szejmben 228 képviselő voksolt nemmel, 211 igennel, tízen pedig tartózkodtak. A parlament elutasította a baloldali ellenzék két hasonló tárgyú törvényjavaslatát is.

Donald Tusk lengyel kormányfő – a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) vezetője – a jogszabály bevezetése mellett érvelve korábban azt mondta: a regisztrált partnerség intézményével meg lehetne könnyíteni a lengyel homoszexuálisok életét.

“Az ember nem vonhatja kétségbe a homoszexuális partnerséget” – hangsúlyozta a voksolás után azokra a képviselőkre célozva, akik a törvénytervezet csütörtöki parlamenti vitájában “természetellenesnek”, illetve “alkotmányellenesnek” nevezték az azonos neműek szerelmi kapcsolatát.

Az ellenzéki konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) egyik képviselője, Artur Gorski szerint a javasolt jogszabály a társadalom erkölcsi hanyatlását legalizálná, és egyúttal bebetonozná a hagyományos családmodell válságát.

A jogszabálytervezet alkotmányosságát illetően aggályainak adott hangot Jaroslaw Gowin igazságügyi miniszter is. A lengyel kormány erősen megosztott ebben az érzékeny kérdésben, és hivatalosan nem is foglalt állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik