Tudomány

Homokból fújnának épületeket

Bár a technológia még gyerekcipőben jár, a fejlesztők egész hidakat és épületeket „nyomtatnának" a természetben meglévő anyagokból.

Mindegy, hogy édességről vagy gyógyászatról van szó, a 3D nyomtatás egy zseniális, és minden bizonnyal a következő évtizedeket meghatározó technológia. Egyesek abban is teljesen biztosak, hogy segítségével végső soron a filmek és zenék mellett fizikai tárgyakat is „le tudunk majd tölteni”.

A Stone Spray Project mögött álló csapat is hasonlóan gondolkodik – igaz, ők nagyobbat mertek álmodni: használati tárgyak helyett egész épületeket szeretnének „nyomtatni”.

S bár találmányuk egyelőre még képtelen valódi építményeket létrehozni, egy szilárdulást elősegítő vegyület segítségével homokból és földből méretarányos változatokat tud alkotni. Ez utóbbi pedig fontos mozzanat: a csapat műanyag (vagy csoki) helyett a helyszínen található alapanyagokból kíván építkezni. Maga a gép pedig a nap erejét veszi igénybe – szintúgy a környezet védelmének jegyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik