Tudomány
Coffee cup and coffee beans

A kávé az Alzheimer és a Parkinson ellen is védhet

Kanadai kutatók szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen.
Korábban a témában:

A torontói Krembil Agykutató Intézet új vizsgálata szerint a kávénak több jótékony hatása van, minthogy az embert reggel felébreszti és energiával tölti fel, vagy segíti a koncentrálásban – írja az MTI.

A kávézás a jelek szerint valamilyen összefüggésben van azzal, hogy csökken az Alzheimer- és a Parkinson-kór kialakulásának kockázata”

– nyilatkozta Donald Weaver, az intézet társigazgatója.

A kutatók azt mérték fel, hogy mi az összefüggés magyarázta, a kávénak milyen összetevői játszanak szerepet a jelenségben, és ez hogyan hat a korral kapcsolatos kognitív hanyatlásra. A csapat három kávétípust vizsgált: világos pörkölésűt, sötét pörkölésűt és koffeinmentes sötét pörkölésűt.

A koffeines és koffeinmentes sötét pörkölésű kávéknak azonos potenciálja volt a kezdeti vizsgálatok szerint, tehát már korán kiderült, hogy nem a koffein az az összetevő, ami védelmet nyújthat”

– mondta Ross Mancini gyógyszerkémikus.

A szakértő ezt követően a kávészemek pörkölése közben képződő fenil-indén molekulákat kezdte el elemezni. Kiderült, hogy a kutatásban vizsgált összetevők közül ez az egyetlen, amely az Alzheimernél és a Parkinsonnál megjelenő mindkét fehérjefragmens, a béta-amiloid- és a tau-fehérje felhalmozódását is gátolja. Mivel a fenil-indének a pörkölésnél keletkeznek, és minél sötétebbre pörkölik a kávét, annál több jön létre, a sötétebb pörkölésű kávé jobban véd a világosabb pörkölésűnél.

Napi három csésze kávé még segít is egészségesebben élni egy kutatás szerint
Ennél többet sem veszélyes inni, de eltűnnek a jótékony hatások.

Mancini úgy véli, hogy az úttörő vizsgálat után a következő lépés az lesz, hogy felmérjék, mennyire előnyösek ezek a vegyületek, és képesek-e bejutni a véráramba vagy bekerülni az agy vérellátásába. Weaver azt is kiemelte, hogy jelen esetben egy természetes, és nem egy szintetikus vegyületet fejti ki ezt a hatást.

Az anyatermészet sokkal jobb vegyész, mint mi, és képes előállítani ezeket a vegyületeket. Ha szükség van egy összetett vegyületre, jobb ha egy növényben neveljük, aztán betakarítjuk, megdaráljuk és elkészítjük, mintha megpróbálnánk előállítani”

– nyilatkozta a szakértő.

Mancini ugyanakkor rávilágított: további kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy a gyógyászatban is felhasználhassák az eredményeket. A szakértő szerint vizsgálatuk ugyan kimutatta, hogy a kávénak van a kognitív hanyatlás gátló összetevője, de ez nem jelenti azt, hogy a kávéval kezelni lehetne a betegségeket.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.