A házigazda Tottenham Hotspur az öt (!) gólig jutó Jermain Defoe vezérletével kiütéses, 9-1-es győzelmet aratott a Wigan felett. A félidőben még csak eggyel vezettek a londoniak, utána azonban minden bejött.
A Bayer Leverkusen döntetlent játszott a Bayern München otthonában a német labdarúgó Bundesliga 13. fordulójának vasárnapi rangadóján. A mostani szezonban még veretlen vendégek így továbbra is vezetik a tabellát.
Az Inter továbbra is a mezőny előtt száguld, az üldözők közül a Milan gólzáporos meccsen szerzett három pontot, a Sampdoria is nyert, a Genoa viszont botlott. Totti 22 perc alatt hármat vágott a Barinak, ahol Koman egy félidőt játszott.
A héten kirobban bundabotrány nyomán eltiltotta az együttes vasárnapi kupamérkőzésétől a szenegáli Omar Fayét a svájci másodosztályú FC Thun labdarúgócsapatának vezetősége.
Három hetes vidéki tartózkodás után péntek este szigorú biztonsági intézkedések közepette érkezett meg Overdose a Nemzeti Lóverseny Kft. alagi telepére, hogy végre megszokott helyén kezdhesse meg téli pihenőjét és remélhetően tavaszi felkészülését.
Az oktatás és a kultúra hosszútávon hatásosabb megoldást kínál a cigánykérdés magyarországi megoldására, mint a populista, szélsőséges ideák – mondta az FN.hu-nak Hiller István kultuszminiszter, aki szombat este New Yorkban személyesen vett részt az Amerikában zajló magyar kulturális évad egyik záró rendezvényén.
Nyolc magyar cigányember meghódította az amerikai közönséget szombat este New Yorkban. A csapat nemzetközileg legismertebb romazenésze, Szakcsi Lakatos Béla volt, de 12 éve a Kossuth-díjas művész sem vetekedhetett népszerűségben Mohamed Fatimával, az akkori Fekete Vonat együttes dívájával. Exkluzív interjú Fatimával az FN.hu-n.
Németországban egyre több gyanúsított játékos, illetve klub neve merül fel a héten kirobbant labdarúgó bundabotrányban, ugyanakkor egyre több a cáfolat is.
A Debrecennel azonos BL-csoportban szereplő Fiorentina némi meglepetésre kikapott hazai pályán a Parmától. Az Internazionale idegenben lőtt három gólt, és nyolc pontra meglépett a vasárnap Udinesét fogadó Juventustól.
A hazai termelők gyakran kiszorulnak a polcokról, pedig termékeikben kevesebb a vegyszer, és ha hazait veszünk a környezetet is kíméljük. Miért lesz egyre vastagabb a paradicsom héja? - hulladéktippek az FN.hu-n.
Nem bírt az Athletic Bilbaóval a vendég Barcelona a bajnokság 11. fordulójában, így a Santandert legyőző Real Madrid került a tabella élére. A Sevilla idegenben győzött, az Atlético tovább bukdácsol.
Erdei Zsolt többségi pontozással legyőzte a nála hivatalosan 7,7 kilogrammal nehezebb olasz Giacobbe Fragomenit, és ezzel megszerezte a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú bajnoki övét, egyúttal történelmet írt.
Vranik Roland Adás című filmje - elsőként a magyar filmek közül - megnyerte a legjobb rendezői díjat és a diákzsűri díját is a sevillai filmfesztiválon. A rendezőt Torinóban értük utol telefonon, ahol szintén versenyben van a - magyar mozikba január 7-én kerülő - antiutópia.
Tizenhárom első osztályú magyar mérkőzéseit is megbundázhattak a Bild című német lap szerint. Az érintettek között az Újpest FC-t is említi a lap. A klub tagad.
A Videoton gól nélküli döntetlent játszott a vendég Győrrel a Soproni Liga 15. fordulójában. Mind a két edző úgy látta, csapata járt közelebb a sikerhez. Az Újpest tapad a székesfehérváriakra, miután egy góllal nyert Angyalföldön.
Vasárnap startol a férfi teniszezők szezonzáró szupertornája, amelyre új helyszínen, Sanghaj helyett Londonban, továbbá Mesterek Kupája helyett immár World Tour Final „címmel" kerül sorra.