Törökülés

Török Gábor a Feledy-ügyről: A párhuzamos munka érthetően bizalmi válságot okoz

„Sólyom László volt az utolsó olyan politikai szereplő, akivel munkakapcsolatban álltam” – mondta a politikai elemző a Törökülésben, a 24 Extra exkluzivitást garantáló, egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, amelyben azt is hozzátette, 2006 óta a gazdasági élet szereplői a megrendelői, például Csányi Sándor. A Feledy-ügy tanulságai mellett az adásban szó volt az ügynökakták nyilvánosságának elvi kérdéseiről, valamint arról, hogyan kezeli a Tisza az első költségvetéséhez kapcsolódó politikai kihívásokat.

Ami itt most kiderült, hogy 2024-től tulajdonképpen párhuzamosan dolgozott az egyik és a másik oldalnak is – különösen a Tisza oldaláról, ahol szerintem sokkal inkább a sajátjukként tekintettek Feledy Botondra – érthetően vet fel bizalmatlansági kérdéseket, illetve okoz bizalmi válságot

– mondta Török Gábor a Törökülésben, a 24 Extra exkluzivitást garantáló, egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában.

Az elemző, aki ezúttal Bita Dániellel és Pető Péterrel beszélgetett, elmesélte, miként hatott rá, amikor évtizedekkel ezelőtt Schmidt Mária felhívta, miután „csúszó-mászó” módon beszélt a tanácsadási szerepéről, és ennek kapcsán el is mondta, hol látja az elemzés és a tanácsadás határait, illetve melyek azok a helyzetek, amelyek még nem jelentenek függőséget a politikai szereplőktől.

Ugyanakkor a beszélgetésben szóba került az is, hogy a nyilvánosság szereplői, így a médiumok mennyiben felelősek azért, hogy nem alakultak ki az ezekhez a szerepekhez, a beszélő (és író) fejekhez tartozó normák, átláthatósági követelmények.

A konkrét eset nyomán Török arról is beszélt, némileg papírforma volt, hogyha előfordul ilyesmi, akkor Lázár János vagy Navracsics Tibor tárcájához kötődik majd:

Azt gondolom, ez az eset a lázárizmusból fakad, egyáltalán nem volt általános a Fidesz-kormányok működésében. Nem nagyon tudnék más példát mondani, ahol ilyen nyitottság volt nem a táborhoz tartozó vagy nem a rendszerben dolgozó véleményvezérekre, tanácsadókra, elemzőkre.

A műsorban – amelyet ezúttal szerda délelőtt rögzítettünk – a Feledy-ügy tanulságai mellett beszélgettünk arról,

  • változik-e Magyar Péter stratégiája, igyekszik-e kevésbé offenzív lenni,
  • milyen jelek miatt kerül szóba egyáltalán ez a kérdés,
  • hogyan kezeli a Tisza az első költségvetéséhez kapcsolódó politikai kihívásokat, elégedetlenséget,
  • tart-e, és ha igen, meddig, Magyar sérthetetlensége,
  • visszaüthet-e rá a fideszes múltja,
  • milyen elvi meggyőződések kapcsolódhatnak az ügynökakták nyilvánosságához,
  • és mi a szerepe ennek a nyilvánosságnak a rendszerváltáshoz.
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik