Tavaly ősszel a Nyugat nagy megkönnyebbüléssel fogadta Luiz Ináció Lula da Silva visszatérését a brazil elnöki székbe. Joe Biden a világ vezetői közül elsőként gratulált a sikeréhez, hangsúlyozva a választások tisztaságát. Ezzel félreérthetetlenül a korábban puccsal kacérkodó, populista Jair Bolsonarónak üzent, hasonlóan az amerikai külügyminiszterhez, aki a demokrácia megerősítéseként értékelte a „trópusi Trump” elzavarását.
A jelenlegi amerikai és brazil elnök hatalomig vezető útja közt látványos a párhuzam: mindketten hivatalban lévő, populista jelöltet utasítottak maguk mögé, országuk visszatérését ígérték a nemzetközi porondra („Amerika visszatért”; „Brazília visszatért”), ráadásul a győzelmük után nagyon hasonló zavargásokat rendezett az ellenséges tábor. És egyikük sem a semmiből érkezett: Biden alelnök volt korábban, Lula pedig elnök.
Lula azonban nem csak az orosz–ukrán háborúban elfoglalt, békepárti pozíciójával borzolja az atlantisták kedélyeit. Már elnöksége elején
- ígéretet tett arra, hogy helyreállítja a diplomácia kapcsolatokat Venezuelával,
- amerikai nyomás ellenére jóváhagyta, hogy iráni hajók köthessenek ki Rio de Janeiróban,
- nem írta alá az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt Nicaraguát elítélő ENSZ-nyilatkozatot,
- Kínában kritizálta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), sürgetve egy közös, BRICS-valuta létrehozását az amerikaiak pénzügyi túlhatalmának ellensúlyozására.
Amíg Biden a beiktatása után politikai krédójában a szabad világ egyesítésére és a feltörekvő autokráciákkal szembeni küzdelemre vállalkozott, addig Lula már a megválasztása után pár héttel, a sarm-es-sejki klímacsúcson egyértelművé tette: folytatja a párbeszédre építő, első elnöki korszakában megkezdett külpolitikát. Ezzel egy csapásra szembekerült az egyre inkább a blokkosodást erőltető nyugati hatalmakkal, amelyek az ukrajnai háború tanulságai okán igyekeznek biztonságpolitikai súlypontra helyezni a nemzetközi kapcsolatokat – politikai, diplomáciai, információs és gazdasági szinten egyaránt.
Lula küldetése Latin-Amerika és a globális dél megszervezése
Dollármilliárdokat költünk olyan háborúkra, amelyek csak pusztulást és halált hoznak, miközben világszerte 900 millió embernek nincs mit ennie. Segíteni fogunk felépíteni egy békés, párbeszédre, multilateralizmusra épülő, multipoláris világrendet
– mondta tavaly novemberben Egyiptomban a frissen megválasztott brazil államfő, megidézve 2003 és 2010 közötti elnöki ciklusát.
Utóbbira hivatkozva állandó helyet szeretett volna hazájának az ENSZ Biztonsági Tanácsában (Brazília a felvételét és a testület reformját a mai napig sürgeti, amiben egyre inkább kínai és orosz támogatásra talál).
Lula a latin-amerikai „pink tide” csúcsán kormányzott először. Az ezredfordulót követő években baloldali elnökök sora került hatalomra a kontinensen, Lula pedig valamennyi szomszédjával, köztük az argentin Cristina Fernández de Kirchnerrel, a bolíviai Evo Moralesszel és a venezuelai Hugo Chávezzel is jó viszonyt ápolt. A szövetségépítés feltételei most hasonlóan kedvezőek, hiszen a mexikói Andrés Manuel López Obrador győzelme óta eltelt öt évben még a 2000-es éveknél is vörösebb lett Latin-Amerika. Lula egyik első elnöki intézkedése az volt, hogy visszatért a Latin-amerikai és Karibi Országok Közösségébe, amelyben Brazília hagyományosan vezető szerepet töltött be, amíg Bolsonaro – az autoriter baloldali országok jelenlétére hivatkozva – ki nem léptette a szervezetből.
Bolsonaro Venezuelával is összerúgta a port. 2019-ben elnöki rendelet útján kitiltotta Brazíliából Nicolas Maduro kormányának vezető tisztviselőit, köztük magát az elnököt, majd egy évre rá országa megszakította a diplomáciai kapcsolatokat északi szomszédjával. Lula ezzel szemben normalizálni igyekszik a kapcsolatokat. Habár a két elnök közti, januári találkozó végül nem valósult meg, Lula főtanácsadója Celso Amorim Caracasba látogatott, ahol nemcsak Maduróval, de az ellenzék vezetőivel is találkozott.
Elemzők szerint a közvetítő szerepében fellépő Lula Venezuela mellett a régió többi problémás állama számára is kinyithat ajtókat.
- A korábbi sandinista gerillavezér, Daniel Ortega vezette Nicaraguát az ENSZ emberiségellenes bűncselekményekkel vádolta meg. Az elnök könyörtelenül elfojtja a hatalmát fenyegető ellenzéki és civil hangokat: a jelentés önkényes letartóztatásokról, kínzásokról, tárgyalás nélküli kivégzésekről és állampolgárságtól való megfosztásokról is említést tesz. Lula mégsem írta alá a Nicaraguát elítélő határozatot az ENSZ-ben, mivel az szerinte ellehetetlenítené a párbeszéd lehetőségét.
- A térség baloldali vezetőivel szemben Lula még a megpuccsolt perui elnök helyébe lépő Dina Boluarte felé is tett baráti gesztust, mondván, „alkotmányos keretek között” zajlott Pedro Castillo eltávolítása.
- Lula amúgy is régi kritikusa az egyoldalú kényszerítő intézkedéseknek, így a Kubát sújtó amerikai blokád ellen is rendszeresen felszólal.
Nem csak mondja, hogy békét akar
A brazil elnök nemcsak a régió, de a világpolitika színterén is magára vette a moderátor szerepét, ami a leginkább az orosz–ukrán háború kapcsán jelenik meg. A frissen felesküdött Lula első markáns, háborúval kapcsolatos nyilatkozatára január végéig kellett várni. Ekkor Olaf Scholz német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatót Brazíliavárosban, ahol egyértelművé tette, hazája egyik félnek sem fog fegyvereket szállítani a konfliktusban. Szerinte Brazília a béke országa, hiszen legutóbb a 19. század végén, a paraguay-i nagy háború idején volt hadviselő fél. Most is a béke pártján áll, és olyan nemzetközi tábort próbál megszervezni, mely az el nem kötelezett államokat – például Kínát, Indonéziát és Indiát – kívánja egybefogni, valamint tárgyalóasztalhoz ültetni a harcoló feleket.
Egy új szervezetet kell létrehoznunk – pontosan úgy, ahogy a G20-at is megalkottuk a 2008-as gazdasági világválság idején. Egy ilyen G20-at kell létrehozni, amely lezárja az orosz–ukrán konfliktust
– fogalmazott.
Ezen túl Lula több olyan megjegyzést is tett, melyekkel bírálói szerint relativizálja Oroszország felelősségét a háború kirobbantásában:
- „ha az egyik fél nem akar, akkor a másik sem tud háborúzni”,
- „tisztázni kell az ukrajnai konfliktus okait, (…) szerintem kevés információnk van róla”.
Hangsúlyozta: Oroszország komoly hibát követett el azzal, hogy lerohanta a szomszédját, de Ukrajnának is odaszúrt, amiért „egy millimétert sem hajlandó engedni az álláspontjából”, és megkezdeni a béketárgyalásokat. Lula megválasztása előtt is hasonlóan vélekedett a háborúról: a Time-nak adott interjújában arról beszélt, hogy mindkét fél egyformán felelős a háborúért, és úgy látja, hogy az uniós vezetők, Joe Biden és Volodimir Zelenszkij is többet tehettek volna azért, hogy elkerüljék a fegyveres konfliktust.
A brazil elnök korábban is lépett már fel a békéltető szerepében. Első korszaka végén Irán és az Egyesült Államok között igyekezett közvetíteni – Törökországgal karöltve – az iráni atomprogram kapcsán. Az amerikaiak akkor elutasították azt a háromoldalú megállapodást, amely lehetővé tette volna, hogy Teherán nukleáris fűtőanyagot kapjon cserébe azért, hogy Törökországba szállítja a dúsított uránkészletét.
A brazil államfő washingtoni útja során Joe Bident szólította a béketárborba, majd 30 perces telefonbeszélgetésen sürgette Zelenszkijt, hogy kezdjen tárgyalásokat a békéről, miközben Celso Amorim Moszkvában győzködte ugyanerről Vlagyimir Putyint. Az elnök tanácsadója európai útján Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott, aki a múltban már hangot adott annak, hogy – Ukrajna töretlen támogatása mellett – ideje lenne béketárgyalásokba kezdeni.
Lula áprilisban arról is beszélt, milyen kompromisszumokat kellene kötnie a feleknek a béke érdekében. Egy sajtótájékoztatóan elmondta, hogy Ukrajnának fel kéne adni a Krím-félszigetet (mondván: „Zelenszkij sem akarhat mindent”), Oroszországnak pedig ki kellene vonulnia a tavaly óta ellenőrzése alá vont területekről. Az ukrán külügyi szóvivő a nyilatkozatra reagálva elmondta, hogy a javaslatnak sem jogi, sem politikai, sem morális alapja nincsen, majd hozzátette: minden békeközvetítőnek Ukrajna szuverenitását és területi integritását kell alapnak tekintenie.
Lula nem sokkal ezután Kínába utazott részben azért, hogy a békemisszióját folytassa. A látogatás után közös nyilatkozatot adtak ki, mely konkrét rendezési javaslatokat nem tartalmazott ugyan, de azt rögzítették, hogy az ukrajnai konfliktus csakis tárgyalások útján zárható le. Kína szintén szereti a konfliktus lezárását célzó béketárgyalások közvetítőjeként pozicionálni magát: február 24-én, a háború egyéves évfordulóján közzé is tette saját béketervét.
Lula a hirosimai G7-csúcson is béketárgyalásokra ösztökélte volna Zelenszkijt, azonban az ukrán elnök nem jelent meg a megbeszélt találkozón.
Brazília mozgását a nemzetközi diplomácia szintjein óvatos balanszírozás jellemzi: február 23-án az ENSZ Közgyűlésen megszavazta az Oroszország kivonulását sürgető határozatot, a Biztonsági Tanácsban pedig az oroszok javaslatára mondott igent – Kína mellett egyedüliként –, mely az Északi Áramlat vezetékek felrobbantását kívánta kivizsgálni.
Kereskedelmi kapcsolatok terén azonban az észak-atlanti világ felé is nyitna Lula. Januárban az elnök Scholz kancellár látogatásakor kijelentette, hogy a félév végéig szeretné véglegesíteni az Argentínát, Brazíliát, Paraguay-t és Uruguay-t tömörítő Mercosur-csoport és az unió kereskedelmi megállapodását, melyet 2019-ben, Bolsonaro hivatali ideje alatt kaszáltak el az Amazonasban dúló erdőirtások miatt. A klímavédelem fontos egyetértési pont a Biden-adminisztrációval is.
Harc a dollár ellen
A kínai-amerikai és az orosz-amerikai kapcsolatok elhidegülése nem kedvez Lulának, hiszen mindkét, nyugati szempontból problémás országhoz szoros gazdasági kapcsolatok fűzik Brazíliát. Oroszország műtrágyával látja el a brazil szójatermesztést, Kína pedig a fő kereskedelmi partnere Dél-Amerika legnagyobb gazdaságának (2009-ben utasította maga mögé az Egyesült Államokat).
Első korszakában Lula társalapítója volt a feltörekvő gazdaságokat egyesítő BRICS-nek is (a betűszó az öt tagországot: Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát jelöli), az együttműködés pedig új lendületet készül venni a visszatérésével.
A nemzetközi kereskedelem 84,3 százaléka dollárban folyik, miközben a kínai fizetőeszközt csak a tranzakciók 4,5 százalékában használták – igaz, a jüan használata megduplázódott az orosz–ukrán háború kitörése után. Egy saját BRICS-valuta bevezetése komoly változást jelentene a dollár dominanciájára: a BRICS-országok hozzájárulása a globális GDP-hez vásárlóerő-paritáson számolva az évtized végére meghaladja az 50 százalékot.
Minden este azt kérdezem magamtól, hogy miért kell minden országnak a dollárra alapoznia a kereskedelmét? (…) Ki döntött úgy, hogy az aranystandard eltűnése után a dollár legyen a fizetőeszköz?
– fogalmazott a brazil elnök Sanghajban, ahol a BRICS-országok fejlesztési bankjának új vezérigazgatóját iktatták be. A 2015-ben létrehozott szervezet élére az a Dilma Rouseff került, aki Lulát követte a brazil elnöki székben, ahonnan az „Autómosó-hadművelet” néven elhíresült korrupciós botrány miatt volt kénytelen távozni. A 300 ember letartóztatásához vezető botrány Lulát is elérte: korrupciós vádak nyomán 22 év börtönre ítélték, emiatt öt éve az elnökjelöltségtől is vissza kellett lépnie, de végül a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az ítéletet.
Lula kínai útja során hangsúlyozta, hogy a BRICS-bankban komoly potenciál rejlik: képes felszabadítani a feltörekvő országokat a hagyományos pénzintézetek uralma alól. A brazil elnök az IMF-et vádolta azzal, hogy megfojtja a külföldi adósságokat nyögő országok gazdaságát. Az egyik ilyen Argentína, melynek a BRICS-bank májusban pénzügyi segítséget ajánlott fel, hogy szabadulni tudjon 44 milliárd dolláros IMF-hiteltartozásától.
