Az összecsapásban a rendőrség szerint hat rendőr és három tüntető sebesült meg, négy embert őrizetbe vettek. A veteránok vezetője, Dejan Milosevic azt állította, hogy tíz bajtársuk sebesült meg. A veteránok több órára megbénították egy főútvonal forgalmát, és a városból a koszovói határhoz akartak vonulni, hogy tiltakoznak a koszovói fegyveres erők megalakulása és az ellen, hogy ezek főparancsnokává Sylejman Selimi volt koszovói albán lázadót nevezte ki szombaton Fatmir Sejdiu koszovói elnök.
A mintegy 300 kivezényelt rohamrendőr egy hídnál megakadályozta, hogy a tüntetők a merdarei határátkelőhelyhez vonuljanak. Ezen kívül követelték állítólagos háborús zsoldhátralékuk kifizetését, illetve, hogy a hatóságok bocsássák szabadon két társukat, akit háborús bűncselekmények miatt börtönöztek be.
Az újonnan megalakult koszovói fegyveres erők a jövő év közepétől lesznek bevethetők. Dragan Sutanovic szerb védelmi miniszter „Szerbia számára teljesen elfogadhatatlannak” nevezte a koszovói hadsereg megalakulását.