Joseph Cen Cö-kjun (Zen Ze-Kiun), Hongkong szókimondásáról ismert római katolikus bíboros érseke szerdán bejelentette, hogy hamarosan megválik hivatalától.
Gyilkosságért elítélt kilenc személyt, köztük egy nőt akasztottak fel szerdán reggel a teheráni Evin börtönben - közölte a félhivatalos Farsz iráni hírügynökség.
Több száz tüntető vonult ismét az utcákra kedden Athén belvárosában, néhány órával azután, hogy egy ismeretlen fegyveres rálőtt a rohamrendőrség egyik autóbuszára.
A Richter-skála szerint 5,2-es erősségű földrengés rázta meg kedden Olaszország északi részének számos körzetét. Sérültekről eddig nem érkezett jelentés.
A hat legnagyobb oroszországi magánvagyon 111 milliárd dollárnyi összeggel csappant meg a pénzügyi világválság kezdete óta – írta keddi számában az Izvesztyija.
Az européer Magyarország került szembe az intellektuális szintjét illetően nem épp tiszteletet érdemlő szlovák elittel – értékelte a 2008-as évet Csáky Pál, az MKP elnöke a pozsonyi Új Szó napilapnak. Gazdaságilag jó év volt, a politikából azonban csak a problémák maradnak meg – vélte.
Mintegy ezer romániai magyar tisztségviselőnek, közöttük mintegy 170 Bukarestben dolgozónak került veszélybe a munkahelye, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékbe került a november 30-i parlamenti választások után - írja a kolozsvári Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó napilap keddi számában.
Hetvennégy éves korában elhunyt Lansana Conté guineai elnök, aki 24 évig állt a nyugat-afrikai ország élén. Államcsínnyel került hatalomra a független Guinea első elnökének halála után. Most ismét puccs folyik az országban.
Oroszország Topol hadászati rakétákat telepíthet Fehéroroszországba, ha az Egyesült Államok nem mond le arról, hogy rakétavédelmi rendszert telepítsen Kelet-Közép-Európába.
A kínai kormány hivatalosan megemelte a szegénységi küszöböt: ezentúl azok számítanak szegénynek, akik évi 1100 jüannál (30 307 forint) kevesebből élnek, közölte a kínai sajtó kedden. Eddig évi 785 jüan (21 600) forint) volt a szegénységi küszöb.
Az ausztrál kormány elismerte, hogy a legmagasabb szinten követtek el hibákat, amikor ártatlanul vádoltak meg egy indiai orvost a tavaly Nagy-Britanniában meghiúsított terrorakciók ügyében.
Visszavonja grúziai misszióját január elsejétől az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) - jelentette be hétfőn Bécsben a szervezet soros, finn elnöksége. A döntés azután született meg, hogy Oroszország ellenezte a december 31-én lejáró küldetés meghosszabbítását.
Az orosz Gazprom hétfőn figyelmeztette európai vevőit, hogy Ukrajna miatt problémák mutatkozhatnak a gázszállításban január 1. után, noha Oroszország továbbra is teljes egészében teljesíti szerződéseit.
Megdobálták a volt román államfőt, Ion Iliescut az 1989-es romániai forradalom évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen - adták hírül hétfőn a román lapok.
Fehéroroszország a grúz szakadár területek, Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerését ígéri arra az esetre, ha Oroszország mérsékelt áron szállít neki földgázt 2009-ben - írta hétfői számában a Kommerszant című orosz gazdasági lap.
Legkevesebb hét ember életét vesztette hétfőn Pakisztánban, miután feltehetően amerikai, pilóta nélküli repülőgépről kilőtt rakéták csapódtak be két helyszínen az ország északnyugati, Afganisztánnal határos törzsi vidékén.
Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete vasárnap kijelentette, hogy az USA és az afgán kormány tárgyalhat a tálibokkal, de csak erőpozícióból.
A koszovói háború mintegy ezer szerb veterán katonája összetűzésbe került a rendőrséggel, egy tiltakozó megmozduláson Dél-Szerbiában - közölték hivatalos források.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem politikai, hanem etnikai alapon kíván együttműködni a román pártokkal - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke.