Nagyvilág

Egy évig ütötték, de még mindig Obama volt alelnöke a legesélyesebb demokrata elnökjelölt

Az egy éve tartó kampány után négy esélyes maradt, de a Demokrata Párt két nagy öregjének van a legtöbb sansza arra, hogy megküzdjön Donald Trumppal.

Alig három hét, és a Demokrata Párt szavazói – elsőként Iowa államban, majd New Hampshire-ben – dönthetnek arról, hogy kit szeretnének Donald Trump ellen indítani a novemberi elnökválasztáson. A már majdnem egy éve tartó belső kampány rendesen megritkította a több mint 20 jelöltből álló mezőnyt, és miközben egymás után tűntek el a süllyesztőben a fiatal politikusok, a hajrára a két nagy öreg maradt a legnagyobb esélyes: a 77 éves Joe Biden és a 78 éves Bernie Sanders. Igaz, az elsőként szavazó két államban nagyon közel van hozzájuk a 70 éves Elizabeth Warren és a hármójukhoz képest fele annyi idős Pete Buttigieg.

Biden, az elpusztíthatatlan

A jellemzően fiatal demokrata szavazók Twitteren tömörülő balszárnya biztos volt benne, hogy Biden mostanra rég nem lesz versenyben, de az aktívan politizáló progresszívok rémületére Barack Obama volt alelnöke még mindig stabilan áll a demokrata mezőny élén. A középutas, mérsékelt politikát folytató Bident tulajdonképpen azelőtt leírták, hogy bejelentette volna indulását, és csak legyintettek, amikor valaki esélyesként hivatkozott rá, egymás után sorolva az okokat, miért esélytelen 2020-ban:

  • mindkét korábbi elnökjelölti kampányát elbukta.
  • Túlságosan maradi, nem érti, hogy a mostani Demokrata Párt már nem azt a politikát várja az elnökjelölttől, amit Biden képvisel.
  • Politikája lagymatag, nem olyan forradalmi, mint amit a párt szavazói elvárnak tőle.
  • Ő is csak egy újabb idős fehér férfi, miközben a demokraták egy fiatalt, egy nőt, vagy egy nem fehér jelöltet akarnak.
  • Folyamatos elszólásai miatt idő kérdése, hogy olyan felháborító dolgot mondjon, amivel kiüti magát az esélyesek közül.
  • Nincsen lelkes (és fiatal) rajongótábora, akikkel győzelemre viheti kampányát.

Azonban most, három héttel azelőtt, hogy az Iowa államban tartott előválasztással megkezdődnek a több hónapon át tartó szavazások, még mindig Biden az éllovas.

Fotó: J. Scott Applewhite – Pool/Getty Images

A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlaga szerint a demokrata választók majdnem 30 százaléka szeretné őt elnökjelöltnek. A második helyen a szociáldemokrata nézeteiről ismert Sanders áll picit több mint 20 százalékos támogatottsággal, akit a liberális ikonnak számító Elizabeth Warren szenátor követ majdnem 15 százalékkal. A többi, még versenyben lévő jelölt közül senki más nincsen 10 százalék felett.

Biden mindezt úgy érte el, hogy egy másik jelöltet sem ért annyi támadás az előválasztási kampány alatt, mint őt, támogatói mégsem hátráltak ki mögüle. Alighanem mert őt tartják a legesélyesebbnek arra, hogy legyőzze Trumpot. Biden pedig pont erre tette fel kampányát, ez a legfőbb érve arra, hogy miért ő legyen a demokrata elnökjelölt.

Támogatói szerint ő lehet az, aki meg tudja szólítani azokat a főleg fehér, munkásosztálybeli szavazókat, akik hatalomra segítették Trumpot, valamint azokat a republikánusokat és függetleneket, akik nem akarnak „szocialista forradalmat”, de szeretnének megszabadulni a jelenlegi elnöktől. Ezt vallják azok a demokrata képviselők is, akik olyan választási körzetekben tudtak nyerni, ahol a 2016-os elnökválasztáson a többség Trumpra szavazott. Belső közvélemény-kutatásokra hivatkozva állítják, hogy a végső győzelemhez a demokratáknak egy mérsékelt, a republikánusokkal együttműködni képes elnökjelöltet kell indítaniuk.

A progresszív aktivisták is ráébredtek arra, hogy Biden keményebb ellenfél, mint gondolták, és késői támadást is indítottak ellene. Szerintük téves az az elképzelés, hogy egy mérsékelt jelölttel lehetne legyőzni Trumpot, és azt vallják, olyan politikusra van szükség, aki nagy és lelkes tömegeket képes megmozgatni, mint Sanders vagy Warren.

Kettőjük közül azonban Sanders az, aki a legjobb pillanatban, az előválasztások megkezdése előtti pillanatokban erősödött meg.

Sanders, a fiatalok kedvenc örege

Három hónappal ezelőtt úgy tűnt, Bernie Sanders elnökjelölti reményei elúsznak, miután kampánykörútján szívinfarktus miatt kellett kórházba szállítani. A politikus, aki 2016-ban egy forradalmi hangulatú kampánnyal majdnem legyőzte a párt teljes támogatását élvező Hillary Clintont, akkor már csak a harmadik helyen állt Biden és Warren mögött, és úgy tűnt, a pár balszárnya inkább Warren mögé sorakozik fel.

Azóta azonban Warren visszaesett a kutatások szerint, Sanders pedig egyre inkább tűnik a végső győzelemre is esélyes jelöltnek. Egy múlt pénteken közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint Iowában ő áll az első helyen: 20 százalék választaná elnökjelöltnek. A második előválasztást tartó New Hampshire államban is ő vezeti a mezőnyt, ahol sikerült megszerezniük egy olyan szakszervezet támogatását, ami szavazók tízezreit tudja mozgósítani.

Sanders kampánya megérezte a lehetőséget, és 2020-at olyasvalamivel kezdték, amitől eddig óvakodtak. Elkezdték támadni Joe Bident, kritizálva külpolitikai döntéseit vagy több évtizedes szavazatait abból az időből, amikor még szenátor volt. Ahogy azt Sanders összefoglalta egy Twitter-üzenetben: Biden az iraki háború mellett volt, olyan kereskedelmi egyezményeket támogatott, amik több millió amerikai munkahelyet szüntettek meg, valamint egy olyan csődtörvényt, amely katasztrofális volt a munkáscsaládok számára.

Bár az amerikai média hajlamos még mindig esélytelenként tekinteni Sandersre, a vermonti szenátornak komoly, a győzelemre is esélyes jelöltként vághat neki az iowai előválasztásnak. Az államban komoly támogatói bázisa van, ami nagyon fontos Iowában, ahol nem sima szavazással, hanem pártgyűléseken (caucus) választanak maguknak elnökjelöltet a demokraták, és egy jól szervezett csapattal Sanders könnyedén győztesként végezhet.

Négyből egy

Ha pedig egy iowai győzelemmel a háta mögött vághat neki az egy héttel később tartott New Hampshire-i előválasztásnak, és ott is nyer, azzal olyan lendületet kaphat kampánya, ami akár a végső győzelemig is elviheti. Ennek egy akadálya lehet, Biden nagy mentsvára, a fekete szavazók. Ők ugyanis egyértelműen Biden mellett állnak. Egy szombaton nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai szerint Bidenre az afroamerikai választók 48 százaléka szavazna, míg Sandersre csak 20 százalékuk. Egyetlen másik jelölt sem ér el 10 százalékot, még a fekete Cory Brooker szenátor sem.

Ez nem gond Iowában, és New Hampshire-ben, ahol a lakosok több mint 90 százaléka fehér, de annál nagyobb Dél-Karolinában, az első déli államban, ahol előválasztást tart a Demokrata Párt. És nagy gond Sanders számára úgy általában a Demokrata Pártban, ahol a szavazók 26 százaléka afroamerikai, és támogatásuk nélkül nehezen lesz bárkiből is elnökjelölt.

Fotó:Scott Olson/Getty Images

Mindazonáltal Sanders lehet, hogy vezet a legfrissebb iowai felmérésben, de előnye a hibahatáron belül van, így valójában érdemesebb holtversenyről beszélni Sanders (20%), Biden (15%), Warren (17%), valamint a korábbi vezető helyéről visszaeső Pete Buttigieg (16%) között. Hasonló a helyzet New Hampshire-ben, ahol a Monmouth egyetem felmérése szerint gyakorlatilag teljes a holtverseny a négy jelölt között: Buttigieg 20 százalékon, Biden 19 százalékon, Sanders 18 százalékon, Warren pedig 15 százalékon áll.

Közben már Trump is készül a lehetőségre, hogy esetleg Sanders lesz az ellenfele a novemberi elnökválasztáson. Kampánya már jelezte, hogy Bidenről rá helyezik a hangsúlyt, és elkezdik támadni, és maga az elnök is jelezte Twitter-oldalán, hogy látta, milyen jól szerepel mostanában Sanders a közvélemény-kutatásokban, és feltette a kérdést, hogy „akkor ez most mégis mit jelent”. Amire Sanders egy igazán frappáns, több mint hétszázezer like-ot szerző választ adott:

Ez azt jelenti, hogy veszíteni fogsz.

Kiemelt kép: Scott Eisen/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik