archívum

Az elmúlt év decemberében 11,5 százalékkal nőttek az autóeladások Nyugat-Európábanm elsősorban a Ford és a Renault modelljeinek, valamint az év végéig érvényes adókedvezményeknek és árleszállításoknak köszönhetően. Az eladások a 2001 decemberi 886 ezerről egy év alatt 998 ezerre nőttek - közölte az Európai Autógyártók Egyesülete.
2003. 01. 14. 11:35
Collen Kollar-Kotely, amerikai kerületi bíró bejelentette: két szakmai testület annak ellenére folytatja a Microsoft elleni antitröszt pert, hogy fellebbezésük nem járt sikerrel . A Számítógép és Kommunikációs Vállalkozások Szövetsége és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége azzal érvelt, hogy azért avatkoznak be a Microsoft elleni ügybe, hogy segítsék a valós verseny helyreállítását. A két csoport a Microsoft felhasználóit, illetve riválisait
2003. 01. 14. 11:20
A Magyar Honvédség katonaijármű-beszerzési pályázatára benyújtott ajánlata alapján a bírálók a Rába Járműgyártó Kft.-t választották a Magyar Honvédség beszállítójának a terepjáró járműkategóriában 15 éves időszakra.
2003. 01. 14. 10:59
A venezuelai kormány számításai szerint eddig több mint 4 milliárd dolláros kárt okozott az országnak az olajtermelést és -feldolgozást 43 napja megbénító általános sztrájk. Ezen túlmenően a dél-amerikai ország 100 millió dollár értékben kényszerült olajtermékeket importálni - jelentette ki Rafael Ramirez energiaügyi miniszter. Venezuelában száz éve nem volt példa arra, hogy az ország benzinimportra kényszerüljön.
2003. 01. 14. 10:23
Megközelítőleg 14 pontos emelkedéssel indult a BUX kedden, nyitó értéke 7920,69 pont volt. A BÉT vezetése keddre felfüggesztette a Rába papírjainak kereskedését, a céget érintő friss piaci információk miatt. Enyhe indexerősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedésének nyitásában a megkérdezett szakértők.
2003. 01. 14. 10:09
Távozik Walter Isaacson CNN-vezér, aki áprilistól az Aspen Institute elnök-vezérigazgatója lesz. Helyét a 44 éves Jim Walton veszi át, aki jelenleg a CNN News Group ügyvezető igazgatója és elnöke. A közlemény szerint Eason Jordan, a CNN hírigazgatója tovább folytatja munkáját. [More on CNN.com]
2003. 01. 14. 09:51
A monetáris bázis éves növekedési üteme 2002 decemberében az előző havihoz képest 3,5 százalékponttal 11,6 százalékra csökkent - tette közzé az előzetes adatokat kedden a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris bázis értéke a hónap végén 1633,8 milliárd forintot tett ki decemberben, szemben az egy hónappal korábbi 1638,5 milliárd forinttal. A monetáris intézményeken kívüli készpénzt és a látra szóló betéteket tartalmazó M1 hó végi állománya a tavaly de
2003. 01. 14. 09:35
A Vivendi Universal francia-amerikai médiacsoport szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy eladja részesedését a komoly gondokkal küszködő lengyel Elektrim konglomerátumban és a közösen működtetett mobilszolgáltatóban. A Vivendi részesedéseit a magánkézben lévő Polsat lengyel televíziós társaságnak adja el, meg nem erősített hírek szerint 600 millió euróért (632 millió dollár). Az ügyletet azután hozták tető alá, hogy a Vivendi, amelynek korábbi
2003. 01. 14. 09:32
A Rába Járműipari Holding Rt. értékesítette a tulajdonában álló Rába Energiaszolgáltató Kft. üzletrészének 96,67 százalékát az EETEK Energia-hatékonyság és Technológiai Kft. számára. A tranzakció célja a korábban megkezdett profiltisztítás keretében a Rába Rt. energiaszolgáltatási tevékenységének külső szolgáltatóhoz való kihelyezése. 2003. január elsejétől az EETEK Kft. szakmai irányításával és felügyeletével folytatódik tovább a Rába Rt. és le
2003. 01. 14. 09:20
A hírközlési törvény idén év végére tervezett módosítása előtt az alternatív távközlési cégek mentesülni szeretnének az egyetemes távközlési szolgáltatási alapba történő 2003-as befizetés alól - írja a Napi Gazdaság. Ez ugyanis szerintük indolatlanul jelentős terheket róna rájuk.
2003. 01. 14. 09:18
Tavaly 82 ezer úthibát vett nyilvántartásba a főváros 4300 kilométer úthálózatából mintegy 1000 kilométernyi fő- és tömegközlekedési utat fenntartó Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság, amely mintegy 850 millió forintot költött kátyúzásra. Mintegy 900 bejelentés érkezett, s több tíz millió forintot fizettek ki kártérítésként - olvasható a Világgazdaságban.
2003. 01. 14. 09:14
Hétfő hajnalban a hideg időjárás miatt több erőműben történtek üzemzavarok, így egyes területeken korlátozni kellett az áramfogyasztást. A Mátrai erőmű csupán 30 megawatt teljesítménnyel üzemelt, és egyelőre a szakemberek sem tudták megmondani, hogy mikor áll vissza a normális működési rend. A hiány pótlására plusz erőművi blokkokat állítottak rendszerbe, illetve növelték - amikor már lehetett - az importot is.
2003. 01. 14. 09:11
A NAPI Gazdaság úgy értesült, hogy már javában folynak annak az akár 10 millió eurós értéket is elérő Bosch Rexroth AG (BR) beruházásnak az előkészületei, amellyel az egri termelést kívánják bővíteni. A lap információit Raveczki Róbert, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs vezetője nem cáfolta, ám nem is erősítette meg.
2003. 01. 14. 09:06
A visegrádi együttműködés fenntartására az európai uniós csatlakozást követően is szükség van, ám az eddigi feladatokat újak váltják fel - hangzott el a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák parlamenti elnökök találkozóján.
2003. 01. 14. 09:04
A kereskedelmi szakma az év második felére várja a német hátterű Lidl diszkontáruházak magyarországi megjelenését. Erre utal az is, hogy a vállalat - cégbírósági adatok tanúsága szerint - nemrégiben hat stratégiai fontosságú telephelyet hozott létre. A főként a Penny Market üzleteknek konkurenciát jelentő Lidl mintegy száz üzletet kíván nyitni országszerte, amiből harmincat a Dunántúlra tervez - írja a NAPI Gazdaság.
2003. 01. 14. 08:30
Felmérések szerint az autósok mindössze 20 százaléka használ téli gumit - tudta meg a Magyar Hírlap. Ennél is rosszabb az arány a tömegközlekedésben és az áruszállításban. Gyakorlatilag csak a nemzetközi és a sítúrákra használt hegyi buszjáratokat, a külföldre induló kamionokat szerelik fel speciális abroncsokkal. Pedig a csúszásgátló téli gumikra szükség volna. Míg máskor 1100-1200, a mostanihoz hasonló téli napokon 200-300-zal több közlekedési
2003. 01. 14. 08:24
A taszári kérdésekkel foglalkozó sajtóközpont remélhetőleg több információval szolgál majd, mint amennyihez most hozzájuthatunk - véli a Magyar Hírlap. Most csak az valószínűsíthető, hogy az amerikai alelnöknek köze van a logisztikai vállalkozáshoz.
2003. 01. 14. 08:20
Olvasói sztorik