Sport

Kondás Elemér küzd, mint malac a jégen

Az OTP Bank Liga 2018/19-es bajnoki szezonját felvezető írásunkban azt írtuk, kíváncsian várjuk, az új „Puskás Akadémia”, a keretében 17 légióst számláló Kisvárda edzője vajon hogyan érteti meg magát az öltözőben, miként teremt egyensúlyt a bábeli zűrzavarban.

Egyetlen beszédes képben a magyar utánpótlásképzés helyzete
Szinte hihetetlen futballeseményen van túl Várda, olyanon, amelyből a bemutatott játékosok egy kukkot sem értettek.

Nos, ahogy mondani szokták, a Debrecennel szebb napokat, veretlenül szerzett bajnoki címet is megélt Kondás Elemér Várdán egyelőre szenved, és küzd, mint malac a jégen.

Az első két forduló után a Kisvárda 0-8-as gólkülönbséggel, nulla ponttal utolsó a bajnokságban. Vasárnap a Bozsik Stadionban (Honvéd-Kisvárda 4-0) speciel a görög belső védő, Theodoros Berios (a képen feketében – fotó: honvedfc.hu) ügyetlenkedése kellett az első, illetve a második gólhoz is. Előbb a 22. percben lerántotta Batikot, így csinált – kicsit könnyű síppal befújt, de teljesen megadható – büntetőt, majd a 71. percben a második hazai gól előtt mutatta meg, hogy tud vérhólyagot rúgni a labdára, majd annak mellé is fejelni.

Jánvári tette fel Berios bénázásainak végén az i-re a pontot azzal, hogy a görög dupla luftja után a lábáról a hálóba vergődött a labda.

Az nso megnézte, 1950-ig kell visszalapozni az évkönyvekben, hogy olyan csapatot találjon az ember, amelyik az NB I első két fordulójában két négygólos különbségű vereséget szenved. A Postás SE -é az érdem, amely akkor a nyitányon kapott egy négyest a Győri Vasas ETO-tól, majd hazai pályán 5-1-re kapott ki a Vasas ellen.

Nem tudjuk, szegény Kondás Elemérnek mennyi beleszólása volt a játékospolitikába, a július 20-án bemutatott 11 új, innen-onnan sebtiben összeszedett külföldi érkezéséhez, de látszik, nincs egyszerű dolga összhangot teremteni az öltözőben.

Eredmények – NB I, 2. forduló

MTK – Ferecnváros 1-4 (0-3)
Gólszerző: Kanta 60. ill. Bőle 15., Petriak 34., 38., Varga 88.

Honvéd – Kisvárda 4-0 (1-0)
Gólszerző: Danilo 24., Jánvári 71. (öngól), Gazdag 85., Lukács 91.

Haladás – Újpest 2-2 (1-2)
Gólszerző: Rabusic 23., Jagodics 61. ill. Nagy  20., Horj 42.

Szombaton játszották:

Debrecen – Mezőkövesd 1-1 (0-0)
Gólszerző: Kinyik 87. ill. Kinyik 71. (öngól)

MOL Vidi FC – Paks 1-1 (1-1)
Gólszerző: Simon 28. (öngól) ill. Simon 24.

Diósgyőr – Puskás Akadémia 2-2 (1-2)
Gólszerző: Brkovic 32., Vernes 50. ill. Diallo 12., Radó 18.
Kiállítva: Molnár 67. (Puskás Akadémia)

A bajnokság állása:

 1. Ferencvárosi TC 2 2 8–2 +6 6
  2. Budapest Honvéd 2 2 7–2 +5 6
  3. Mol Vidi FC 2 1 1 5–1 +4 4
  4. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 4–2 +2 4
  5. Debreceni VSC 2 1 1 2–1 +1 4
  6. MTK Budapest 2 1 1 3–4 –1 3
  7. Szombathelyi Haladás 2 1 1 4–5 –1 1
  8. Puskás Akadémia FC 2 1 1 2–3 –1 1
  9. Újpest FC 2 1 1 2–4 –2 1
  9. Paksi FC 2 1 1 2–4 –2 1
11. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–6 –3 1
12. Kisvárda 2 2 0–8 –8 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik