A legendák szerint szokása volt az is, hogy élelmet csempészett ki a palotából a szegény nép számára, egy másik történet pedig arról szól, hogy palástja egy alkalommal visszaadta egy vízbe fulladt ember életét.
Robert Fico az Inforádió kérdésére elmondta, hogy az ír unós elnökségre tekintettel az ország miniszterelnök mellett az osztrák és a német kancellárok meghívása is felmerült a V4+-ba, akikkel az energiaárakról és a migráció kérdéséről is beszélhetnének.
Babis cseh miniszterelnök bízik az együttműködésben, majd megköszönt egy jegyzettömböt, amit kapott, és visszaemlékezett arra, hogy szép emlékei vannak korábbi V4-es tárgyalásokról.
Bő félórás csúszással kezdődött a sajtótájékoztató, amit Magyar Péter azzal a felütéssel kezdett: The V4is back!, azaz, a Visegrádi Négyek visszatértek.
Magyar Péter fogadta a visegrádi négyek vezetőit Gödöllőn, közös sajtótájékoztatójukon pedig kijelentette: Magyarország örömmel tér vissza a V4-ek együttműködésébe a legmagasabb szinten.
A lengyel elnök ugyanis visszavonta Zelenszkijtől a Fehér Sas rend kitüntetést egy lépése miatt, ami egy, a két ország közötti történelmi konfliktust érint.
Egy Lengyelországba menekült orosz ellenzéki művész lelövésével sokkolta a lengyel közvéleményt, a hatóságok szerint célzott támadásról lehet szó, az ügyet a titkosszolgálatok bevonásával vizsgálják.
Az amerikai elnök szeptemberben találkozott lengyel kollégájával, ekkor biztosította őt arról, hogy elkötelezett Lengyelország védelme és biztonsága mellett.
A miniszterelnök továbbá elmondta azt is, tudomása szerint a beiktatása előtt pár órával hagyta el az országot az a két lengyel politikus, akik ellen elfogató parancs van érvényben, és akiknek az Orbán-kormány adott politikai menedékjogot.