Külföld

Elfogadták az EU-büdzsét

admin
admin

2005. 12. 17. 09:13

Az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői megállapodtak a szervezet 2007-2013 közötti keretköltségvetéséről: a büdzsé a végleges adatok szerint hét év alatt összesen 862,36 milliárd euró lesz, és az uniós összjövedelem 1,045 százalékát teszi ki tavalyi árakon.

A tagállamok vezetői az unió egésze számára fontos sikerként, politikai jelzésként értékelték a megállapodást. Az ülést elnöklő Tony Blair brit miniszterelnök záró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a megállapodás révén az unió egyértelműen előre tud mozdulni. Jacques Chirac francia elnök szerint újabb válsághelyzetet sikerült elkerülni. Angela Merkel német kancellár külön méltatta, hogy a végső kompromisszum alapját egy német-francia javaslat képezte. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig egyebek között azt mondta, hogy a büdzsé a szolidaritást példázza, márpedig enélkül nem lenne unió.

Blair kiemelte, hogy a jóváhagyott tervezet egyik fő célja az újonnan belépett országok forrásainak növelése a gazdagabb tagországok anyagi hozzájárulásával. Lehetőséget ad ugyanakkor a büdzsé arra, hogy az unió fontos reformokba kezdjen, modernebb szervezetté váljon. A kompromisszum szerint az uniós kiadások és bevételek teljes rendszerét átvizsgálják, arról az Európai Bizottság 2008-2009-ben jelentést készít, és a kormányfői tanács azt figyelembe véve készíti elő a 2013 utáni költségvetést.


Wolfgang Schüssel osztrák kancellár szerint a Marshall-segélynél jóval nagyobb támogatást kapnak az uniós költségvetésből az új EU-tagok. Kifejtette, hogy a tavaly májusban csatlakozott országoknak folyósítandó támogatások összege kétszer olyan nagy, mint amekkorát a Marshall-segély biztosított a II. világháború után Nyugat-Európának. Úgy vélte, hogy Európa óriási fejlesztési tervvel rendelkezik a már nem 25, hanem 27 tagországra számított költségvetéssel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.