Gazdaság

A korábbi években a befektetési adókedvezménnyel lehetett igazán nagy összegekre szert tenni. Az utóbbi években többször korlátozták értékét, 1999 eleje óta évi 200 ezer forintban határozták meg az évente igénybe vehető adókedvezményt, s az csak a befektetés-állomány növekedésének 20 százalékával egyenlő a korábbi 30 százalék helyett. A szigorítások ellenére a befektetési adóhitel most december elején [...]
1999. 12. 08. 00:00
Új fejezetet nyitott a magyarországi műtárgypiacon a Kieselbach Galéria múlt hét végén zárult internetes árverése. Az Antik Enteriőr kiállítással egy időben bonyolított négynapos online aukción – amelynek lebonyolításában a galéria mellett közreműködött a MatávNet és a Prim Online Kft. – tíz alkotásra lehetett licitálni. Az érdeklődést mi sem jelzi jobban, minthogy összesen 120 ezer letöltést [...]
1999. 12. 08. 00:00
Piacra dobta a világ első DV rekorderét a Pioneer. A digitális video Japánban már december 3-tól kapható, Észak-Amerikában és Európában pedig valamikor jövő év közepén kerül forgalomba, a pontos dátumról még nem döntött a cég. A felvevő 2400, az írható lemezek pedig 29 dollárba kerülnek. A törölhető diszkek több változatban készülnek, a legnagyobb kapacitású hatórányi [...]
1999. 12. 08. 00:00
A Kreml különleges, kissé ugyan előrehozott karácsonyi ajándékkal kedveskedik az egész világnak: december 13-án, magyar idő szerint 17 órai kezdettel Csajkovszkij Diótörő című klasszikus balettjének előadását közvetítik élőben az interneten (www.kremlin-gkd.ru). A darabot a Kreml balett-társulatának tagjai táncolják el a nevezetes moszkvai épületegyüttes hatalmas koncerttermében. Ez az első alkalom, hogy Oroszországból egy teljes balettet sugároznak [...]
1999. 12. 08. 00:00
Szép csendben kezdik el vetíteni a mozikban csütörtöktől Kabay Barna filmjét, a Hyppolitot. Az Eperjes Károly, Koltai Róbert, Pogány Judit mesterhármas nevével fémjelzett produkcióban a klasszikus Hyppolit tartalmilag aktualizálódott, egyben a külsőségek tekintetében is mai keretek közé költözött. A filmbéli szereplők saját élettapasztalataikra, színészi megmerítkezéseikre támaszkodva mondják el véleményüket a régi-új ostobaságokról, az ismét divatba [...]
1999. 12. 08. 00:00
Ugyan az önkéntes pénztárakhoz viszonyítva jóval kisebb mértékben, de a biztosítóintézeteknél kötött élet-, nyugdíjbiztosításokat is kedvezményezi az adórendszer. Itt csupán a befizetett összeg 20 százaléka a kedvezmény, azonban ez sem elhanyagolható tétel. Ráadásul még most, év végén is lehet ilyenfajta biztosításokat kötni. S ha az ügyfél nem csupán egyhavi díjat teljesít december 31-éig, hanem negyedéves, [...]
1999. 12. 08. 00:00
A testeket összeillesztve kristályszerű rács alakul ki, amelyben minden elemet nyolc másik vesz körül. A rendszer belső törvényszerűségeiből adódva a furcsa testek domborulatai jobbra is és balra is csavarodhatnak – a jobbos csavar által kialakított fészekbe pedig csak egy balos kapcsolódhat. A tökéletes térkitöltő testben az egyes oldalak felváltva tekerednek jobbra, illetve balra, így ez [...]
1999. 12. 08. 00:00
Az előzetesen kiszivárgott hírekkel ellentétben (Figyelő, 1999/47. szám) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mégis engedélyezte, hogy a United Biscuits (UB) tulajdonában lévő Győri Keksz Kft. megvásárolja a Stollwerck-Budapest Kft. eddigi keksz- és ostyagyártó üzletágát, illetve a székesfehérvári gyárat. A Stollwerck és a United Biscuits szeptemberi – a GVH döntésével hatályossá vált – megállapodása szerint a tranzakció [...]
1999. 12. 08. 00:00
A Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nél bemutatták a 2000. január 1-jétől az M1-es és M3-as autópályák összesen 260 kilométernyi szakaszán használható matricák terveit. Mint Baross Péter, az NA Rt. díjszedési igazgatója elmondta: éves, havi és heti “bérleteket” bocsátanak majd ki. Tervek szerint személygépkocsiknál évente 22 ezer, havonta 2400 forint lesz az úthasználat díja, az egy hétre [...]
1999. 12. 08. 00:00
INDEX Hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1998 vége óta (százalék) BUX, Budapest 7 968 +7,0 +26,3 Dow Jones, New York 11 286 +3,3 +21,2 FTSE-100, London 6 742 +0,7 +14,7 DAX-30, Frankfurt 6 119 +3,7 +16,5 CAC-40, Párizs 5 472 +1,8 +32,0 WIG, Varsó 14 259 -8,9 +7,9 PX-50, Prága 474 [...]
1999. 12. 08. 00:00
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatja a privatizációs törvény módosítását. Az egyik változás, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. ne csak a hozzá rendelt cégeket, vagyonelemeket értékesíthesse, hanem mint erre szakosodott szervezet, megbízásból is privatizálhasson. Az állami vagyonkezelő számára megnyitnák a lehetőséget ahhoz, hogy egyszemélyes társaságot alapíthasson vagy birtokoljon. A tervezet szerint módosítanák a Herendi [...]
1999. 12. 08. 00:00
1. Kovács úr 52 évesen a KIMONO Rt. alkalmazottja, gyermekei már dolgoznak. Éves bérjövedelme ebben az évben 1 millió forint lesz, annak számított adója 260 ezer forint. Kovács úr – mivel egész évben dolgozott – igénybe veheti az éves szinten 36 ezer forint adójóváírást, valamint az általa nem megállapodás alapján fizetett 8 százalék nyugdíjjárulék 25 [...]
1999. 12. 08. 00:00
Forrás: KSH, Ecostat SZFÉRA Fizikaiak Szellemiek Együtt Fizikaiak Szellemiek Együtt (ezer forint) (nemzetgazdasági átlag = 100,0) Versenyszféra 37,6 71,6 48,3 101,3 113,8 100,4 Költségvetés 34,9 53,7 47,6 94,1 85,4 99,0 Közigazgatás és tb 39,8 65,1 54,3 107,3 103,5 112,9 Oktatás 29,2 50,2 46,6 78,7 79,8 96,9 Humán egészségügy 31,8 46,4 42,3 85,7 73,8 87,9 Szociális [...]
1999. 12. 08. 00:00
A várbéli kiállítóhelyen, a Fortuna 11 Galériában január 5-ig szereplő porcelángyári ritkaságok között is különleges példány az egyméter magas teljesen áttört pirogránit díszváza. A hagyományokat híven őrző művészeti stúdió kézzel festett egyedi darabjait nem akármilyen környezetben csodálhatják meg a látogatók: a míves használati tárgyak biedermeier bútorokon és brüsszeli csipkék környezetében kelletik magukat. A kiállított alkotások [...]
1999. 12. 08. 00:00
Nemzetközi összehasonlításban ugyan a magyar alkalmazottaknak kevés lehetőségük adódik, hogy fizetendő adójukat mérsékeljék, ennek ellenére az adóév vége felé közeledve még érdemes bevetni néhány adómegtakarító "csodafegyvert".
1999. 12. 08. 00:00
Az elmúlt két hétben közel 1500 forinttal, azaz 15 százalékkal emelkedett a Pick-részvény árfolyama. A tőzsdei átlagot jócskán meghaladó áremelkedés üteme a 10 000 forintot átlépve sem csökkent, pénteken 3 százalékkal drágult a szegedi társaság részvénye. Tőzsdei pletykák szerint a jelentős áremelkedés egy amerikai szakmai befektető megjelenésének köszönhető. Ezzel szemben az elemzők inkább a fundamentumokra [...]
1999. 12. 08. 00:00
*A társaság igazgatósága november 12-i ülésén további 2,7 milliárd forint céltartalék képzéséről döntött, amit a harmadik negyedéves jelentés még nem tartalmaz. NEM KONSZOLIDÁLT MUTATÓK 1998. 09. 30. 1999. 09. 30. Jegyzett tőke 7 018 570 7 018 570 Saját tőke 12 573 126 11 894 216 Saját tőke/részvény (forint) 17 914 16 947 Adózás előtti [...]
1999. 12. 08. 00:00
A tőzsdei határidős és opciós ügyletekből származó nyereséget és veszteséget éven belül elszámolhatjuk egymás terhére. Tehát a magánbefektetők – akik a személyi jövedelemadó hatálya alá tartoznak – visszaigényelhetik az általuk befizetett nyereségadónak a veszteséges határidős tranzakciókra eső részét. A visszaigényelhető összeg nagyságát úgy kaphatjuk meg, hogy a tárgyév időtartama alatt megszerzett határidős nyereségek összegéből levonjuk [...]
1999. 12. 08. 00:00
Drága szűkszavúság című cikkükben (Figyelő, 1999/46. szám) helytelen információ jelent meg a Citibank Személyi Kölcsön feltételeiről. A kölcsön éves kamata ugyanis 29,95 százalék, és nem 25,00 százalék, ahogyan az 57. oldalon lévő táblázatban szerepel. Amennyiben a téves információt telefonos kollégánktól kapták, úgy szíves elnézést kérünk a pontatlan tájékoztatásért. GYERTYÁNFY MIKLÓS Hitel Termék Menedzser Asszisztens, Citibank [...]
1999. 12. 08. 00:00
Olvasói sztorik