Egyre kevesebben firtatják, hogy napjaink egyik, ha nem a legnagyobb kihívása a környezeti krízis. Az emberiség számtalan módon befolyásolja súlyos, a saját fajunkra is visszaható módon környezetét az éghajlat átalakításától az élőhelyek pusztításán át a környezetszennyezésig. Utóbbi körbe tartozik hulladékaink természetbe eresztése.
Ha szemétről beszélünk, a többség tudja, hogy a műanyagok különösen problémásak. Ezen mesterséges anyagok rendkívül sokszínű csoportot alkotnak, általánosságban azonban elmondható róluk, hogy meglehetősen lassan – akár több száz év alatt – bomlanak le, olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek veszélyesek lehetnek az élő szervezetre, és önmagukban is képesek sérüléseket okozni, elég az elnyelt hulladék miatt elpusztult tengeri állatokra gondolni.
Küszöbön a szigorúbb szabályok
Nem csoda, hogy az elmúlt időszakban sok területen igyekeztek visszafogni a műanyaghulladékok mennyiségét. A törekvéseknek számos eszköze van, bizonyos műanyag termékek például egyszerűen helyettesíthetőek, de az újbóli felhasználással és az újrahasznosítással is mérsékelhető a keletkező szemét.
A műanyaghasználat megreformálása immár politikai kérdéssé vált, ennek nyomán pedig egyre több jogszabály születik. Az Európai Unió ezen előírások terén az élen jár, a műanyag szívószálak elleni hadjáratra, az egyszer használatos műanyagokkal szembeni eddigi lépésekre sokan emlékezhetnek.
A történet legújabb fejezete a European Plastics Pact (európai műanyagegyezmény), amellyel a csomagolások és az egyszer használatos termékek esetében próbálnák serkenteni a többszöri használatot és az újrahasznosítást. A vállalások szerint az érintett termékekben átlagosan 25-30 százalékban újrahasznosított műanyagot kell majd használni 2025-től – 2021-ben az arány átlagosan még csak 10 százalék volt.
Sőt bizonyos területekre már kezd beszivárogni a szemlélet, ilyen a gépjárművek életciklusára vonatkozó szabályozás, amelynek értelmében 2025-től kezdetben 6, majd 25 százalékban újrahasznosított műanyaggal kell majd tervezni azokat. Ez a gyakorlatban a 2030-2031-ben gyártásba kerülő autóknál fog elsőként érvényesülni, de ekkora valószínűleg az egyéb termékeket érintő szabályok is életbe lépnek, ami komoly kihívás elé állíthatja a műanyagipart.
A fejleményekre felfigyelve a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) kezdeményezésére önkéntes, külső befolyástól független projekt indult a lehetőségek és kilátások felmérésére. A csoport már kiadott egy, kifejezetten a polipropilénre vonatkozó jelentést – cikkünk részben ezen alapul –, az eredményeket pedig a hulladékgazdálkodási koncessziót megnyerő MOHU Mol-lal is megosztják.
Lesz-e elég műanyag?
Az újrahasznosítás napjainkban nem pusztán a környezetvédelmi törekvések csapásiránya, hatalmas ágazat alakult ki a reciklikálás köré. Mint minden iparágnak, úgy a műanyag-újrahasznosításnak is alapanyagra van szüksége, amely értelemszerűen nem más, mint a hulladék.
A laikus számára a műanyagok egységes anyagnak tűnhetnek, ám rendkívül sokszínű csoportról van szó, amelynek tagjait eltérő módon állítják elő, más-más az összetételük, a tulajdonságaik, és alkalmazásuk is változatos. Csak hogy néhány, elterjedt típust említsünk: létezik
- polietilén-tereftalát (PET), amely palackok, PET-fóliák, polár pulóverek alapanyaga;
- a már említett polipropilén (PP), amelyből többek között szálak, textíliák, fröccsöntött, autóipari és háztartási termékek, bútoralkatrészek készülnek;
- polietilén (PE), amely a köznyelv által nejlonoknak hívott fóliák anyaga, de flakonokat, kannákat, hordókat és tartályokat is létrehoznak belőle;
- polivinil-klorid (PVC), amelyből kábeleket, csöveket, fóliákat gyártanak;
- illetve polisztirol (PS), amelyből például ládák, kupakok, játékok és csövek állíthatóak elő.
Ahogy a gyártásnál, úgy az újrahasznosításnál is egyedi, megfelelő minőségű anyagokra van szükség a kívánt termék előállításához. Bár azt hihetnénk, a hulladék mennyiségéből adódóan végtelenek a lehetőségek, ez messze nincs így: egyrészt kevés a jó minőségű reciklátum, és a jó minőségű regranulátumok is csak korlátozottan használhatóak.
A regranulátum az újrahasznosítás alapanyaga, amelyet a műanyaghulladék megdarálásával létrejött, 1-5 centiméteres darabkákból, ömlesztést követően hoznak létre. A regranulátumot régóta hasznosítják, elsősorban az anyagköltségek csökkentésére, valamint olyan termékek előállítására, amelyek műszakilag kevéssé igényesek. A helyzet ugyanakkor gyökeresen meg fog változni, amikor az EU-s előírásoknak megfelelően sokkal szélesebb körben válik kötelezővé az újrahasznosítás, a regranulátum alkalmazása elviekben jelentősen kiszélesedhet.
Az MMSZ ernyője alatt működő projekt számításai alapján csak Magyarországon 100-150 ezer tonna jó minőségű regranulátumra lenne szükség az elvárások teljesítéséhez. Ami ipari és fogyasztói oldalról egyaránt aggasztónak tűnik: egyelőre messze nem áll rendelkezésre elegendő alapanyag.
Az újrahasznosítás korlátai
A hétköznapi felhasználó ritkán van tisztában vele, de a műanyagok újrahasznosításának nagyon komoly korlátai vannak. A PP esetében például az úgynevezett folyásindex tartomány (MFR vagy MFI) jelent kihívást, ez a mérőszám sokat elárul az adott anyag tulajdonságairól, bizonyos termékek alacsony, míg mások magas MFR-ű műanyagot igényelnek.
Az MMSZ projektje 77 tipikus polipropilén típust vizsgálva megállapította, hogy csupán 15-höz társul regranulátumigény, valamint megoldás. A PP-t illetően a gond az, hogy az újrahasznosítás során fellépő hősokk és a polimerláncok degradációjának következtében a folyásindex nő, az alacsony folyásindexű hulladékból tehát képtelenség hasonlóan alacsony folyásindexű regranulátumot létrehozni.
A helyzet megértéséhez képzeljük el, hogy a nyári melegben kapunk egy-egy jégkockát, egy bögrét és egy öngyújtót. A feladatunk az, hogy rövid időn belül prezentálni tudjunk a bögrébe egy adag vizet, egy kis jeges kását, illetve egy érintetlen jégkockát.
A víz előállítása nem okoz gondot, a forróság nekünk dolgozik, az öngyújtóval pedig rásegíthetünk az olvadásra. A jégkása sem jelent különösebb kihívást, ha kellően felenged a jég, kész is a pép. A baj akkor kezdődik, amikor néhány perc után ugyanolyan állapotban kellene visszaadnunk a jeget, a meleg ugyanis itt már ellenünk dolgozik. Ha pedig az első „újrahasznosítási” kör után újabb jön, talán már a kása előállítása is lehetetlen lesz.
A polipropilénhez visszatérve: a szőtt textília újrafeldolgozásával például MFR 3-4,2-es szálból MFR 5-6-7-8-s folyásindexű regranulátum jön létre, ez az érték leginkább fröccs típusú termékek számára alkalmas. A legértékesebb hulladékok a nagyon alacsony folyásindexű termékek, az MFR 1-nél kisebb indexű termékek jellemzően nem is kerülnek a hulladékáramba.
A PP-újrahasznosítás alapjai az MFR 2,5-4 közötti PPH Raffia és PPH BOPP hulladékok lehetnének. Utóbbi típusnál probléma, hogy ezek a termékek többnyire apró, például cukorkák számára készített csomagolóanyagokat jelentenek, amelyek könnyedén szétaprózódnak, valamint beszennyeződnek, gyűjtésük, reciklikálásuk ezért igencsak nehézkes.
A minőséget tekintve
Mindenki azt hiszi, megúszhatja
Összességében tehát elmondható, hogy a PP-t tekintve korlátozottak a lehetőségek az újrahasznosításban, sőt egyes termékek az MFR növekedéséből adódóan egyszerűen előállíthatatlanok reciklálással. Noha bizonyos műanyagoknál jobb a helyzet, a szakértők arra számítanak, hogy más típusoknál is hasonló kihívások léphetnek fel.
Mindezek tükrében a műanyagipar számára lehetetlen helyzetet teremthetnek a közelgő, kötelező újrahasznosítási arányról szóló előírások. „A döntéshozók, jogalkotók laikusok és idealisták, van kalapácsuk, és a műanyagipar is csak egy szög a sok közül” – olvasható az MMSZ közleményében.
Magyarországon jelen állás szerint éves szinten több mint 100 ezer tonna polipropilén termékhez egyszerűen nincs elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű regranulátum, ami főként a hosszú polimerláncú műanyagok esetében gond. A helyzet nemcsak hazánkban, hanem az Európai Unió más tagállamaiban is hasonló.
Bűdy László, a myCEPPI közép-európai fókuszú polimerpiaci elemzőcég ügyvezetője a 24.hu-nak a másik oldal, az ipar lassú ébredésére is felhívta a figyelmet.
Az iparági szakértők úgy látják, a kilátások aggasztóak, mihamarabb el kell kezdeni kidolgozni a megoldásokat. Ebben segíthet a szakma legnagyobb közép-európai konferenciája, a Central European Plastic Meeting, amelyet 2023. szeptember 19. és 20. között rendeznek meg Budapesten. A rendezvény fókuszában a hulladékáram és a regranulátum szabványosítása áll majd.
Mi lehet a megoldás?
A műanyagipar működésének kérdései alapvetően kevéssé keltik fel a laikus érdeklődését. Amennyiben viszont belegondolunk, hogy a műanyag mekkora szerepet játszik mindennapi életünkben, civilizációnkban, az újrahasznosítási akadályait sokkal égetőbb kérdésnek érezhetjük.
Csomagolás ma szinte minden termékhez tartozik a felvágottaktól kezdve az elektronikai eszközökig bezárólag, az átgondolatlan szabályzások révén így gyártósorok állhatnak le, egész szektorok kerülhetnek veszélybe.
Ami egészen biztos: a jelenlegi visszagyűjtési, tisztítási és mechanikai újrahasznosítási megközelítésekkel lehetetlen lesz teljesíteni a döntéshozók által állított követelményeket, csupán a termékek töredékénél tudják majd elérni a kívánt arányt. Egy kellően szofisztikált újrahasznosítási lánc elviekben segítséget jelenthetne, de ehhez olyan komplex, akár egész Európára kiterjedő rendszerre lenne szükség, amelynek megszületése esélytelennek tűnik az elkövetkező években, a vészesen közeledő 2025-ös határig.
A potenciális megoldások között a kémiai újrahasznosítás is felmerülhet, ezen megközelítés lényege, hogy a hulladék kémiai szerkezetét megváltoztatva olyan anyagokká alakítsák vissza azt, amelyeket nyersanyagként felhasználhatnak műanyagok vagy más termékek elkészítéséhez. Mindez a gyakorlatban egyelőre pirolízist jelent, itt hevítéssel folyik a reciklikálás, csakhogy egyelőre ezek az üzemek is kísérleti jellegűek, komolyabb kapacitásnövekedés az elkövetkező időszakban nem várható.
Mindenki érezni fogja a következményeket
Az, hogy a műanyagok környezetbe áramlását korlátozni kell, konszenzusnak tekinthető, ám Bűdy László szerint a 2025-ös újrahasznosítási célok illuzórikusak.
Hogy záros határidőn belül le tudjunk mondani róluk, képtelenségnek tűnik. Ha csak azt vesszük, sokakban milyen felháborodást keltett a műanyag szívószálak papírra cserélése, máris megérezhetjük műanyagfüggőségünk súlyát.
Az újrahasznosítási technikák között végezetül, de nem utolsó sorban az energetikai hasznosításról, magyarán az égetésről is érdemes röviden szót ejteni. A reciklikálási kör után a nagyon magas folyásindexű polimert már nem lehet hasznosítani, ezek eleve égetőbe kerülnek.
Korábban felmerült, hogy az ilyen típusú felhasználást a jövőben szélesítheti a MOHU, az elképzelés körül azonban komoly vita alakult ki, részben a technológia környezeti hatásai miatt. Az érvekről és ellenérvekről ebben a cikkben írtunk részleteiben.