Tudomány

Mars-utazást szimulálnak

Administrator
Administrator

2010. 05. 25. 07:54

Hamarosan hattagú nemzetközi legénység kezdi meg egy 520 napos Mars-utazás szimulációját.
Korábban a témában:

A három oroszból, egy olasz-kolumbiaiból, egy franciából és egy kínaiból álló legénységet június 3-án egy moszkvai kutatóintézetben zárják el hermetikusan a külvilágtól. A Mars500 elnevezésű szimuláció 2011 novemberében ér véget. “Időtartama miatt példátlan ez az 520 napos Mars-utazás” – jelentette ki Martin Zell, aki az ESA részéről vezeti a programot.

A hattagú legénység mindegyikére három-három négyzetméter “személyes körlet” jut a moszkvai Orvosbiológiai Problémák Intézetében felépített szimulált űrhajóban. A kísérlet során folyamatosan megfigyelés alatt tartják a legénységet, amely két pihenőnappal heti öt napon át dolgozik. A Mars-utazók a nemzetközi űrállomás asztronautáinak életét élik majd: gondoskodnak magukról, tudományos kísérleteket végeznek és rendszeresen tornáznak.

Kétszázötven nap után megkezdődik a “Marsra szállás”: a legénység három tagja a szimulált “Mars-felszínen” kutat egy hónapig, míg a többiek “orbitális pályán maradnak az űrhajóban”.

Tavaly már sikeresen végződött egy hasonló kísérlet az oroszországi intézetben. Akkor 105 napig szimulálták a Mars-expedíciót szintén hattagú legénységgel.

Ezúttal a hat Mars-utazó pszichikai és fizikai adatait is pontosan rögzítik.

A jelenlegi legénység kínai tagja az egyetlen képzett asztronauta. Vang Jüe egy sajtókonferencián arról beszélt: Kína készül rá, hogy egy nap valóban embereket küldjön a Mars felderítésére. Szerinte a Mars500 ebből a szempontból mérföldkő az űrkutatásban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.