Két magyar betörőt fogtak el a rendőrök a luganói Ponte Tresában, akik a gyanú szerint sorozatban követtek el lakásbetöréseket a dél-svájci településen, Ticino kanton más részein, és más kantonokban is.
Kim Dzsong Un a Koreai Munkáspárt kongresszusa előtt kapta meg a katonai rangot, újabb jelét adva annak, hogy apja feltételezhetően rá kívánja hagyni Észak-Korea vezetését.
A NATO főtitkára hétfőn elküldte a szövetség új, a XXI. század kihívásaihoz igazodó stratégiájával foglalkozó első szövegtervezetet a 28 tagállam nagykövetének.
Újabb segélyhajó indult a Gázai övezetbe. A nyolc európai, amerikai, illetve izraeli zsidó aktivistát szállító katamarán várhatóan kedden éri el a palesztin enklávé partjait.
A párizsi közgyűlés hétfőn jóváhagyta azt a szocialista főpolgármester, a jobbközép kormánypárt és Jacques Chirac volt konzervatív államfő, korábbi főpolgármester közti megállapodást, amely alapján a fővárosi önkormányzat 2,2 millió eurós kártérítésért cserébe nem perli tovább az exelnököt, amiért az ő hivatali idejében fiktív állásokat hoztak létre a városházán.
Washington hétfőn csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Izrael hagyta lejárni a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére vonatkozó, 10 hónapja érvényben lévő részleges tilalmat.
Két embert ítélt halálra gyermekrablásért és -kereskedelemért a délkelet-kínai Fucsien (Fujian) tartomány egyik városi bírósága - derül ki a bíróság hétfői közleményéből.
A NATO főtitkára hétfőn elküldte a szövetség új, a XXI. század kihívásaihoz igazodó stratégiájával foglalkozó első szövegtervezetet a 28 tagállam nagykövetének.
A Fanapi tájfun okozta áradások, a földcsuszamlások és a sárlavinák eddig legkevesebb 75 ember halálát okozták, az eltűntek listáján 61-en vannak - jelentette a kínai média hétfőn.
Megdöbbentő videó került nyilvánosságra egy pakisztáni asszony kivégzéséről. A mobiltelefonnal készült felvételen feltehetően tálib fegyveresek halálra köveznek egy nőt Északnyugat-Pakisztánban.
Csehország kivonja Koszovóból a KFOR-misszióban részt vevő egységének nagyobbik részét, s a katonákat a közeljövőben Afganisztánba küldi - jelentette be a cseh védelmi miniszter.
Egy interjúrészlet gondoskodik a derültségről Franciaországban: infláció helyett fellációt, vagyis az orális szexet említette mondatában Rachida Dati volt igazságügy-miniszter, jelenleg EP-képviselő.
Az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) csapatai megkezdték a tálibok elleni, eredetileg júniusra tervezett offenzívát a szélsőséges felkelők fellegvárának számító Kandahár környékén.
A Hamász radikális palesztin szervezet száműzetésben élő vezetője, Háled Mesaal hétfőn arra kérte a Palesztin Hatóság vezetőjét, Mahmúd Abbászt, hogy szüntesse be a béketárgyalásokat Izraellel.
Bejelentette lemondását az államfői tisztségről Fatmir Sejdiu koszovói elnök, néhány nappal azután, hogy az alkotmánybíróság úgy foglalt állást: egyszerre nem tölthet be államfői és pártelnöki tisztséget.
Bejelentette lemondását az államfői tisztségről Fatmir Sejdiu koszovói elnök hétfőn, néhány nappal azután, hogy az alkotmánybíróság úgy foglalt állást: egyszerre nem tölthet be államfői és pártelnöki tisztséget.
A magyar és a szlovák külügyminiszter bármilyen vitás kérdés felmerülése esetére "korai figyelmeztető rendszert" létesít - közölte Martonyi János, a magyar diplomácia vezetője hétfőn, miután találkozott Budapesten szlovák kollégájával, Mikulás Dzurindával.
Életét vesztette egy lengyel katona egy út mentén elrejtett pokolgép felrobbanása következtében hétfőn Afganisztánban - jelentette be a lengyel hadsereg.