Élet-Stílus

A vulkán földre hozhatja a Barcelonát

admin
admin

2010. 04. 20. 07:30

A Barcelona busszal utazott el Milánóba, de alighanem „repülős tempóra” kell kapcsoljon a Giuseppe Meazza stadionban, a formáját megtalálni látszó Inter ugyanis előző BL-ellenfelénél keményebb diónak ígérkezik.

A Roma elleni vereség óta csak a Fiorentina elleni idegenbeli találkozón veszteglő Inter ugyanis hat meccséből ötöt megnyert (az olasz kupa elődöntőjében többek között a toszkánoknak is visszavágott), s a Juventus elleni derbi nyomán lelkileg megerősödve fogadhatja a katalán címvédőt.

Az olaszok arra is számíthatnak, hogy a közel ezer kilométeres, kétnapos utazás megviselhette a vasárnap éjszakát Cannes-ban töltő barcelonaiakat. A katalánok ugyanakkor nem keresnek kifogásokat, igyekeznek túltenni magukat az időjárás okozta nehézségeken:
“A hosszadalmas utazás dacára sem hivatkozhatunk majd a kellemetlen körülményekre, nekünk így is a lehető legjobbunkat kell nyújtanunk az Inter ellen. Ha úgy vesszük, van annak haszna is, hogy sok órát töltünk el együtt az edzőnkkel, egymással, s biztosak vagyunk benne, hogy a közös buszozás még egységesebbé, az Inter legyőzésére még inkább alkalmassá kovácsol bennünket” – fogalmazott a hétfőre virradó éjszakát már francia földön, Cannes-ban töltő társaság alkalmi szószólójaként a katalánok középpályása, Sergio Busquets.

A statisztika viszont nem ígér gólgazdag találkozót, sőt egyik csapat győzelmét sem: a két együttes ősszel békés 0-0-át játszott Milánóban, és 2003-as találkozójuk is gól nélkül záródott (rossz ómen a lombardoknak, hogy 2003-ban 3-0-ra, ősszel 2-0-ra kikaptak Spanyolországban).

Érdekesnek ígérkezik a két remek edző, a sportszakmai ismereteket a Bobby Robson vezette Barcelonánál még tolmácsként elleső Jose Mourinho, valamint az egyre érettebb taktikusként „pókerező” Josep Guardiola meccse is. Utóbbi – az őszi felállásoktól eltérően – újabban rendre föláldoz egyet három támadója közül, viszont egy offenzívabb védőjét (Dani Alves, Maxwell) feltolja a középpályára.

Ezer kilométeres út vége: messiék lecsekkolnak Milánóban (MTI/EPA)

Ezer kilométeres út vége: Messiék lecsekkolnak Milánóban (MTI/EPA)

Hasonló húzás várható Milánóban is, igaz, az Espanyol elleni derbin nem sikerült megzavarni a riválist. Mourinho is tanulhatott a Messit és Xavit szoros emberfogással gyakorlatilag kikapcsoló kisebbik barcelonai csapattól, de az sem kizárt, hogy az olaszok, akárcsak a Chelsea ellen, egy igencsak támadásra kihegyezett kezdőcsapattal esnek majd ellenfelüknek (akárcsak a spanyolok, a fekete-kékek is megléphetik egy, a támadásokat segítő, hátvéd előretolását: Maicon személyében van jelentkező).

A látogatók hitét erősítheti, hogy miközben az alapjátékosok közül az Európa-bajnok irányító Andrés Iniesta kidőlt ugyan, de felépült, s Pep Guardiola vezetőedző Milánóban már hadba is vetheti a kapura rendkívül veszélyes svéd támadót, Zlatan Ibrahimovicot, aki éppen az olasz bajnoktól érkezett a Barcelonába.

A keddi “visszatéréshez” kapcsolható érdekesség, hogy az Interben meg hasonlóképpen ott lehet a csatársorban a sajátos cserebere részeként a Barcától (korántsem önszántából) átszerződött Samuel Eto’o. A kameruni az esélyeket firtató felvetésre sajátos bölcselkedéssel válaszolt:
“Mi nagy nyugalomban készülhettünk fel erre az összecsapásra. Az ilyesfajta mérkőzéseken, mint amilyen a Barcelona elleni is, nem a lábak határoznak, a végkimenetel fejben dől el…”

További pikantériát kölcsönözhet az összecsapásnak a Milito-féle testvérharc: Diego az Inter elsőszámú gólfelelőse, míg öccse, Gabriel egyre inkább meghatározó tagja a Barcelona védelmének.

bajnokok ligája

Elődöntő, 1. mérkőzés
Inter (olasz)-Barcelona (spanyol), 20.45
Giuseppe Meazza. Vezeti: Benquerenca (portugál)
Várható kezdőcsapatok
Inter: Julio Cesar – Maicon, Samuel, Lúcio, Zanetti – Thiago Motta, Cambiasso, Sztankovics – Sneijder – Eto’o, Milito
Barcelona: Valdes – Daniel Alves, Pique, G. Milito, Abidal – Xavi, Busquets, Keita – Messi, Ibrahimovic, Pedro

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.