Ami itt most kiderült, hogy 2024-től tulajdonképpen párhuzamosan dolgozott az egyik és a másik oldalnak is – különösen a Tisza oldaláról, ahol szerintem sokkal inkább a sajátjukként tekintettek Feledy Botondra – érthetően vet fel bizalmatlansági kérdéseket, illetve okoz bizalmi válságot
– mondta Török Gábor a Törökülésben, a 24 Extra exkluzivitást garantáló, egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában.
Az elemző, aki ezúttal Bita Dániellel és Pető Péterrel beszélgetett, elmesélte, miként hatott rá, amikor évtizedekkel ezelőtt Schmidt Mária felhívta, miután „csúszó-mászó” módon beszélt a tanácsadási szerepéről, és ennek kapcsán el is mondta, hol látja az elemzés és a tanácsadás határait, illetve melyek azok a helyzetek, amelyek még nem jelentenek függőséget a politikai szereplőktől.
Ugyanakkor a beszélgetésben szóba került az is, hogy a nyilvánosság szereplői, így a médiumok mennyiben felelősek azért, hogy nem alakultak ki az ezekhez a szerepekhez, a beszélő (és író) fejekhez tartozó normák, átláthatósági követelmények.
A konkrét eset nyomán Török arról is beszélt, némileg papírforma volt, hogyha előfordul ilyesmi, akkor Lázár János vagy Navracsics Tibor tárcájához kötődik majd:
Azt gondolom, ez az eset a lázárizmusból fakad, egyáltalán nem volt általános a Fidesz-kormányok működésében. Nem nagyon tudnék más példát mondani, ahol ilyen nyitottság volt nem a táborhoz tartozó vagy nem a rendszerben dolgozó véleményvezérekre, tanácsadókra, elemzőkre.
A műsorban – amelyet ezúttal szerda délelőtt rögzítettünk – a Feledy-ügy tanulságai mellett beszélgettünk arról,
- változik-e Magyar Péter stratégiája, igyekszik-e kevésbé offenzív lenni,
- milyen jelek miatt kerül szóba egyáltalán ez a kérdés,
- hogyan kezeli a Tisza az első költségvetéséhez kapcsolódó politikai kihívásokat, elégedetlenséget,
- tart-e, és ha igen, meddig, Magyar sérthetetlensége,
- visszaüthet-e rá a fideszes múltja,
- milyen elvi meggyőződések kapcsolódhatnak az ügynökakták nyilvánosságához,
- és mi a szerepe ennek a nyilvánosságnak a rendszerváltáshoz.
