Nagyvilág

Elnapolták a népirtásról beszélő török író perét

Elnapolták Orhan Pamuk török író perét, akit a török nemzet nyílt megsértésével vádoltak meg, mert egy nyilatkozatában 30 ezer kurd és 1 millió örmény meggyilkolásáról beszélt. A népírtás mindmáig tabutémának számít Törökországban.

Nacionalista tüntetők csoportja támadt Isztambulban Orhan Pamukra, amikor az ismert török író pénteken megérkezett a török nemzet nyílt megsértése miatt ellene induló bírósági perre. Ezt követően a bíróság február 7-ére elnapolta a tárgyalást.

Orhan Pamuk ellen a török nemzet nyílt megsértése miatt emeltek vádat, miután az író februárban azt mondta egy svájci magazinnak, hogy egy millió örményt és 30 ezer kurdot öltek meg hazájában, csak nem mernek beszélni róla – írja a BBC.

A tárgyalás megnyitására megfigyelőként hat európai parlamenti képviselő és egy brit törvényhozó érkezett, akik a tárgyalóterembe való belépéskor kisebb dulakodásba keveredtek a Pamuk elleni vádat képviselő nacionalista jogászokkal.

Mielőtt a sötét öltönyben érkező Pamuk beléphetett volna a bíróság épületébe, a tüntetők pfujolással fogadták, egyikük, egy nő mappával fejbe vágta őt, míg egy másik tiltakozó “árulót” kiáltott felé. A rendőrök a támadó nőt elvezették, az írót pedig biztonságos helyre menekítették.A bíróság azért döntött a pénteki tárgyalás elnapolásáról, s a február 7-i folytatásról, mert meg kívánja várni az igazságügy-miniszter állásfoglalását az ügyben – közölte Cem Özdemir német európai parlamenti képviselő.

A szólásszabadság próbája

Az Európai Unió bővítési biztosa, Olli Rehn korábban arra figyelmeztette Ankarát, hogy a most kezdődő perben valójában nem Pamukról, hanem Törökországról fognak ítéletet mondani. “Döntő próba” az ország számára ez az eljárás – mondta Rehn a szólásszabadságot kérve számon az unióba törekvő Törökországtól. Megjegyezte, arra számít, hogy Ankara tiszteletben tartja az emberi jogok európai alapokmányát és az EU koppenhágai kritériumait, azaz az uniós tagság politikai feltételeit.

Nem Pamuk azonban az egyetlen író, aki a török nemzet megsértésének vádjával bíróság elé állt. A PEN International nemzetközi újságíró-szervezet szerint közel 60 török író és újságkiadó ellen folyik per. Egyikük, Hrant Dink, egy kétnyelvű, török-örmény lap kiadója, akit már hat hónapra el is ítélték, és most fellebbezést kezdeményezett.

Orhan Pamukra a kijelentése elhangzásakor érvényben lévő, de azóta megreformált törökországi büntető törvénykönyv alapján hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel súlytható. Maga az író arra számít, hogy nem fogják elítélni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik