Ziccer

Bogdán Ádám: A magyar futballnak most kellene észszerűen építkeznie

Mit tanulhatunk Belgiumtól? Hogyan reagál a magyar futball a finanszírozás bizonytalanságára? Ki lesz Marco Rossi meglepetéscsatára az örmények ellen? Képes még megújulni José Mourinho? A Ziccer legfrissebb adásában a 21-szeres válogatott kapust, az M4 Sport szakértőjét, Bogdán Ádámot láttuk vendégül.

„Érdekelt, hogyan áll össze egy futballklub”

Bogdán Ádám nemrégiben végzett az angliai PFA Business School sportigazgatói képzésén, amelynek célja, hogy a pályafutásuk után döntéshozói szerepben is helytálljanak a futballisták. Az egykori kapust arról is kérdeztük, mi vette rá, hogy beiratkozzon a képzésre, s itthon vagy külföldön kamatoztatná-e inkább a megszerzett tudását. „Engem mindig nagyon érdekelt az, hogyan áll össze egy futballklub, milyen hatással lehet az utánpótlásra, a szülőkre, a szurkolók örömére, egy város életére. Ezt Angliában nagyon szépen megtapasztaltam, hogyan kell összerakni” – fogalmazott az M4 Sport állandó szakértőjeként is dolgozó egykori Liverpool-játékos.

Bogdán a képzés során olyan neves szakemberektől tanulhatott, mint Ramon Rodriguez Verdejo, ismertebb nevén Monchi, a Sevilla legendás sportigazgatója, vagy éppen Julian Ward, a Liverpool korábbi döntéshozója.

Klubfutball Magyarországon: lehetőség vagy pánik?

Bogdán szerint a magyar futball most válaszút előtt áll. Bár az NB I állami támogatása sokáig stabil hátteret adott, a források bizonytalanná válása miatt változások indultak el. „Láthatóan elindult egy folyamat a magyar fociban a források csökkenése miatt. Most kellene észszerűen építkezni, évtizedekben gondolkodva, nem pánikból két év alatt mindent megoldani” – figyelmeztetett.

A Fehérvár, Debrecen és Zalaegerszeg példája is szóba került, ahol a tulajdonosváltások, befektető-keresések mutatják: a magyar futballban megmozdult a piac.

Mit tanulhatunk a belgáktól?

Belgium húsz éve döntött a szemléletváltás mellett, amelynek eredményeként olyan játékosnemzedéket neveltek ki, amely világszinten is meghatározóvá vált. „Ott pontosan tudják, hol a helyük a futball táplálékláncában. Nálunk viszont nincs egyetértés abban, mi a célja az NB I-nek: játékosokat nevelni, eladni vagy a válogatottat segíteni” – hangzott el az adásban.

A belga bajnokságban működő klubok a kisebb költségvetés ellenére tudatos toborzással, adatalapú játékosmegfigyeléssel és tervszerű utánpótlással tartják fenn a versenyképességet. Ennek egyik legismertebb alakja Tony Bloom, a Brighton és az Union Saint-Gilloise tulajdonosa, aki a sportfogadási algoritmusokból épített fel scouting-rendszert.

Igazán mourinhós lett Mourinho visszatérése

Hosszasan megvitattuk José Mourinho legújabb kinevezését: a portugál tréner ugyanis huszonöt év elteltével visszatért a Benficához, s ha már így tett, nem mulasztott el belerúgni egyet korábbi klubjába, a Fenerbahcéba, mondván az isztambuli klub kulturálisan sem azt a nívót képviselte, amelyet megszokott. Vajon Mourinho régi stílusa beilleszthető még a mai futballba. A többi közt erre a kérdésre is kerestük a választ.

Válogatott: ki pótolja Vargát és Sallait?

A magyar válogatott előtt álló egyik legnagyobb kihívás az októberi örmény meccs, amelyre két alapember, Varga Barnabás és Sallai Roland nélkül kell készülni. Potenciális helyettesekből nincs hiány: a lengyel bajnokságban bombagólt szerző Molnár Rajmund, valamint Tóth Barna, Lukács Dániel vagy éppen Bárány Donát is szóba kerül az adásban. A kapitány, Marco Rossi most kénytelen lesz merészebb döntést hozni.

Érdekesség, hogy miközben a válogatott csatárhiánnyal küzd, az NB I góllövőlistáját nyolc magyar játékos vezeti. Ez akár lehetőséget is teremthet az új nevek kipróbálására.

Kapcsolódó
Nem egészséges az NB I-es klubok gazdálkodása – derül ki az MLSZ-elemzésből
Az MLSZ pénzügyi kimutatása alapján megállapítható: a magyar futball fejlődik is, meg nem is.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik