Külföld

Mustárgázt vethet be az Iszlám Állam

24.hu
24.hu

2016. 02. 13. 09:29

Vegyi fegyvert, leginkább mustárgázt vethet be az Iszlám Állam (IÁ) nyugati célpontok ellen – idézi az MTI Horváth József titkosszolgálati szakértőt, aki az M1-nek nyilatkozott.

A szakértő szerint a terrorszervezettel kapcsolatban már többször írtak arról, hogy vegyi fegyvert vetettek be.

Hozzátette, az is ismert, hogy Szíriában és Irakban több olyan szakember is “gazdátlanná vált”, akik képesek vegyi fegyvereket akár kezdetleges eszközökkel előállítani.

Ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ezeknek az embereknek egy részét az Iszlám Állam kezdte el alkalmazni

– mondta.

James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) pénteken az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián azt állította, hogy az IÁ terrorszervezet amerikaiak ellen akarja bevetni vegyi fegyvereit.

James Clapper a fórum titkosszolgálati vezetőkkel folytatott panelbeszélgetésén kijelentette: elegendő bizonyíték áll rendelkezésre annak kijelentéséhez, hogy az IÁ rendelkezik vegyi fegyverrel – főleg mustárgázzal -, és számos esetben be is vetette azt, ami jelentős fejlemény, mert az 1995-ben egy vallási szekta által Tokióban elkövetett merénylet óta nem fordult elő, hogy szélsőséges szervezet vegyi fegyver alkalmazásával próbálja meg érvényesíteni akaratát.

A CIA igazgatója is azt mondta, hogy a terrorszervezet rendelkezik vegyi fegyverekkel, amiket több alkalommal be is vetett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.