Az ötlet dr. Thornwell Jacobs egyetemi tanártól származott, aki az egyiptomi sírkamrák mintájára álmodta meg időkapszuláját 1936-ban azzal a céllal, hogy távoli jövőben megismerhető legyen az, hogyan élt az emberiség a maga korában. Ekkor az időkapszula kifejezés még nem is létezett, maga a szó csak 1939-ben született meg. Az időkapszula tulajdonképpen egy 6 méter hosszú, [...]
Mark Zuckerberg könyebb beállításokat ígér.
Egymás szolgáltatásait üzemeltetik majd.
Csökkentheti a szívhalál kockázatát.
Nem csak az úszóknál használ.
Ez már a második ilyen rendezvény lesz hazánkban.
A Zsidó Állam 1975-ben eladott volna atombombát a dél-afrikai apartheid rezsimnek.
A ’68-as prágai tavasz és a magyar titkosszolgálat.
A lelki megrázkódtatást is kezelni kell az asztmás rohamok után.
Ez lett az első széles körben elterjedt Windows-változat, amely sikerrel vette fel a versenyt a felhasználói felület (ablakok) tekintetében is az Apple Macintosh-sal és a Commodore Amigával. A hivatalos ajánlás szerint 640 kilobyte memóriára volt szükség a működéséhez, ami mellé 1 megabyte (MB) kiterjesztett memória használatát is javasolták. Telepítése 6-7 MB szabad lemezterületet igényelt – [...]
2010. 05. 22. 18:38
Kaliforniai kutatók azt mondják, hogy bizonyos szempontból a halak agya hasonlít az emberekéhez.
2010. 05. 22. 14:55
EU-kampány a Biodiverzitás Világnapjához kapcsolódóan
Japánból indult két szonda a forró Vénuszhoz.
Kiadták a hirdetőknek az adatokat.
Rengeteg áramkör kell az ilyen gépkocsikba.
- 00:56 A külvilág beengedése: hogyan alakítja át a megfelelő tetőablakok kiválasztása a családi otthont
- 00:00 Kis-Duna, nagy bulik – nyári szabadtéri (fesztivál)hangulat a főváros kapujában
- 22:18 Jó, ha a FIFA-elnök az ember barátja: sajtóhírek szerint Donald Trump kérte az amerikai csatár eltiltásának felfüggesztését
- 21:30 Haaland kivégezte Brazíliát, Norvégia negyeddöntős a vébén
- 21:19 Félnek a lakásfoglalóktól a rákosrendezői MÁV-lakások környékén élők
- 21:06 Martonyi János lemondott Áder alapítványának kuratóriumi tagságáról
- 20:52 Novak Djokovic 39 évesen írt történelmet Wimbledonban
- 20:11 Vozinha élete szerződését kaphatja a világbajnokság után
- 20:01 NASA-igazgató: Az USA hónapokban mérhető versenyt fut Kínával a Holdra szállásban
- 19:28 Rákérdeztek a szomszédaiknál, miért szexelnek hangosan – alapjaiban változott meg a házasságuk
- 19:27 A nap legfontosabb hírei – 2026. július 5.
- 19:13 Hároméves kislányával a karjában merült el egy férfi a Dunában, csak a gyereket tudták megmenteni
- 19:07 Felfüggesztették az Egyesült Államok csatárának eltiltását
- 19:01 Kánikulában is bőséges lehet a paprikatermés, ha ezeket megteszed
- 18:56 Két motoros és egy autó ütközött, több kilométeres a dugó az M1-esen
- 19:13 Hároméves kislányával a karjában merült el egy férfi a Dunában, csak a gyereket tudták megmenteni
- 15:25 Áder János alapítványa szerint Magyar Péter ma reggel „felfedezte a csövön a lukat"
- 10:31 Galéria: így ünnepelték az USA 250. születésnapját
- 15:15 Meghalt a 11 éves fiú, akit maga alá gyűrt egy autó Budapesten
- 10:52 Havasi Bertalan: Ha valakinek ekkora sokk, hogy egy választáson nagyon ki lehet kapni, az sürgősen hagyja el a politikai pályát
- 21:06 Martonyi János lemondott Áder alapítványának kuratóriumi tagságáról
- 14:33 Magyar Péter bevallotta, mit tart a legnagyobb nehézségnek miniszterelnökként
- 18:24 Újra kitört az Etna, lezárták Szicília legnagyobb repterét
- 19:28 Rákérdeztek a szomszédaiknál, miért szexelnek hangosan – alapjaiban változott meg a házasságuk
- 10:00 Lázár János: Így működik Magyar Péter
Címlapról ajánljuk
Martonyi János lemondott Áder alapítványának kuratóriumi tagságáról
Az Áder-alapítvány régi-új főigazgatója Lázár János bizalmasa, Csepreghy Nándor lett.