A 2015-ös párizsi klímacsúcs után a világ ünnepelt, elhittük, mert szerettük volna elhinni, most végre összefog az emberiség, megmenti a bolygót. Szép megállapodás született, miszerint a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom szintjéhez képest 2100-ig két Celsius-fok alatt tartjuk, sőt az országok vállalták: erőfeszítéseket tesznek, hogy még az 1,5 fokot se lépjük át.
Nagy a baj
Aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy korai volt az öröm. Az egyezményben önkéntes vállalásokról van szó, amelyek teljesülését senki nem ellenőrzi, garancia nincs rá, a nagy nekibuzdulás pedig még akkor is három fok fölé mutatnak, ha mindenki maradéktalanul a Párizsban adott szavának áll. Aztán Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, és az egész éghajlatváltozást marhaságnak, hisztériának nevezve a világ egyik legnagyobb üvehgázhatásúgáz-kibocsátójaként kijelentette, 2020-tól kilép az egyezményből.
Persze ne legyünk pesszimisták, hiszen a francia fővárosban végre megtört a jég és legalább elvi egyetértés született, először a probléma súlyának tudományos felismerése óta – hiszen a megállapodást 195 ország aláírta. Hatalmas eredmény, de az idő egyre jobban sürget, sőt ennél még nagyobb a baj – hívja fel a figyelmet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legfrissebb jelentése, amely szerint:
A katasztrófa elkerülése érdekében a Föld éves, globális átlaghőmérséklete legfeljebb 1,5 fokkal emelkedhet az évszázad végéig. Az ipari forradalmat megelőző átlagához képest már csaknem egy foknál járunk, fél maradt tartalékban:
Másfél lett az új kettő
Álljunk meg itt egy szóra. Az IPCC nem egy állandó szervezet, az ENSZ felkérésére világszerte több ezer tudós bevonásával készíti el jelentéseit.
Korábban a fent említett két fokot tekintette mindenki egyfajta »biztonsági zónának«, 1,5 fokra nem volt forgatókönyv. Ezt készítette most el az IPCC, és kiderült: már másfél fok felett is aggasztó hatásai vannak a klímaváltozásnak, és ha meg akarjuk állítani, itt nagyobb bizonyossággal tehetjük meg. Az időzítés nem véletlen: év végén a tagállamok ismét találkoznak és napirendre tűzik a kérdést
– mondja a 24.hu-nak Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője.
Magyarán az 1,5 az új 2. Eddig úgy gondoltuk, a globális felmelegedés negatív hatásait ugyan már most is egyre durvábban érezzük, de ha sikerül 2 fok alatt tartani, a folyamat még kézben tartható. E fölött viszont öngerjesztővé válhat, és következményei beláthatatlanok. Az új adatok tükrében ugyanez érvényes másfél fokra, és figyelem, megismételjük: majdhogynem egy Celsius-foknál vagyunk.
Többé nem tudjuk megállítani
Mi történik, ha nem tudunk megálljt parancsolni saját magunknak? Tragédia:
- A jégtakaró és a gleccserek olvadása jelentősen megemeli a tengerszintet, metroploliszok, százmillióknak otthont nyújtó területek kerülhetnek víz alá.
- Megváltozik az időjárás, a régiónként változóan egyre hosszabb és súlyosabb aszályok ellehetetlenítik az élelmiszertermelést.
- Nagyon komoly ivóvízellátási gondok jelentkeznek, gondoljunk csak Fokvárosra, ahol most ugyan megoldódni látszik a probléma, de nagyon nagy baj lehetett volna.
- Extrém időjárási helyzetek, áradások milliókat tehetnek földönfutóvá vagy éppen kényszeríthetnek éhezésre
– sorolja a világszerte várható hatásokat a szakértő a teljesség igénye nélkül.
A legijesztőbb az egészben, hogy ha beindul a kisgömböc-effektus, mi ha megfeszülünk sem tudjuk megállítani. Egy példa a tucatnyiból az örökké fagyott talaj, az úgynevezett permafroszt olvadása: 30 millió négyzetkilométerről, szárazföldjeink területének 20 százalékról beszélünk.
Ebből annyi metán, a szén-dioxidnál 22-szer „erősebb” üvegházhatású gáz szabadulna fel, hogy az ember onnantól kezdve nem sokat tehet.
Klímamenekültek
A fejlett, „gazdag” országok nyilván könnyebben védik magukat és alkalmazkodnak a változó körülményekhez, illetve megveszik, vagy ne adj’ Isten elveszik amire szükségük van. De mi történik a Közel-Kelet, Afrika, Dél-Amerika lakóival? Nem nehéz megjósolni, hogy egyes régiókban tömegek lesznek kénytelenek elhagyni otthonaikat, és a világnak új fogalommal kell megismerkednie: klímamenekültek.
Többek szerint a Szíriából induló menekültválság résztvevőit tekinthetjük az első klímamenekülteknek
– jegyzi meg Harmat Ádám.
Miért? Az országot négy évig aszály sújtotta, a problémát tetézte, hogy Törökország gátat épített az Eufráteszen, így csökkent a folyó vízhozama szír területen. A gazdák tüntetni kezdtek, a hatalom erővel válaszolt, kitört a polgárháború…
Logikusan belegondolva a népességmozgás mögött csak közvetve mutatható ki az éghajlatváltozás: a lehetőségek beszűkülése elkeseredést szül, az konfliktusokat, majd végső esetben elvándorlást. Előre láthatóan ez alól egyetlen kivétel lesz, a több tucatnyi kis szigetállam lakossága.
Ezek a szárazulatok alig egy-két méterrel emelkednek ki a tengerből, őket a vízszint emelkedése szó szerint leradírozza a térképről. Lakosságuk összességében sem jelentős, de nagyot nézhet a világ, amikor majd az első ENSZ által elismert, független állam megszűnik létezni, mert területét elnyelte a tenger.
Az IPCC jelentése nem tartalmaz számokat, és Harmat Ádám sem megy bele alaptalan találgatásokba, annyit mindenesetre elmondhatunk: ha nem teszünk semmit, ilyen vagy olyan látszólagos okból, de a XXI. század végéig több száz millió ember kényszerül elhagyni otthonát, akár hazáját a klímaváltozás hatásai miatt.
Kiemelt kép: Luis TATO / AFP
