A világ leggazdagabb emberét, Bill Gateset, feleségét Melindát és az ír rockénekes és békeharcos Bonót választotta az idén az év emberének a Time című amerikai hírmagazin.
Hozzávetőleg százan haltak meg csádi katonák és lázadók között kirobbant harcokban, Csád Szudánnal határos körzetében – közölte a csádi tájékoztatási miniszter.
Már öt délkeleti megye 18 településén mutatták ki a madárinfluenza vírusának megjelenését – jelentette be Gheorghe Flutur román mezőgazdasági miniszter. Bukarest agglomerációjában számítanak a vírusra.
George Bush amerikai elnök szombati rádióbeszédében elismerte, hogy aláírt egy olyan rendeletet, amely lehetővé tette, hogy bírói felhatalmazás nélkül amerikai állampolgárokat és külföldeket hallgassanak le az Egyesült Államokban.
George Bush amerikai elnök szombati rádióbeszédében elismerte, hogy aláírt egy olyan rendeletet, amely lehetővé tette, hogy bírói felhatalmazás nélkül amerikai állampolgárokat és külföldeket hallgassanak le az Egyesült Államokban.
Legkevesebb harmincan haltak meg a dél-indiai Madrászban, ahol egy segélyeket osztó központban tülekedés tört ki – jelentette a PTI indiai hírügynökség.
Mintegy kétezer globalizációellenes tüntető és 400 rohamrendőr vívott szabályos utcai harcokat Hongkongban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri értekezletének helyszíne körül.
Angela Merkel első nagy külpolitikai sikerét aratta Brüsszelben: az uniós politikai válság elkerülése egyértelműen az új német kancellárnak köszönhető, és az Európai Unió költségvetési megállapodása a német-francia motor újraindítását jelenti - írja a francia sajtó.
Az Amerikai Egyesült Államok felülvizsgálja a Szerbiának nyújtott amerikai segítséget, miután úgy látja, hogy a balkáni állam nem teljesíti a nemzetközi szervezetek felé vállalt kötelezettségeit – írja a Magyar Nemzet.
Az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői megállapodtak a szervezet 2007-2013 közötti keretköltségvetéséről: a büdzsé a végleges adatok szerint hét év alatt összesen 862,36 milliárd euró lesz, és az uniós összjövedelem 1,045 százalékát teszi ki tavalyi árakon.
Elnapolták Orhan Pamuk török író perét, akit a török nemzet nyílt megsértésével vádoltak meg, mert egy nyilatkozatában 30 ezer kurd és 1 millió örmény meggyilkolásáról beszélt. A népírtás mindmáig tabutémának számít Törökországban.
Egy boszniai szerb lap írása szerint pánik uralkodott el egy észak-boszniai faluban, ahol a föld sugárzása meghaladja a megengedett mértéket: feltételezések szerint ezt földbe ásott radioaktív hulladék okozza, amelyet 1997-ben helyeztek el a helyszínen magyar békefenntartók.
Csecsen ügyészek bűnügyi vizsgálatot indítottak azt követően, hogy egy grozniji város vegyi üzemében "katasztrofális" mértékű radioaktív sugárzást mutattak ki.
Korábbi terveivel szemben mégsem vétózza meg a CIA által alkalmazott, a nemzetközi egyezményekben nem tiltott, de a normális gyakorlatnál durvább kihallgatási módszereket tiltó amerikai törvényt George W. Bush.
Több mint hetvenszázalékos részvételi arány mellett elsöprő arányban vezet a síita konzervatív Egyesült Iraki Szövetség az iraki parlamenti választásokon.
A Hamasz elsöprő győzelmet aratott Ciszjordánia legnagyobb városában a palesztin önkormányzati választások negyedik fordulójában. Az eredmény komoly figyelmeztetés a jelenleg kormányzó Fatah számára a januári parlamenti választások előtt.
Az iraki biztonsági erők tavaly letartóztatták a jordán terroristavezért, de aztán el is engedték, mivel nem voltak tisztában azzal, hogy ki került a kezeik közé. Nem ez volt az első alkalom, hogy kevesen múlt Zarkávi lebukása.
Megmaradt vezető erőként a síita szövetség az iraki parlamenti választáson, de fő vetélytársa, a világi Ijád Allávi megszoríthatja őket egy, a szavazatukat leadók megkérdezésén alapuló csütörtöki felmérés szerint.
Az igen magas részvétel miatt egy órával meghosszabbították a szavazást Irakban a parlamenti választásokon, amelyeket csak szórványosan zavartak meg kisebb erőszakcselekmények.