Tudomány

Multi-pirula tesztelése kezdődik

Megkezdődik a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére alkalmas, négy gyógyszert tartalmazó pirulának a vizsgálata.

Az Európai Unió három országában – Egyesült Királyság, Írország és Hollandia – kezdődő tanulmány elindításáról Londonban számoltak be.

A gyógyszerkutatási oldalon egy angol kutatópáros 2003-ban javasolta, hogy egyetlen gyógyszerben kombináljanak háromféle vérnyomáscsökkentőt, a vérkoleszterint mérséklő statinkészítményt, a véralvadást gátló, ugyancsak kis adagú aszpirint és a szintén kockázati tényezőt gátló folsavat. Számításaik szerint, ha valaki 55 éves korában elkezdené szedni a polipirulának elnevezett készítményt, a szív- és érbetegség okozta halálozás kockázatát 80 százalékkal csökkenthetné.

A most kezdődő vizsgálatba olyan személyeket vonnak be, akiknek már volt valamilyen szív- és érbetegséget bizonyító rohamuk: infarktusuk vagy szélütésük, illetve különböző rizikó faktoraik miatt nagy kockázatúnak minősülnek. Az önként jelentkező résztvevők két évig szedik majd a vizsgálati készítményt.

Az új pirula négyféle gyógyszer kombinációja, és napi egyszeri bevétellel hatásos. A jelenlegi tervek szerint 2000 európai résztvevő megfigyelését hasonló létszámú ausztráliai, új-zélandi, brazíliai, kínai és kanadai betegcsoportok vizsgálatával egészítik ki. A polipirula óriási előnye, hogy helyettesítheti különböző gyógyszerek naponta többszöri szedését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik