Egyre rosszabb a helyzet a XIII. kerületi MÁV-lakások környékén: az RTL Híradónak a helyiek arról számoltak be, hogy másfél éve lakásfoglalók költöztek be az üresen álló lakásokba, ténykedésük miatt egyre többen félnek utcára lépni.
Vasutasok helyett lakásfoglalók
Puchner Gábor alpolgármester a csatornának elmondta, 2024-ig ez egy nyugodt környék volt, vasutasok laktak itt. Akkor változott meg mindezt, amikor az azóta meghiúsult mini-Dubajnak nevezett beruházás miatt a Lázár János-féle építési és közlekedési minisztérium felmondta az itt élők bérleti szerződését, és kiűríttette a házakat. Hamarosan lakásfoglalók jelentek meg az üresen álló házakban. Az alpolgármester szerint a rendőrségi adatok szerint főként Borsod és Szabolcs megyéből érkeznek ide a lakásfoglalók, akik műanyagpalack- és fémgyűjtögetésből élnek, de kaptak már el itt gyerekotthonból szökött fiatalkorút és körözött bűnözőt is. A helyiek szerint a beköltözők vegzálják az ittenieket, történt már késelés, és egyre nagyobb mértékben üti fel a fejét a bűnözés is.
Az önkormányzat azt szeretné, ha lebonthatnák az épületeket, de az alpolgármester szerint erre egyelőre nincs lehetőségük. A közlekedési és beruházási minisztérium azt írta, hogy a MÁV támogat minden olyan intézkedést, amely a terület rendezését és a környéken élők életminőségének javítását szolgálja. Az ezzel kapcsolatos döntés a fővárosi önkormányzat közműcégének feladata, a főváros vásárolta meg ugyanis a területet 2025-ben. Ők a híradóval azt közölték, hogy a bontási engedélyt két hete kiadták.
Ez lesz a mini-Dubaj helyett
Több mint egy éve már annak, hogy eldőlt: az emírségekbeli ingatlanfejlesztő óriás, az Eagle Hills kormányzati kiemelést kapott, számos aggasztó kérdést felvető Mini- (más forrásokban Maxi-) Dubaja helyett a főváros egy saját projektje fog megvalósulni Rákosrendezőn, a tavasz folyamán pedig a tulajdonjogukat is bejegyezték. A tervpályázat győzteseit idén márciusban mutatták be:

