Tech

Vége a SED-TV projektnek

A Canon végleg leállította a SED technológiájú kijelzők fejlesztését, mondván, soha nem lesz gazdaságos gyártani.

A projekt 2005-ben kapott igazán nagy visszhangot, amikor még úgy tűnt, hogy a hagyományos televíziók (kontrasztarány, képélesség) és az LCD és plazma készülékek (méret, tömeg) előnyeit összegző megoldás hamar siker lehet.

Az azóta eltelt öt év során számtalan alkalommal hallhattunk a gyártás megindulásáról, amely a technológiai nehézségek mellett azért sem indulhatott be, mert a projekt mögött álló Canon és a Toshiba hamar összekaptak a szabadalmakon. Ebből később a Canon jött ki győztesen, ám közben az LCD televíziók olyannyira megerősödtek, hogy ma már lehetetlen lenne versenyezni a technológiával.

A vállalat közlése szerint a technológiának ipari körülmények közt még van jövője, azonban tömeggyártásba biztosan nem kerülnek SED televíziók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik