Kultúra
Salvador Dalí háromméteres szobrát elárverezik. Legalább 90 millióra becsülik az árát.
2014. 01. 08. 21:51
A Kelemen László Szakközépiskola és Színitanoda diákja adnak elő két darabot.
Zombis-alienes horror sci-fi. Na, az mi lehet? Sok idegen szó. Mivel a félelemre, borzongásra van kereslet, van ilyen irányú szolgáltatás is.
Kortárs alkotások, fazekas remekek, festmények és plasztikák a vásárhelyi kiállítóhelyeken.
2014. 01. 08. 13:24
1965-ben ő lett az „Év hangja”, 1966-ban „Nem leszek a játékszered” című dalával négy díjat nyert a Táncdalfesztiválon. Most a Heti Válasznak beszélt a mai tévékről, sztárocskákról.
2014. 01. 08. 12:39
Lily Tomlin amerikai színésznő összeházasodott Jane Wagner forgatókönyvíróval, akihez több mint negyvenéves élettársi és szakmai kapcsolat fűzi.
2014. 01. 08. 12:18
11 jelölést kapott a Brit Film- és Televízióművészeti Akadémia díjaira Alfonso Cuarón filmje.
Zeppelin a Lánchíd felett, tripod a Ferencieknél, Iron Man a kereszteződésben. Világok harca Budapesten.
A fővárosi teátrum adószáma szerepel a NAV listáján. Nemcsák Károly igazgató nem érti, miért.
Egy bizonyos kor után (Ajaj, rosszul kezdődik!) az ember elkezdi tudatosan válogatni az olvasnivalóját.
Rekordszámú résztvevővel várja az érdeklődőket, január 11-én és 12-én, a IX. Esküvői kiállítás.
2014. 01. 07. 16:01
A Shakespeare-hetek alkalmával, a világhírű költő, drámaíró születésének 450. évfordulója végett, izgalmas programokkal készülnek a Reök-palotában.
Veszélyes produkciókkal készülnek a hazai művészek a csütörtökön kezdődő budapesti cirkuszfesztiválra. Egy picit mutatunk belőle.
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
