Sport
Köln, 1979. május 12.
Somodi Ferenc a szupernehézsúly ezüstérmese Papp László szövetségi kapitány taktikai utasításait hallgatja a kölni Sportcsarnokban megrendezett Ökölvívó Európa-bajnokság döntőjében.
MTI Fotó: Petrovits László

Papp Laci bácsi most biztosan forog a sírjában

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2015. 10. 08. 08:19

Még alig kezdődött el az ökölvívó világbajnokság, a magyarok számára azonnal véget is ért. Keressük az okokat.
Korábban a témában:

Nincs könnyű helyzetben a magyar ökölvívás. A sporttörténelem első olyan világbajnokságára, ahova nem nevezés, hanem kvalifikáció útján lehetett “jegyet váltani”, összesen két versenyzőnknek sikerült kijutnia.

A súlycsoportonként 24 indulót felvonultató mezőnyben aztán Harcsa Zoltán (75 kg) és Csóka Nándor (52 kg) is kiesett az első fordulóban, nem jutottak be a legjobb 16 közé.

Kettőből semmi.

Szántó Imre (szántó imre, harcsa zoltán, )
Szántó Imre a fradis Harcsa Zoltán edzését vezeti Fotó: MTI

A sportág maga az orvosi ló. Adott egy, az elmúlt rendszerben szocializálódott, 1996 óta, azaz tizenkilenc éve hivatalban lévő elnök, Csötönyi Sándor, akiről sokan sokfélét mondanak, de egyet senki sem vitat, él, hal sportágáért. Aztán többnyire hozzáteszik, ezzel el is mondtak minden pozitívumot.

Mert az eredmények azt mutatják, az általa irányított szövetség lejtőre került, száguld a szakadék felé. Mi több, nem megfelelően sáfárkodik a magyar sport rendszerváltás utáni legnagyobb lehetőségével, a sportágba folyó milliárdokkal.

A ’90-es években, amíg még előre vitte a sportágat az “átkos” lendülete, a Papp László szövetségi kapitány (1969-78-ig, majd 1979-1992-ig) által lefektetett szakmai útmutatás, jobb eredményeket mutatott fel a sportág, rendre volt egy-egy vb-érmese. Utoljára Erdei Zsolt 1997-ben nyert aranyat, azóta érmet ritkán hoztunk haza (Káté Gyula 2003,2009 bronz, Bedák Pál, 2005, ezüst). Mondhatni, épp azóta tart a lejtő,  a negatív spirál, amióta Csötönyi hivatalban van.

A jelenkor sikertelenségének egyik okát az elnök többször, több helyen abban jelölte meg, hogy míg ők, az amatőrök elvetik a magot, dédelgetik, felnevelik a tehetségeket, addig a profi istállók lecsapnak rájuk, átcsábítják őket és learatják a termést.

Erdei Zsolt (erdei zsolt, )
[sc_cts_position slug="article010" clear="1"]Erdei Zsolt az utolsó magyar olimpiai érmesünk, aki 2000-ben, Sydneyben nyert bronzérme után állt profinak Fotó: europress

Igen ám, de három éve a forráshiány már nem lehet hivatkozási alap, bőven lenne miből a sportolók megtartására fordítani, erre sem lehet fogni az eredménytelenséget. Az ökölvívás 2013-ban például 295,2 millió forintot kapott. 2014-2020-ig terjedő időszakban a parlamenti határozat értelmében  hét év alatt 5,7 milliárd forint (!) folyik be a szövetség kasszájába.

Ok. De kérdés, miért áll az amatőr talentumok jelentős része mégis “bokszzsáknak”, meccsenként 500-1000-1500 eurós “pofozógépnek”? Mert valljuk meg, keveseknek adatott meg a komoly profi karrier, a jelentős pénzdíj, a vagyonszerzés, a pályafutás utáni “nyugdíjas élet”. Akiknek megadatott – Kovács István, Erdei Zsolt -, azok meg nem magyar istállókban próbálkoztak.

Magyarországon a szövetség honlapja szerint 146 klubban oktatják az ökölvívást. Ez bizony nem kis szám, nem kevés gyermek és felnőtt bunyóst takar. Elvileg. Informátorunk szerint azonban míg a klubok egy részében valós, érdemi munka folyik, addig akadnak olyanok is szép számmal, amelyek csak a statisztikát növelik.

A Gönczi Róbert Emlékversenyen a Békési TE ökölvívói is részt vettek, ott bizonyíthatóan van szakmai munka Forrás: bekesmatrix.hu

Az ok egyszerű. A megnőtt források jelentős részét a három akadémiára, műhelytámogatásokra, edzői bérekre és edzőtáborokra költi a szövetség. Így a klubok, amelyek részesei a “belső” körnek, hálásak és egyfajta “szavazógépként” működnek. Az éves rendes közgyűléseken és a tisztújítások alkalmával akkor emelik a kezüket, amikor elvárja a sportági vezetés. Ezért megingathatatlan Csötönyi pozíciója immár 19 éve, ezért szájkarate csupán a változtatásokat felvetők minden mondata, ezért választották sokadjára újra idén áprilisban az elnököt.

Csötönyi hibája talán legkevésbé ez, mert az ökölvíváshoz hasonlóan számos olimpiai sportágunkban találunk “kamu klubokat”, amelyekben bár valós munka nem folyik, néhol még versenyző, edző sincs, de jól mutatnak a statisztikákban, és képviselőik jókor vannak jó helyen. (Hogy egy másik sportágat mondjunk, ha Hegedűs Csaba nem alszik bele 23 éves elnökségébe, még ma is ő állna a birkózás élén és nem Németh Szilárd…)

A baj inkább az, hogy forrásunk szerint a sportág abból főz, amije van és nem akar, nem képes a megújulni. Egyrészt a szakmai munka általánosságban csapnivaló, másrészt a maréknyi tehetségesebb bunyóst azért nem sikerül a sportágban tartani, mert az edzők nem tudják megfelelően motiválni az élversenyzőket akkor, amikor azoknak megélhetési gondjaik vannak.

Az edzők többsége képzetlen, kevés az igény a fejlődésre. Még aközött a hét kiemelt állami edző között is, akik nettó 4-500 ezer forintos állami juttatásban, értsd havi bérben részesülnek, akad olyan, akit szakmai, pedagógiai tudása, végzettsége alapján más sportágban biztosan nem alkalmaznának, nem lehetne állami edző, mert érettségi nélkül, egyetlen OKJ-s papírral rendelkezik. Képzelhetjük, milyen lehet a nagy átlag? Megjegyezzük, a szakemberek minőségi képzésének, továbbképzésének a megszervezése szintén szövetségi hatáskör.

A szövetség javaslatára a Gerevich-ösztöndíjban kilenc ökölvívó részesül. A két világbajnoki résztvevő közül a 22 éves Harcsa a plafont kapja, a többiek jóval kevesebbet. A MOB direktíva szerint a legtöbb az olimpiai érmeseknek jár, és bár ez neki nincs – 5. lett Londonban -, mégis megkapja a szövetségtől a 300 ezer forintot. Ebből már meg lehet élni, ezért ő még bevállalta Rióig a munkát, neki nem kell egyelőre sport mellett dolgoznia.

Az óriási meglepetésre idén Európa-bajnoki bronzérmet szerző, ezzel vb-résztvevő 19 éves Csóka eddig semmilyen támogatást nem kapott, kvázi passzióból bunyózott, de az eredménye miatt október 1-től már neki is jut havi 160 ezer, így talán sikerül még egy ideig bent tartani a sportágban. A többiek is ennyit, vagy kevesebbet kapnak.

Csötönyi Sándor elnök imádja a szivart Fotó: MTI

Felvetjük, ha a sportág, vezetése helyesen mérte volna fel a helyzetét, akkor nem csak az amúgy helyesen és látványosan megindított akadémiai programra, műhelytámogatásokra költ. 2013-ban, a pénzcsap megnyitásakor a közép, és hosszútávú programok mellett a jelent is építeni  kellett volna, meg kellett volna reformálni a válogatottak működtetését, mert elméletileg a szövetség összes munkatársa egyfelől a sportolókért kell éljen, másfelől viszont a sportolók eredményeiből él.

A sportfinanszírozás sajátossága miatt ugyanis , a szövetségek és a versenyzők, elért eredményeik függvényében részesülhetnek állami támogatásban. Ezért létfontosságú a kirakat, a felnőtt válogatott eredményessége. A régóta tartó “éremaszály” miatt az is előfordulhat, hogy ez a csodálatos sportág, amelyet már az ókori olimpiákon is űztek kiesik a támogatottak köréből, vagy átcsoportosításokkal csökkenti a MOB a forrást.

A pénz csak az egyik tétel, hanem mint már említettük, a sportági fejlődésben, az eredményességhez elengedhetetlen a szellemi tőke. Ebből is lehetne meríteni jócskán. Azokban a sportágakban, ahol az edzők szakmai színvonala általánosságban nem éri el a kívánt szintet, a gyakorlat szerint importálni szokták a tudást. Mindenhol a világon, Magyarországon is.

felixpromotion.hu
Vajon milyen szakmai tanácsokat tudott adni a taipei női világbajnokságon a láthatóan akkreditációval rendelkező, válogatott melegítőben mosolygó Fásy Ádám? Persze nyilván turista volt. Forrás 24.hu

Így, ha már olyan kiváló az elnöki nexus a boksznagyhatalom Kubával, hogy bő évtizede minden télen edzőtáborozni járnak hozzájuk – mint idén januárban is – , megkockáztatjuk, a “szivartúrák” és haverok utaztatása (lásd fenti képen) helyett érdemes lett volna onnan már 2013-ban, az olimpiai ciklus elején három edzőt Magyarországra csábítani. A kubai edzők tudását megvéve azt a kevés tehetséget és edzőpartnereik felkészítését központosítani, ellenőrzött keretek között finanszírozni lehetett volna egészen 2016-ig.

Így talán az is előfordult volna, hogy legalább a kiválasztottak a kor kihívásának megfelelő mennyiségű, minőségű munkát kapnak az edzőteremben. Képzettebbek, erősebben, eredményesebbek lennének már most válogatott ökölvívóink és nem csak két versenyzőnk szerez indulási jogot a dohai világbajnokságra.

A sok, ha és volna után, aminek a sportban ugye semmi értelme nincs itt egy másik, emberi típuspélda. Harcsa Zoltán bátyja, aki a világbajnokság előtt a maga keresetlen stílusában, de őszintén kiteregette a szennyest a honi ökölvívás állapotáról, a válogatott félnehézsúly alapembere volt. Ő képviselte az Eb-n a magyar színeket. Nulla forint támogatást kapott a szövetségtől, ellenben, ha eredményt akart felmutatni, úgy elvárás volt, hogy részt vegyen az edzőtáborokban, részt vegyen a külföldi versenyeken a válogatottal, stb… Az Eb után profinak állt.

Norbi addig igazi amatőrnek számított. 27 évesen a bunyó mellett vízvezeték szerelőként dolgozott. Ha volt ideje edzett, ha nem, nem. Ezért fordulhatott elő vele az a csúfság, hogy különösebb edzés nélkül utazott ki a már felemlegetett januári kubai edzőtáborba, ahol az egyik reggeli futóedzésen, a küldöttség jól karbantartott 50-es tagjával nem bírta a tempót…

Ehhez képest Papp Laci bácsi idejében bunyósaink reggeltől estig aprították a fát az erdőben. Úgy, hogy más sportágak élsportolói is tátott szájjal figyelték őket, mert még ők sem tudták volna velük tartani a lépést. Eredmények meg jöttek. Szegény, ha ezt most látná…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.