Nem tudom, létezik-e másfajta ország, de ahonnét mi jövünk (…) azon országok alapfogalma, alapélménye, főszava: a hazugság. Hazug országokban élünk, operettországokban. E hazugság olyan totális és intenzív, hogy szinte szép
– írta a mostanság épp ismét a kultúrkampf első vonalába kerülő Esterházy Péter egykor, tűpontosan. Nem a magyar fociról, nem a magyar futball világban elfoglalt helyét illető tézishazugságokról – de kicsit persze azokról. Is.
Nem is az eredmény volt különösen kínzó (4-0-ra az Újpestnél sokkal jobb csapatok is ki fognak kapni ettől a Sevillától az előttünk álló szezonban, pláne a Pizjuanban, akárki meglássa), hanem a játék, ami a pályán zajlott. Igen, szó szerint, a játék, mert ez az volt: a Sevilla tartalékjai – a klub tíz legértékesebb futballistájából csak kettő, Ben Yedder, illetve Sarabia kezdett csütörtök este – lényegét tekintve macska-egér szereposztásban packáztak a lila-fehérekkel.
Ez volt a meghatározó erejű alapélmény, és bár az ember persze előre tudta, hogy itt nincsen esély, hogy ez másik szint, hogy a mértékadó Transfermarkt adatai szerint harmincszoros fölényben a Sevilla, valahogy mégis kínos volt végignézni, ahogy 2-3 figura (nem is különösebben intenzív tempójú) használatával a spanyolok feltörlik a padlót az Újpesttel.
Könnyű síppal befújt büntető és piros lap ide vagy oda, ebből azért lehet tanulni. Megkockáztatjuk: talán kell is.
Fotó: José Manuel Vidal/EPA/MTI
A játék öt elemét emeljük ki most, amelyekben fényévekre vagyunk a nemzetközi elittől. Minderre csak ráerősít, hogy a Nebojsa Vignjevics által irányított Újpest idehaza a mezőny egyik leginkább kulturáltan, legszervezettebben focizó csapata. Ha ez a csapat olyan, kétvonalas elvi hibákat halmoz egymásra a nemzetközi porond belépő szintjén (ne higgyük, hogy a spanyolok egy pillanatra is feljebb kapcsoltak saját második sebességi fokozatuknál), mint amilyeneket tegnap este láttunk, akkor el tudjuk képzelni, mekkora a probléma a magyar futball képzési rendszerében.
Említsük meg azt is: az Újpest hét(!) külföldivel állt fel a Sevilla ellen. A szint tehát, amelyikről most bemutatjuk, miszerint köszönő viszonyban sincs a nemzetközi futballal, a mi fiatal magyarjainknak – egyelőre? – megugorhatatlan. Hagyunk időt a feldolgozásra.
1. Magasra tolt védővonal
Azt már a Celtic BEK-győztes edzője, a legendás Jock Stein – ő nyerte meg először brit csapattal a legértékesebb európai kupasorozatot – megmondta, hogy védekezni elölről kell, támadni pedig hátulról. A magyar csapatok régóta küzdenek azzal, hogy ezt az egyensúlyt megtalálják, és ennek egyik eklatáns példája, hogy amikor proaktívabban szeretnének védekezni a védelem feltolásával, szinte azonnal ipari mennyiségű mélységi labdát kapnak a hátul üresen hagyott területekbe.
Ennek (egyik) oka látszik remekül a fenti képen: bár az Újpest védelme magasra tolva, a labdás sevillai játékoson egyáltalán nincsen nyomás, még csak nem is sürgetik őt az Újpest elöl lévő játékosai. Ezen a szinten az ilyesmit villámgyorsan büntetik, ugyanis a középhátvédek is képesek centire pontos 40-50 méteres labdákat osztogatni. Igaz, ami igaz persze: az ilyesmire az NB I nem készít, nem készíthet fel.
2. Labda nélküli mozgások
Ugyanaz pepitában: az újpesti védelem ismét magasan fenn, a Sevilla labdás játékosán semmi nyomás, zavartalanul nézheti meg, hogyan, hova, mikor lövi be a labdát – megint – a balbekk mögötti területre. Ki lehet azonban emelni még egy típushibát is: már bőven lendül Pareja lába, amikor Burekovicnek még eszében sincs elkezdeni a hátrálást, így lényegében azonnal lépéshátrányba kerül a támadóval szemben. Na, az ilyen tétovázás nem fér bele ezen a szinten.
3. Broken team
Bár az Újpestnek voltak kifejezetten biztató periódusai a labdával – néhány passzkombinációjuk tapsot provokált a Pizjuan Stadionban -, összességében így is megvillantották a magyar csapatok egyik permanens problémáját a nemzetközi porondon.
Az angol broken team kifejezés szó szerinti fordításban törött csapatot jelent, a gyakorlatban pedig azt, amikor a csapat szerkezete a labdabirtoklási periódusban teljesen szétszakad, a csapatrészek közötti távolság megnő és lehetetlenné válik a folyamatos játék. Ezt látjuk a fenti képen: az Újpestben hat játékos hátul, négy tőlük teljesen elszakadva elöl helyezkedik. utóbbiakat kivétel nélkül szoros őrizet alatt tartják a Sevilla bekkjei, miközben a labdás újpestit hárman csapdázzák, elzárva előle a passzsávokat.
Miért nem parkoljuk le a buszt?
A világbajnokságon is láttuk: megfelelően passzív játékkal, mélyre húzott védelmi vonallal és kompakt csapatszerkezettel nagyon komoly képességbeli különbségeket is el lehet kozmetikázni egyes csapatok között (ha más nem, ideig-óráig).
Az Újpestnek ez két okból sem sikerült: egyrészt el-ké-pesz-tő-en nagyok voltak a képességbeli különbségek a játékosok között, másrészt a Sevilla álmából fölkeltve tudta az Újpest védekezésének ellenszerét.
A képen is látszik: úgy sakkozott Vignjevics, hogy szűkre húzza négyes védelmi vonalát, így próbálva a vonalak mellé szorítani a Sevillát. Erre a spanyolok a két szárnyvédő (Arana és J. Navas) nagyon magasra tolásával reagáltak, ami két újpesti középpályást (Nwobodo és Nagy Dániel) is arra kényszerített, hogy zárjanak vissza a széleken. A magyarok felállása labda nélkül így rövid úton 6-3-1-re csúszott vissza, aminek két következménye lett: egyrészt második hullámban rengeteg terület nyílt meg a sevillai középpályások előtt, másrészt gyakran fordult elő, hogy a két visszazáró újpesti fedezet lassan olvasta a játékot és lépéshátrányba került a vonalak mellett.
Plusz adalék, hogy a képen ismét látszik a fentebb ismertetett probléma: a védelem mögött bőven van terület, de a sevillai labdás játékos zavartalanul indíthat, miközben Nagy Dániel csak késve lép hátra a mögé beinduló Navas semlegesítésére (miközben Litauszkit kimozgatja a szintén beinduló hazai támadó).
Átmeneti játékfázis
A modern futball egyik sajátossága, hogy a gólok többsége a legmagasabb szinten úgynevezett átmeneti játékfázisból esik: a csapatok általában ugyanis akkor a legsebezhetőbbek, amikor támadásra rendeződött szerkezettel labdát veszítenek. Ennek kiaknázása az úgynevezett koncepciós futball egyik alapja is, amit Jürgen Klopp mellett például a RB Leipzig, vagy a Julian Nagelsmann vezette Hoffenheim alkalmaz előszeretettel, és amelynek az úgynevezett gegenpressing az egyik legismertebb eszköze.
A Sevilla ugyan csak esetileg alkalmazta ezt a fegyvert, de amikor igen, szinte azonnal zavarba tudta hozni az Újpestet. Mint a fenti képen is látszik: három magyar védő követi a támadást lemaradással, márpedig alapvető modern futballigazság, hogy hátrafelő iszkoló védő nem védő. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy Bojovics figyelme megoszlik, és a lemaradó Diallo miatt kénytelen a labdás Ben Yedder felé fordulni, akkor már látjuk, hogy kész a baj: a beinduló Sarabia tökéletes ütemben kap labdát, a visszarohanó Pauljevics pedig már csak szabálytalankodni képes. Tizenegyes, piros lap.
Hasonló helyzet, újratöltve: az összes újpesti középpályás lemaradásban, a sevillai szárnyvédők bántó magányosságban, miközben a labdást sem zavarja senki. A négy védőt ugyan össze lehet számolni (de minek, ketten közülük tételesen játékon kívül vannak), Nolito mégis úgy érkezik lendületből a kapu elé, mintha vörös szőnyeg volna elé terítve.
Kiemelt kép: José Manuel Vidal / EPA / MTI
