Törökülés

Török Gábor: Nagyon sokáig posztorbánizmus lesz Magyarországon fordulat esetén is

Viszonyítási pontnak Orbán Viktor akkor is itt marad, ha nem ő lesz a miniszterelnök – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben, amelynek évértékelő részében a politológus Bánszegi Rebekával és Pető Péterrel beszélgetett.

Az elemző szerint 2025 politikai szempontból sok hűhó semmiért. Meglátása szerint az idén a magyar politika nyílegyenesen haladt abban az értelemben, hogy ugyanott tartunk, ahol tartottunk egy éve. Ehhez azonban mind a két oldalnak iszonyatos energiákat kellett mozgósítania.

„Az, hogy Orbán Viktor változik, szerintem nem meglepő. Ha valakiről a magyar politikában bármi elképzelhető, az Orbán Viktor. (…) Ami engem jobban meglepett, hogy még mindig arról beszélgetünk, hogy a Tisza Párt áll jobban. Én azt tanultam meg politikai elemzőként 2010 után, hogy a legjobb előrejelzés az a status quo” – fogalmazott a politológus.

Török Gábor szerint az Orbán-korszak egy kritikus szakaszához érkezett az idén, a miniszterelnököt is más politikai szerepben láthattuk. Ilyenkor adódik a kérdés, hogy egy ilyen hosszú politikai karriernek hogyan lesz vége? A vég ugyanis nagyon erős hatással van arra, hogy mi lesz az utókor ítélete. A 2026-os választási eredmény mindent legitimál vagy delegitimál majd.

„Orbán Viktor szerintem egy pillanatra nem engedte el azt a lehetőséget, hogy fordítson a politikai helyzeten. Amit bejelentett szeptemberi beszédében, hogy saját maga, pontosabban Orbán Balázs veszi kezébe a kampányát – ez alapvetően arról szól, hogy a kampány legfontosabb terméke Orbán Viktor lett. És nemcsak terméke, de irányítója, vezetője, mindene is. Ez is azt mutatja, hogy

az utolsó pillanatig próbálkozni fog.

A Törökülésben emellett szó volt arról is, hogy

  • miért fáj a gyermekvédelem témája ennyire a kormánynak?
  • Mi az a három pillér, amiken a domináns pártok előnye nyugszik?
  • Miért becsülhette le Magyar Pétert a Fidesz?
  • Miért nem tudott kitörni a régi ellenzék a mókuskerékből?
  • Miként változhat a Tisza Párt „szexisége”?
  • Mi lesz a generációs választási szakadékból?
  • Mi volt az év legnagyobb meglepetése?
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik