Eric Goode új sorozatával ismét megmutatta, hogy a sztereotípiával ellentétben a dokumentumfilmek egyáltalán nem unalmasak. A Csimpánzok Hollywoodban (Chimp Crazy) az egzotikusállat-tartás világának egy kifejezetten furcsa és felkavaró szegletébe kalauzol el, ahol a vadállatokat már nem is házi kedvencként, hanem gyermekként kezelik. A széria leginkább izgalmas krimi, egyes részei azonban annyira vérfagyasztóak és felkavaróak, hogy akár horrornak is elmennének, mindezt ráadásul megfűszerezi a fogságban élő állatok szívszorító drámája, valamint az az etikai dilemma, amelybe maguk a készítők kerülnek: vajon meddig szabad megfigyelőnek maradniuk, és mikor kötelességük közbelépni, hogy megakadályozzák a katasztrófát?
Goode még 2020-ban szerzett óriási hírnevet Tigrisvilág (Tiger King) című munkájával, amely a nagymacskákat tartó, magánállatkerteket üzemeltető amerikai üzletemberek különös életébe engedett betekintést. Népszerűségét annak köszönhette, hogy néhány epizód után a nézők hamar rájöttek, a sorozat jóval több, mint az állatvédelmet népszerűsítő propaganda: egy olyan rejtélyekkel, cselszövéssel és bűnözéssel teli történetet bontott ki, amilyet még a legelborultabb krimiszerzők sem tudtak volna megírni.
Az állatok jóléte iránt elkötelezett rendező új alkotásának befejező része közép-európai idő szerint szeptember 9-én hajnalban jelent meg a Maxon, és elmondható, hogy a mindössze 4 epizódos Csimpánzok Hollywoodban felér nagysikerű elődjéhez.
Gyermekem, a csimpánz
A majmok iránti szeretet teljesen más, mint amit a gyereked iránt érzel. Az természetes, hogy szereted azt, akit megszültél. Egy örökbefogadott majommal viszont ennél sokkal, de sokkal szorosabb a kötődés.
Ezek a mondatok hangzanak el mindjárt a felvezetőben Tonia Haddix, a sorozat főszereplőjének szájából, aki később többször is kiemeli, hogy saját fiánál is fontosabbak számára a csimpánzok. A Missouriban élő nő eredetileg kórházi ápolóként dolgozott, majd Connie Casey csimpánztenyésztőnél kezdett önkénteskedni, később pedig már egzotikus állatok tartásából és eladásából tett szert tekintélyes bevételekre. Saját bevallása szerint mindenét, akár még az életét is odaadná kedvenc csimpánzáért, Tonkáért, aki – akárcsak Casey másik 6 csimpánza – régebben rengeteg filmben és tévéműsorban szerepelt, de üdvözlő kártyákhoz is modellkedett, valamint szülinapi bulikra is ki lehetett őt bérelni.
A sorozat fő történetszála Haddix és a majmok kapcsolatát mutatja be, illetve azt, hogyan küzd a nő főemlősei megtartásáért a PETA nevű állatjogi szervezet ellen, amelynek képviselői az állatok kizsákmányolása, valamint rossz körülmények között tartása miatt fogták őt perbe.
Ez persze valószínűleg nem rosszindulatból, hanem sokkal inkább abból fakad, hogy az exápoló semmilyen állattartáshoz kapcsolódó képesítéssel nem rendelkezik. A szaktudás teljes hiánya viszont nem akadály, hiszen az Egyesült Államokban jelenleg nincs érvényben a csimpánzok birtoklását tiltó szövetségi törvény. Ez egy olyan probléma, amely nemcsak az állatok jóllétét, hanem emberek életét is veszélyezteti.
Tragédiával végződik a vadállatok családba fogadása
A Csimpánzok Hollywoodban Haddix élete mellett más csimpánztartók történeteit is megismerteti a nézőkkel. Mint Brittany Peet, a PETA tanácsadója is elárulja, a főemlősöket szinte mindig nők fogadják örökbe, akik az első pillanattól kezdve családtaggént, gyerekként kezelik a majmokat, egyáltalán nem állatként. Ruhákba öltöztetik, az asztalhoz ültetik őket, de olyan esetről is tudunk, amikor egy anya maga szoptatott egy újszülött csimpánzt.
Bebeszélik maguknak, hogy az állat a gyerekük, a családjuk része, de ez csak képzelgés, ami elkerülhetetlenül tragédiával végződik
– mondja Peet.
Egy gazdáját ölelgető, aranyos kölyökmajom látványa könnyen elhitetheti velünk, hogy lehetséges a társadalomba integrálni a főemlősöket. Sokszor valóban kifejezetten emberinek és barátságosnak tűnhetnek, ebből kiindulva pedig sokan azt feltételezik, hogy az egész kicsi koruk óta emberek között nevelkedő csimpánzok szelídek, és semmivel sem jelentenek nagyobb veszélyt például egy nagy testű kutyánál. Ez azonban távol áll a valóságtól.
Jelenlegi ismereteink szerint mintegy 30-40 ezer éve kezdték el háziasítani a kutyák ősét, ennyire sok idő kellett, mire létrejött ma ismert jámbor társunk. Őseink több ezer éven keresztül csak azokat a példányokat párosították, akik a legbarátságosabbak voltak az emberekkel, a távolságtartó, agresszív egyedeket feltehetően elzavarták. Az emberhez való kötödés ennek okán a kutyák génjeibe van kódolva, ez pedig olyasmi, ami a majmokból és más vadállatokból teljesen hiányzik.
Hiába nő fel tehát egy csimpánz a városban, legbelül ugyanolyan vad marad, mintha az esőerdőben nevelkedett volna, így bármikor rátámadhat akár azokra is, akikkel látszólag szoros kapcsolatot ápol. Ez a múltban többször meg is történt:
A csimpánzok tartása viszont nemcsak gondozóik, de maguk az állatok, sőt teljes fajuk számára is fenyegetést jelent.
Az egész fajt veszélybe sodorja a csimpánzőrület
A sorozat rávilágít, hogy az olyan egzotikusállat-tenyésztők, mint Connie Casey az állatok kizsákmányolásából és eladásából élnek, azonban a médiában szeretik úgy feltüntetni magukat, mint az állatvédelem elkötelezett híveit. Vállalkozásaikat alapítványnak, birtokaikat menedékhelynek nevezik el, és állítják, hogy tenyésztő munkájuk hozzájárul egy veszélyeztetett faj fennmaradásához.
A valóságban viszont épp ennek ellenkezője történik: a Jane Goodall Intézet szerint a csimpánzkereskedelem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 20. század eleje óta 1 millióról 300 ezer alá csökkent a vadon élő csimpánzok száma.
Az áldozatok száma azért ennyire magas, mert a kereskedők az újszülöttek elkapására utaznak, a piacon rájuk van kereslet. A kölyköket viszont egész csoportnyi felnőtt egyed védelmezi, akiktől meg kell szabadulniuk, hogy a rengeteg pénzt érő csemetékhez jussanak.
A probléma persze más fajokat is érint: évente mintegy 3000 emberszabású tűnik el a természetből az illegális kereskedelem miatt.
A csimpánz (Pan troglodytes) veszélyeztetett fajként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján, az állomány folyamatosan csökken. Vadászatuk és elfogásuk mellett az autóutak építése, a bányászat, a városok terjeszkedése, az erdőirtás és a klímaváltozás is hozzájárul példányszámuk fogyásához. A becslések szerint, ha ilyen ütemben folytatódik populációjuk csökkenése, a csimpánzok akár 30 éven belül kihalhatnak.
