Foci

Nehezen verte luxemburgi ellenfelét a Honvéd, Sallai gólt lőtt

Bár 2-1-re kikapott a macedón Rabotnicki otthonában, hazai pályán 4-0-ra nyert a Budapest Honvéd, így bejutott az Európa Liga-selejtező második körébe, ahol luxemburgi ellenféllel, a Niederkornnal került össze Supka Attila csapata. A kispestiek kezdték hazai pályán a párharcot.

Nem mondhatni, hogy túlzottan közönségszórakoztató lett volna a mérkőzés, amely során a Honvéd volt az aktívabb és a 25. percben közel is járt is a vezetés megszerzéséhez, de Vadócz kiugratása után Holender ziccerben előbb a kapusba lőtt, majd másodjára a kapu mellé.

Sokáig ez volt a találkozó legnagyobb helyzete, mígnem a 75. percben Thill kapásból rá nem lőtte a labdát, amely a keresztlécről kifelé pattant – Gróf verve volt már. Nagyon úgy tűnt, hogy a Honvéd számára elég kellemetlen 0-0-val ér véget a meccs, ám egy 83. perces szögletre a csatárpozícióra becserélt védő, Baráth érkezett a legjobb ütemben és megnyerte a meccset a kispestieknek.

Mindeközben a ciprusi APOEL Nicosia otthon fogadta az észt Florát, a hazai kezdőben pedig ott volt Sallai Roland, aki végigjátszotta a mérkőzést. A 21 éves játékos gólt szerzett (a negyediket), csapata pedig 5-0-ra ütötte ki ellenfelét.

Korábban Eppel Márton csapata is nyert, illetve Gulácsi Péterék is már a következő körben érezhetik magukat. Holman Dávidék ugyanakkor váratlan vereségbe szaladtak bele Máltán.

Eredmények – Európa Liga-selejtező, 2. kör, 1. mérkőzés

Budapest Honvéd – Niederkorn (luxemburgi) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Baráth (83.)

APOEL (ciprusi) – Flora (észt) 5-0 (2-0)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik