Szakértők egy csoportja az Amerikai Szívszövetség legújabb ülésén mutatta be friss kutatásuk eredményeit – írja a Live Science.
Nour Makarem, a csapat vezetője és a Columbia Egyetem munkatársa szerint napjainkban életmódunk egyre elcsúszik: később fekszünk le, és kevesebbet alszunk. A kései alvás miatt az emberek ráadásul egyre később is esznek.
A kutatók arra gyanakodtak, hogy ez az életmód magyarázatot adhat az Amerikában tapasztalt jelenségre: az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség arányának növekedésére. Hogy igazolják elméletüket, egy olyan adatbázist kezdtek el elemezni, amely mintegy 12 ezer spanyolajkú és latino egészségügyi adatait tartalmazta. A szakértők az alanyok táplálkozási szokásaira vonatkozó információkat vetették össze a szívegészséggel kapcsolatos adatokkal.

Az eredmények alapján az alanyok fele este 6 után fogyasztotta el napi kalóriaadagjának legalább 30 százalékát. Az érintettek éhgyomri vércukor-, inzulin- és HOMA-szintje (utóbbi az inzulinimmunitás jele), illetve vérnyomása magasabb volt, mint a többi résztvevőnek.
A vizsgálat azt is felfedte, hogy a későn evőknél 19 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki prediabétesz, és 23 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett magas vérnyomás. Makarem szerint a prediabéteszesek 7 százalékánál utóbb kettes típusú cukorbetegség alakul ki.
A kutató úgy véli, hogy a jelenség hátterében a megzavarodott biológiai óra állhat. A cirkadián ritmus és a környezet eltérése ugyanis többek közt az anyagcserét is befolyásolja.
Kiemelt fotó: Thinkstock