Napjainkban napról napra sürgetőbbé válik a klímaváltozás elleni határozott és mihamarabbi fellépés: amennyiben nem csökkentjük gyorsan és drasztikusan a kibocsátásunkat, illetve nem teszünk intézkedéseket az éghajlati átalakuláshoz való alkalmazkodásért, azzal nemcsak a saját, hanem a jövő generációinak életét is megkeserítjük. A törekvéseknek egyszerre kell megvalósulniuk nemzeti, regionális, valamint nemzetközi szinten, utóbbi célt szolgálják az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) évente megrendezett Éghajlat-változási Konferenciái (COP-ok).
A 2011 és 2015 közötti találkozók vezettek el az emberiség történetének eddigi legfontosabb nemzetközi éghajlatügyi megállapodásáig, a párizsi klímaegyezményig. A szakértők többsége ugyanakkor ma úgy látja, azóta csak apró sikereket, látszateredményeket tudtak elérni a döntéshozók – legfőképp a fosszilis lobbi ereje miatt.
A legutóbbi, 2023-as, az olajipari óriás Egyesült Arab Emírségekben megrendezett csúcs legfontosabb megállapodása például pusztán annyi volt, hogy az emberiségnek el kell távolodnia a fosszilis energiahordozóktól. Ez napjainkban egészen apró eredmény annak tükrében, hogy az ember okozta éghajlatváltozás mennyire komoly, tudományos szemszögből szinte megkérdőjelezhetetlen konszenzusnak számít.
2024-ben a közel 200 tárgyaló ország ismét egy, a fosszilis iparban erősen érdekelt országban, Azerbajdzsánban találkozik majd megvitatni a globális klímapolitikát. A november 11. és 22. között, Bakuban megrendezett eseményre (COP29) szokás szerint sokan bizakodva tekintenek, az elmúlt évek tapasztalatai viszont azt sugallják, ezúttal sem számíthatunk valódi áttörésre.
Hatalmas a tét
A klímaváltozás egyre fokozódik, éppen ezért évről évre nő az ENSZ klímakonferenciáinak tétje, miközben egyre nehezebb feladatnak tűnik a felmelegedés érdemi lassítása. 2023. november 17-én a globális átlaghőmérséklet a modern kori történelem során először haladta meg legalább 2 Celsius-fokkal az iparosodás előtti (1850–1900) szintet, a mérések kezdete óta 2023 volt a legforróbb esztendő, és az ENSZ adatai alapján tavaly regisztrálták az üvegházhatású gázok eddigi legmagasabb légköri koncentrációját.
A párizsi klímaegyezmény értelmében 2100-ra maximum 2, de lehetőleg 1,5 Celsius-fok alatt kellene tartani a felmelegedés mértéket az iparosodás előtti értékhez képest. A bűvös 1,5, illetve 2 Celsius-fokos határ fölött az éghajlati átalakulás olyan súlyos következményekkel járna, amelyek alapjaiban változtatnák meg a bolygónkat: átrajzolnák az ökoszisztémákat, ma még sűrűn lakott területeket tennének lakhatatlanná, növelnék az extrém időjárási események gyakoriságát és erejét, ezek együttesen pedig a konfliktusok kockázatát is jelentősen emelnék, miközben súlyos egészségügyi kiadásokhoz és gazdasági kiesésekhez vezetnének.
Noha a jogilag kötelező erejű, ám nemzeti szinten csak önkéntes, szankciómentes vállalásokat előíró 2015-ös párizsi klímaegyezményt követően sokakon hurráoptimizmus lett úrrá, az elkövetkező években viszont kevés érdemi lépés történt a globális felmelegedés elleni harcban. A jelenlegi vállalások önmagukban is édeskevésnek tűnnek, a kitűzött célok eléréséért ráadásul eleve nem tesznek eleget az országok.
A probléma az, hogy a többoldalú egyeztetéseken résztvevő szereplők sokszínű elvárásokkal és célokkal érkeznek, a rövid távú hasznok pedig továbbra is felülírják a közép- és hosszú távú érdekeket, amíg a fosszilis lobbi ennyire jelentős befolyással bír.
Fizessenek a szennyezők
Llewellyn Leonard, a Dél-Afrikai Egyetem környezettudományi szakembere a The Conversation felületén járta körbe, hogy mit vár a COP29-től. A kutató úgy látja, a fő tét az, hogy sikerül-e felelősségre vonni a legnagyobb kibocsátó országokat és vállalatokat, azaz érvényesül-e a „fizessen a szennyező” elve.
A gondolat évek óta a klímaviták fókuszában áll, az elképzelés lényege, hogy az emisszióban leginkább szerepet játszó – azaz a felmelegedést leginkább fokozó szereplőknek – szükséges megfizetniük a szennyezés kezelésének költségeit, így előzve meg az emberi egészség és a környezet károsodását. Az elképzelés értelmében a szennyezőket nemcsak jelenlegi, hanem múltbeli emissziójukért is megadóztatnák, emellett lehetőséget teremtenének a bíróságoknak a klímakárok megítélésére.