Foci

Négyet kapott Sevillában az Újpest

A magyar csapat a 31. perctől kezdve emberhátrányban játszott.

Ritkán találkozik magyar klubcsapat olyan erős riválissal, mint a Sevilla, ám az Újpest a Neftci Baku elleni bravúros fordítással kiharcolta magának a jogot, hogy játszhasson az Európa Liga-selejtezőben a sorozatot nemrég zsinórban háromszor elnyerő spanyol csapattal. A Sevilla keretének értéke több mint harmincszorosa az Újpestének.

Sokat lehetett hallani arról, hogy tartalékosan lépnek majd pályára a házigazda sevillaiak, de ez csak részben volt igaz: voltak persze hiányzók, de így is olyan játékosok kezdtek, mint Ben Yedder, Nolito vagy épp Jesús Navas, utóbbi a hetedik percben meg is lőtte a találkozó első gólját. Szimpatikusan küzdött az Újpest, de csak idő kérdése volt, mikor növeli tovább az előnyét a Sevilla, volt, mikor Pajovic a gólvonalon állva mentett.

Navas gólja:

A 31. percben került lehetetlen helyzetbe az Újpest, Pauljevic rántotta le Sarabiát a tizenhatoson belül, piros lapot kapott, a megítélt tizenegyest pedig Ben Yedder értékesítette – Pajovic jó irányba vetődött, de becsúszott alatta a labda.

A 44. percben volt még egy Pareja-Navas álomösszjáték, ami után Sarabia talált be, 3-0-val mentek a csapatok a szünetre.

A piros lap, a tizenegyes és a büntető:

És a sakk-mattra játszott harmadik sevillai gól:

A második félidő elején is jöttek sorban a hazai támadások, Pajovic azonban több fontos védést is bemutatott. A 69. percben veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást az Újpest, Burekovic középre lőtt labdájában azonban nem tudott csapattárs beleérni.

Úgy tűnt, hogy a magyar csapat kihúzza újabb kapott gól nélkül, ám a végén még Vázquez közelről a kapuba fejelt, így a Sevilla 4-0-ra nyert. Bár addig is látszott a különbség a csapatok között, a 31. percttől kezdve nem volt kérdés, hogy a Sevilla emberelőnyben nagyon simán fog nyerni. Viszavágó jövő csütörtökön.

A negyedik sevillai találat:

A horvát Hajduk Split Gyurcsó Ádámmal végig a pályán győzött, a görög Atromitosz viszont kikapott, utóbbinál a kapus Megyeri Balázs a padról nézte végig a mérkőzést. A Bogdán Ádámmal a kapuban felálló Hibernian elég nagy bravúrt mutatott be: a skótok hazai pályán, kétgólos hátrányból fordítva győzték le az Aszterasz Tripoliszt, Kamberi a 93. percben szerezte a győztes gólt. A Dunaszerdahely otthon, a 39. perctől emberhátrányban játszva kapott ki 3-1-re a Dinamo Minszktől, Vida Kristopher kezdőként 87, Kalmár Zsolt 74 percet játszott, utóbbit Vida Máté váltotta.

Eredmények – Európa Liga-selejtező, 2. kör, 1. mérkőzés

Sevilla (spanyol) – Újpest 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Navas (7.), Ben Yedder (31. – 11-esből), Sarabia (43.),Vazquez (90+2.)


BUDAPEST HONVÉD-Progrés Niederkorn (luxemburgi) 1-0 (0-0)
Atalanta (olasz)-FK Szarajevó (bosnyák) 2-2 (2-0)
Partizan Beograd (szerb)-FK Trakai (litván) 1-0 (0-0)
FK Zeljeznicar Szarajevó (bosnyák)-Apollon Limasszol (ciprusi) 1-2 (0-1)
Aberdeen (skót)-Burnley (angol) 1-1 (1-0)
Dundalk (ír)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-0
Hibernian (skót)-Aszterasz Tripolisz (görög) 3-2 (0-2)
NK Osijek (horvát)-Glasgow Rangers (skót) 0-1 (0-1)
Spartak Zlatibor Voda (szerb)-Sparta Praha (cseh) 2-0 (1-0)
FC DAC 1904 (szlovák)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-3 (1-1)
Stjarnan (izlandi)-FC Köbenhavn (dán) 0-2 (0-0)
Dinamo Breszt (fehérorosz)-Atromitosz (görög) 4-3 (2-0)
LASK Linz (osztrák)-Lilleström SK (norvég) 4-0 (2-0)
FC Nordsjaelland (dán)-AIK Solna (svéd) 1-0 (1-0)
B36 Tórshavn (feröeri)-Besiktas JK (török) 0-2 (0-2)
FC Santa Coloma (andorrai)-Valur Reykjavík (izlandi) 1-0 (0-0)
KRC Genk (belga)-Fola Esch (luxemburgi) 5-0 (4-0)
Górnik Zabrze (lengyel)-FK AS Trencín (szlovák) 0-1 (0-1)
Hajduk Split (horvát)-Slavia Szófia (bolgár) 1-0 (0-0)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Crusaders FC (északír) 5-1 (1-0)
Sutjeska Niksic (montenegrói)-Alashkert (örmény) 0-1 (0-1)
The New Saint (walesi)-Lincoln Red Imps FC (gibraltári) 2-1 (1-1)
St. Gallen (svájci)-Sarpsborg 08 (norvég) 2-1 (1-1)
APOEL (ciprusi)-Flora Tallinn (észt) 5-0 (2-0)
CSZKA Szófia (bolgár)-Admira Wacker Mödling (osztrák) 3-0 (3-0)
Djurgardens IF (svéd)-FK Mariupol (ukrán) 1-1 (0-1)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Radnicki Nis (szerb) 2-0 (0-0)
Molde FK (norvég)-KF Laci (albán) 3-0 (2-0)
VMFD Zalgiris (litván)-FC Vaduz (liechtensteini) 1-0 (0-0)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)-Valletta FC (máltai) 1-1 (0-0)
SSA Jagiellonia Bialystok (lengyel)-Rio Ave FC (portugál) 1-0 (1-0)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)-Lech Poznan (lengyel) 1-1 (0-0)
Ventspils (lett)-Girondins Bordeaux (francia) 0-1 (0-1)
FC Viitorul Constanta (román)-Vitesse (holland) 2-2 (1-0)
Kajrat Almati (kazah)-AZ Alkmaar (holland) 2-0 (1-0)
Spartaks Jurmala (lett)-La Fiorita (San Marinó-i) 6-0 (3-0)
FK Tobol (kazah)-FC Pjunik (örmény) 2-1 (0-0)
Rudar Velenje (szlovén)-FCSB (román) 0-2 (0-1)
Balzan Youths FC (máltai)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-1 (1-0)
SZK Csihura Szacshere (georgiai)-NK Maribor (szlovén) 0-0
Hapoel Haifa (izraeli)-FH Hafnarfjördur (izlandi) 1-1 (0-0)
Torpedo Kutaiszi (georgiai)-Vikingur Göta (feröeri) 3-0 (1-0)
F91 Dudelange (luxemburgi)-KF Drita (koszovói) 2-1 (0-1)
RB Leipzig (német)-BK Häcken (svéd) 4-0 (3-0)
FK Ufa (orosz)-NK Domzale (szlovén) 0-0

Nyitókép: Aitor Alcalde/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik