Szórakozás

Hálát adunk, hogy DiCaprio a modellcsajai képénél fontosabb dolgot hirdet Instagramon

Több mint 1000 bejegyzés, 34 millió követő, néhány filmes poszt, magánélettel kapcsolatos pedig nulla. Ja, és 95%-ban a környezetvédelem van előtérben. Igen, ez Leonardo DiCaprio Instagramja, ami nem különösebben izgalmas, de az összes celeb közösségi médiás profiljánál fontosabb. Merthogy az Oscar-díjas színész olyan globális gondokra hívja fel a figyelmünket, amiken lehet, 50 év múlva már nem lesz hol problémáznunk.

Azzal valószínűleg sokan tisztában vannak, hogy amikor Leonardo DiCaprio nem színészkedik, meglehetősen unalmas, mondjuk úgy, hétköznapi életet él. Ha ez Keanu Reeves esetében szimpatikus valakinek, nyugodtan emeljük meg a kalapunkat DiCapriónak is, aki balhémentes a magánéletében, nincs gondja az alkohollal, tiltott szerekkel sem károsítja a testét, és aki a környezetvédelem elkötelezett híve már hosszú évek óta. A legtöbb hozzá hasonló sztár azért főként a saját, szerintük senki máséhoz nem hasonlítható életét helyezi előtérbe a közösségi médiában, de minimum filmes plakátokkal, forgatási jelenetekkel ömlesztik el a követőiket.

Az már csak hab a tortán, hogy DiCaprio a magánéletét nem teregeti ki mindenki elé, így modellcsajairól legfeljebb paparazzi fotókon keresztül szerezhetünk tudomást.

1998 óta foglalkoztatja komolyabban a környezetvédelem, ugyanis a Titanic világméretű sikere után létrehozta a Leonardo DiCaprio Alapítványt, ami egy nonprofit szervezet és a környezet védelmének fontosságát hirdeti.

A színész jelenleg – a nem meglepően modellként dolgozó – Camila Morronéval jár, és bár hivatalosan ezt a kapcsolatot sem erősítették meg, gyakran utazgatnak a világban, és ahogy DiCapriótól ez megszokott, nem privátgéppel, hanem valamelyik légitársaság járatával, mert így nem fogyasztanak feleslegesen benzint, rombolva ezzel a környezetet.

A színész amúgy ilyen Instagram-férj lett:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Camila Morrone (@camilamorrone) által megosztott bejegyzés, Jan 3., 2019, időpont: 4:15 (PST időzóna szerint)

Morrone profiljain sem jelenik meg DiCaprio, inkább csak sejteni lehet, hogy ezeket a fotókat ő készíti, a színész saját Instagramjáról pedig még csak azt sem tudnánk megmondani, hogy van valakije. Ha végigfutunk a közösségi médiás profilján, néhány dolog azonnal feltűnik:

  • DiCaprio elvétve oszt meg bármit készülő filmjeiről,
  • ha egy ismert színészkollégájával együtt szerepel egy posztban, annak mindig környezetvédelmi vonatkozása van,
  • a klímaváltozással kapcsolatos alapítványokról is meg-megoszt posztokat,
  • néha cikkekre hívja fel a figyelmet, itt főleg a brit Guardian jelenik meg legtöbbször.

Hiába keresnénk cannes-i szelfiket, közös medencés fotókat Morronéval, csalódni fogunk, mert

az átlag popkultúra-fogyasztó ezt az Instagram-profilt végtelenül unalmasnak találja, 

ami persze DiCapriót nem érdekli – az jóval fontosabb, hogy a posztok üzenetei megfelelő helyre eljutnak.

Valószínűleg abból a 34 millió követőből néhányan a környezetvédelemmel való szimpatizálás miatt is odatévedtek a színész Instájára. Ezt persze nehéz megítélni, mert DiCaprio renoméja brutálisan emelkedett az elmúlt években, kezdve a Tégla című filmtől a Viharszigeten és a Django elszabadulon át a Visszatérőig. Merthogy ezek a filmek járultak talán legjobban hozzá ahhoz, hogy a közösségi médiában is komoly tényező és szószóló legyen a színész.

Ezek között szignifikáns összefüggés persze nem biztos, hogy akad, de azért a mostani Instagram-trendek azt éreztetik velünk, hogy akinek nagy követőbázisa van, arra vélhetően figyelnek is. És hát erre jön még a dolog, hogy az illető Leonardo DiCaprio, a világ – jelenleg talán – legnépszerűbb színésze.

DiCaprio a Tégla című film forgatásán, még 2005-ben. – Fotó: James Devaney/WireImage

Nézzük meg közelebbről, hogy milyen témákkal foglalkozik a környezetvédelmen belül:

  • nyilván az ózonréteg védelmével,
  • a műanyag lebomlásának súlyos problémájával,
  • az esőerdők fontosságát hangoztatja gyakran,
  • a jégtáblák olvadását sokszor előtérbe helyezi, mint az egyik legfontosabb megoldandó gondot a globális felmelegedéssel kapcsolatban,
  • de bizonyos veszélyeztetett állatfajok sorsa is igencsak foglalkoztatja a színészt.

Ezek tükrében térjünk vissza kicsit a fentebbi állításra, miszerint sokan unalmasnak tartják ezt, ugyanis nem tipikus sztár-viselkedés ez a közösségi médiás trendeket elnézve.

Ha valakinek ezek a dolgok unalmasak, laposak és érdektelenek, nagy valószínűséggel még nagyobb bajban van a Föld, amit DiCaprio olyannyira szeretne megmenteni.

Az Instagramját nagy valószínűséggel nem ő kezeli, de nem is olyan rég említést tett a 16 éves svéd Greta Thunbergről, aki tinédzserként küldi el a francba a klímaváltozás ellen tevékenykedő politikusokat. A színész elismerését fejezte ki a fiatal környezetvédő felé, és nem utolsósorban megosztotta Thunberg fontos gondolatait, így ismét olyan ügy mellett tette le a voksát a közösségi médián belül, aminek promotálása a platform erejét és tulajdonképpeni lényegét is megragadja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Leonardo DiCaprio (@leonardodicaprio) által megosztott bejegyzés, Dec 22., 2018, időpont: 2:22 (PST időzóna szerint)

A műanyagmentes július természetesen Magyarországra is begyűrűzött, nyilván DiCaprio nem most kezdett ennek fontosságáról beszélni, hiszen baromi sok posztja van a műanyagpalackok veszélyeiről. Dicséretes, hogy ez újra és újra megjelenik az oldalain, és ilyenkor tényleg él az örök igazság: ha csak egy ember másképp kezd gondolkodni a témáról, már jót csinál a színész. Csak 2019-ben már ott tartunk, nem elég, ha egyetlen ember cselekszik másképpen. A Földet valószínűleg már épp eléggé tönkretettük, visszafordítani nem is lehet mindezt, maximum késleltetni a folyamatot.

Megnézünk néhány videót a színésztől, és nagy összeget tehetünk rá, előbb letargiába zuhanunk, majd jó eséllyel nálunk is beüt a felismerés, hogy ez így mégsem mehet tovább.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Leonardo DiCaprio (@leonardodicaprio) által megosztott bejegyzés, Jún 23., 2019, időpont: 5:28 (PDT időzóna szerint)

Az élet nem egy film, nem tehetünk úgy, mintha tudnánk, mi lesz ennek a vége. De azt eldönthetjük, mi mit teszünk, hogyan éljük az életünket, mit fogyasztunk, miben veszünk részt, és hogyan használhatjuk a szavazatunkat arra, hogy elmondjuk vezetőinknek, tudjuk az igazat a klímaváltozásról. Most dől el, hogy áldani vagy átkozni fognak minket a jövő nemzedékei

– mondta DiCaprio az Özönvíz előtt című klímaváltozással foglalkozó dokumentumfilmjében, ami akár kötelező tananyag is lehetne az iskolákban, de talán az a legszomorúbb, hogy ezt a filmet sem tizenéveseknek kellene levetíteni a megértés végett, hanem egészen más életkorban és pozícióban lévő személyeknek. A film nem új, de minden évben aktuálisabbá válik az üzenete, ami egyrészt rémisztő, másfelől meg valahol arra is sarkalja az embert, hogy továbbvigye, továbbadja az üzenetét.

Hasonlóan kell a színész közösségi oldalait is figyelni: inkább adjunk hálát, hogy nem a modellcsajait fotózgatja nullahuszonnégyben, hanem valami olyan dolgot helyez előtérbe, amivel mindenki tud azonosulni, még akkor is, ha nem Leonardo DiCaprio legnagyobb rajongója.

Mert ha szerencséje van neki és nekünk is: nemcsak a színészi teljesítményei maradnak meg az utókornak, hanem úgy vonul majd be a történelemkönyvekbe, mint az egyik leghíresebb ember, aki tett is valamit Földünk jövőjéért.

Miért vétózta meg az Orbán-kormány az európai klímavédelmi vállalásokat?
Kínai érdek, orosz érdek, lengyel érdek – sok minden közrejátszott.

Kiemelt kép: Oleg NikishinTASS via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik