Extrém vihar csapott le Fokváros térségére, a szélsőséges időjárás miatt több mint 500 teknősfióka sodródott partra a régióban – írja az AP. Az állatok mentésébe önkéntesek is becsatlakoznak.
A példányok többsége védett álcserepesteknős. A fiókák ilyenkor normál esetben az óceánban vannak, ehelyett most életük első néhány hónapját a fokvárosi Two Oceans Aquarium védelmi központban kell eltölteniük. A mintegy 530 beteg és sérült állatból 400-at rehabilitálnak, a többi pedig két másik akváriumba küldik majd át.
A kisteknősök kikelésüktől kezdődően önállóak: először a partról kell eljutniuk a vízbe, majd ott kell boldogulniuk. Dél-Afrikában az álcserepesteknősök az ország északkeleti partvidékén kelnek ki, Fokvárostól távol. A most partra sodródott egyedeket valószínűleg egy meleg áramlat szívta magába, illetve terelte Dél-Afrika csücskéhez.
A természetvédelmi központba általában néhány, legfeljebb száz fióka érkezik a kikelést követő három-négy hónapban. Az intézmény normál befogadóképessége 150 teknős, most két hét alatt több mint 500 egyedet hoztak be.
Noble-Trull becslése alapján egy-egy teknős teljes felépülése nagyjából 500 dollárba fog kerülni. A Turtle Conservation Center most önkénteseket keres, akik besegítenek az akváriumnak. Az állatok közül több intenzív ápolásra szorul.
A kezelt példányok közül sok apró műanyagdarabokat nyelt el, a hulladékok közül némelyik akkora volt, mint egy köröm. A szakemberek normál esetben nem látnak ekkora mennyiségű bizonyítékot az óceáni szennyezésre. „A puha és kemény műanyag apró darabkái végigúsznak az óceánokon, és a teknősök megeszik őket. Nagyon fontos számunkra, hogy összegyűjtsük és rögzítsük ezeket az adatokat” – mondta Noble-Trull.