Tudomány
A világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata is beszámolt az epilepsziás rohamok kezelésében elért eredményeikről.
2012. 08. 10. 10:30
Színes panorámaképet küldött haza a "Kíváncsíság".
A NASA Morpheus nevű leszállóegysége tesztelés közben lehelte ki a lelkét.
Káprázatos látványban lehet részünk szombat éjszaka.
2012. 08. 09. 15:26
A bajnok az abnormálisan fürge hüvelykujjaira fogja győzelmét.
Egy évtizednyi munka és 2,6 milliárd dollár elköltése után a Curiosity sikeresen "Marsot" ért - de mitől jobb az elődeinél?
Szívműtéten esett át pár nappal 82. születésnapját követően Neil Armstrong, aki több mint negyven éve elsőként lépett a Holdra.
2012. 08. 09. 09:44
Hosszú betegség után, 85 éves korában meghalt Martin Fleischmann brit kémikus. A tudós 1989-ben kutatótársával azzal a bejelentésével döbbentette meg a világot, hogy „hidegfúziót" értek el.
Pupilláink a számunkra vonzó személy láttán kitágulnak, így kétségbevonhatatlanul jelzik a szexuális irányultságunkat egy amerikai kutatók által elvégzett tanulmány szerint.
Bár a technológia még gyerekcipőben jár, a fejlesztők egész hidakat és épületeket „nyomtatnának" a természetben meglévő anyagokból.
2012. 08. 07. 16:00
Csúcstechnológia a köbön, elit kiképzés, drága személyzet. Segítünk Pintér Sándornak költségvetést készíteni.
A Hír24 összegyűjti a hét érdekességeit - 2012 harmincegyedik hete a Tech-Tudban.
Azt tudni lehet, hogy gömbhalmazokban laknak – azt nem, hogy miért és hogy kerültek oda.
A NASA szerint a hat amerikai zászlóból öt még mai napig áll égi kísérőnkön. Igaz, valójában már egyik zászló sem amerikai - mind fehér.
Sosem látott kétéltű hal példányára bukkantak.
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
