A Forma-1-es Ferrari istálló továbbra sem tett le arról, hogy a gyorsaságimotoros-vb hétszeres győztesét, a címvédő olasz Valentino Rossit ültesse harmadik autójába.
A divatcégek nem törik magukat, hogy a szabvány szerint méretezzék ruháikat, mert szerintük így a vásárlók nyugodtan gondolhatják, beleférnek a kisebb ruhákba is. Mindezt a „hiúsági méretezésnek” nevezett jelenség miatt. Ez áll ugyanis az elméretezések hátterében, amivel még a legnagyobb divatmárkák is előszeretettel élnek. Egy felmérés szerint a Marks & Spencer, a Gap, de a [...]
Június 4-én és 5-én rendezik meg a Stargarden Fesztivált a Népstadion Kertben. A rendezvénysorozattal a szervezők elsősorban az idősebb generációnak szeretnének kedveskedni, ezért olyan ikonokat hívtak meg, akik több generáció zenei ízlésére hatással voltak. A fellépők egy részét már korábban megnevezték: itt lesz a Deep Purple, a The Animals, az Omega és a Korál. Emellett [...]
Nehezíti a helyzetet, hogy Hollywood oroszlános stúdiójára hónapok óta nem találnak vevőt. Az MGM bizonytalan jövője kihat a 23. James Bond filmre is, a producerei azt nyilatkozták, hogy sejtelmük sincs arról, mikor folytatódhat a munka. Hozzátették, egyelőre még a premier időpontját sem tűzték ki. A soron következő film mozipremierje eredetileg valamikor 2011 és 2012 között [...]
Hangfoglaló Hétfő néven versenyt hirdet általános és középiskolai diákoknak a Hangszeresek Országos Szövetsége. A játék lényege, hogy Presser Gábor Neked írom a dalt című szerzeményét egy időben kell adni, rögzíteni, és feltölteni a netre. A győztes 1 millió forint értékű hangszerrel, hangtechnikai eszközzel gazdagodik.
Megnyitása óta több mint 100 ezren tekinteték meg a Szépművészeti Múzeum Degas-tól Picassóig című kiállítását. A tárlat az elképzelések szerint hétvégén, április 25-én zár, de a múzeum tárgyalásokat folytat a kölcsönadó Puskin Múzeummal, hogy a remekművek még Budapesten maradhassanak.
A készült film ezzel együtt is csupán egy remekül sikerült gondolati játék, amit az alkotó, Lőrincz Áron nagyszerűen kivitelezett. A fiatal építész már többször jelentkezett elgondolkodtató videókkal, illetve gondolati játékkal. Ebben a kisfilmjében egy rejtélyes égig érő épület a főszereplő, amiről csak a kisfilm végén derül ki, hogy melyik budapesti torony újragondolása. Segítségül annyit, hogy [...]
A Barcelona az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) bírálta, amiért nem próbálta meg elhalasztani az olasz Inter elleni, keddi Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Egy brit biztosítótársaság legfrissebb felmérése szerint egyre több idős ember sérül meg extrémsport miatt. Az utóbbi időben négyszeresére nőtt a hányaduk: a négy éve mért 5%-ról mára 20%-ra. Az időseket főleg hegymászás, búvárkodás illetve síelés közben éri baleset. A biztosítótársaság képviselője a Daily Mail című napilapnak hozzátette azt is, hogy a 70 év feletti korosztály [...]
Már több mint százezren tekinteték meg a Szépművészeti Múzeum Degas-tól Picassóig című kiállítását. A tárlat vasárnap zárna, de a múzeum tárgyal a kölcsönadó Puskin Múzeummal, hogy a remekművek még Budapesten maradhassanak.
Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a szolárium függőséget okoz. Azoknál, akiknél ez több, mint egyszerű esztétikai rítus hasonló elvonási tünetek jelentkeztek, mint az alkoholistáknál. Összesen 421 egyetemistát vizsgáltak meg, akik közül 229 az azt megelőző évben rendszeresen járt szoláriumba. Érdekes, hogy a 229 fő annak ellenére is rendszeresen használta az eszközt, hogy előzetesen [...]
Nagykanizsáról gőzmozdony vontatású nosztalgiavonat, Zágrábból pedig különvonat indul szombaton a magyar-horvát határon fekvő Kotorba (Kotoriba). A vasútvonal 150. születésnapját ünneplik így.
A Toyota 34 ezer Lexus GX 460 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezze a szükséges módosításokat a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden. A lépés magyar autókat nem érint, és Európán belül is csak Orosz- és Franciaországban értékesítették ezeket modelleket.
Brit lapértesülés szerint José Mourinho, a Chelsea korábbi, az Inter jelenlegi trénere váltja a manchesteri kispadon nyugdíjba vonuló Sir Alex Fergusont.
A Barcelona busszal utazott el Milánóba, de alighanem „repülős tempóra” kell kapcsoljon a Giuseppe Meazza stadionban, a formáját megtalálni látszó Inter ugyanis előző BL-ellenfelénél keményebb diónak ígérkezik.
Szélsőséges esetben önkorlátozóvá, neurotikussá válhatnak azok, akiknél a szenzoros érzékelés túlérzékeny (SPS). Az emberek 20%-a SPS-es személyiséggel jön a világra: lassabban oldódnak, könnyebben elsírják magukat, szigorral kell rávenni őket a feladat elvégzésére és gyakran mondanak ki különösen mély gondolatokat. – állítják egy új tanulmány szerzői. A kutatók úgy vélik az érzékenység korábban evolúciós előnyt jelenthetett [...]