Nagyvilág

CIA: az Iszlám Államnak van vegyi fegyvere

Az Iszlám Állam terrorszervezet rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is – közölte egy pénteken megjelenő interjúban John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Az Iszlám Állam egyes esetekben vegyi fegyvert vetett be a csatatéren. A CIA úgy véli, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgáz előállítani – mondta a CBS televíziónak az igazgató a műsor előzetese szerint.

A kérdésre, hogy a szervezet képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, Brennan azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik. Éppen emiatt nagyon fontos, hogy elvágják a különféle szállítási útvonalait – tette hozzá. A szíriai polgárháború során az ellenfelek többször is megvádolták egymást azzal, hogy vegyi fegyvert vetnek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik