Nagyvilág

Óriási részvétel az iraki választásokon

Az igen magas részvétel miatt egy órával meghosszabbították a szavazást Irakban a parlamenti választásokon, amelyeket csak szórványosan zavartak meg kisebb erőszakcselekmények.

A januári alkotmányozó gyűlési választásoktól eltérően, a szunnita arab körzetek lakossága is nagy számban jelent meg a szavazóhelyiségekben – közölte a központi választási bizottság egy illetékese, bejelentve egyben, hogy az eredetileg tervezett 17 óra helyett helyi idő szerint 18 órakor zárják a szavazófülkéket. Egyelőre nem ismeretes, mikor közölnek először eredményeket a szavazásról.

Eredmény akár heteken belül

Pontos összesítések híján a szunniták jelentős választási részvételére egyelőre főleg abból következtetnek, hogy a helyi választási bizottságok a nap folyamán utánpótlást kértek szavazócédulákból és más választási anyagokból olyan túlnyomórészt szunniták lakta városokból, mint Fallúdzsa vagy Ramádi. A januári alkotmányozó gyűlési választások eredményeinek összesítéséhez két hét kellett az arab országban.

Lila tinta a visszaélések ellen

A helyszínről tudósító újságírók benyomása szerint a szórványos erőszakcselekmények nem ijesztették meg a szavazókat, akik közül sokan nemzeti lobogóba burkolózva jelentek meg a szavazóhelyiségekben. A voksolók mutatóujját egy ideig lemoshatatlan vegytintával jelölték meg, nehogy egyesek kétszer vagy többször járulhassanak az urnákhoz. Mivel a hatóságok biztonsági megfontolásból teljes tilalmat rendeltek el a magángépjárművek forgalmára, a szavazók túlnyomó része gyalog ment voksolni. A máskor nyüzsgő forgalmú utcákon most csak rendőrautók, menőautók és más, különleges engedéllyel bíró gépkocsik közlekedtek.

Zalmay Khalilzad amerikai nagykövet „roppant magas részvételi arányról és nagyon kevés szabálytalanságról” beszélt első értékelést adó sajtónyilatkozatában. Szavai szerint a nagyarányú szunnita részvétellel megtörtént az első lépés a szunnita araboknak a politikai rendezésbe való bevonása felé, ami jó mind az amerikaiaknak, mind az irakiaknak jó – mondta amerikai újságíróknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik