Hagyományosan alacsony foglalkoztatási rátájú országunk lakosságát a válság még mélyebbre sodorja. A munkanélküliség növekedésével egyre messzebb kerül a célul tűzött aktivitási ráta.
Számos ponton módosultak idén a felnőtt- és a szakképzést érintő jogszabályok, a toldozott-foldozott rendelkezések azonban a cégek számára megnehezítik törvény adta lehetőségeik kiaknázását.
A jelenlegi recesszió során a vállalatok válságmenedzser alkalmazása helyett inkább meglévő vezetőik tudására támaszkodnak. Tréningekkel és coachinggal csökkenthetők a többletterhelés veszélyei, de ezekkel inkább csak a nagyvállalatok élnek; a kkv-k vezetői jobbára magukba zárkózva próbálnak túlélni.
Október óta csaknem felére esett az online álláshirdetések száma. A recesszióval szemben a weboldalak innovatív szolgáltatásokkal, akciókkal és szövetségesek, partnerek keresésével igyekeznek felvenni a küzdelmet.
A hazai cégek közül majdnem minden második élt az elmúlt hónapokban a bérstop eszközével. Mindazonáltal a magas szaktudású, hosszú távon értéket termelő munkatársak javadalmazására odafigyelnek a cégek – akár a vezetői juttatások kárára is.
Szakértőnk, Détári Lajos szerint az utóbbi időben ugyan előrelépett a magyar labdarúgó-válogatott, ezzel együtt leszámolhat a matematikai esélyével a szombati vb-selejtezőt követően. Döme 2-0-s portugál sikert tippel.
A 20 éven aluli magyar labdarúgó-válogatott az elődöntőért játszik pénteken az egyiptomi vb-n. Az Olaszország elleni meccsről 20 órától élőben tudósítunk.
Másodszorra csábított Magyarországra egykori teniszsztárokat az egyetlen wimbledoni bajnokunk. Taróczy Balázzsal a verseny kapcsán a mosolygós, laza veteránokról, Federer titkáról, a magyar utánpótlás helyzetéről, és Szávay Ágnes sikertelenségeinek okairól beszélgettünk. Interjú.
Európa-bajnok spanyol védő szerződtetését tervezi a Bayern München. A téli átigazolási időszakban Joan Capdevila vagy Fernando Navarro kerülhet a klubhoz.
A FIFA megfenyegette a szerbeket; bocsánatot kért edzőjétől a német bajnok gólfelelőse; Marchisio nélkül játszanak az olaszok az írek ellen. Rövid hírek.
Újabb bravúrra készül a magyar U20-as válogatott az egyiptomi világbajnokságon. Az olaszok elleni meccsen már az elődöntőbe jutás a cél. Az ellenfél ismerős, a tavaly Eb-elődöntőben elszenvedett minimális vereségért vághat vissza Egervári Sándor csapata.
A rendszerváltást Lengyelországban sokkal nagyobb kiábrándultság követte, mint hazánkban: húsz év alatt 15 kormányt haszáltak el. Mitrovits Miklós történész az Örömóda című film hátteréről.
Hiller István Párizsban beszélt a többnyelvű oktatás fontosságáról. Az oktatási és kulturális miniszter nem titkolt terve, hogy Magyarország az UNESCO Világörökség Bizottságának vezérkarába kerüljön.
Valószínűleg Debreceni András és Korcsmár Zsolt is pályára léphet a magyar 20 éven aluli labdarúgó-válogatott olaszok elleni pénteki negyeddöntőjében az egyiptomi világbajnokságon.
"Nagyon meglepett, még mindig nem tudom elhinni. Többet egyelőre nem tudok mondani" - ez volt az első reakciója Herta Müller romániai születésű német írónőnek, miután kiderült: idén neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat.
Az elődöntőben elszenvedett vereséget nem törte meg a magyar férfi kardcsapatot, amely a bronzmeccsen hatalmas csatában mindössze egy tussal győzte le az oroszokat a világbajnokságon.
Fantasztikus író - mondta Nádas Péter az idei irodalmi Nobel-díjasról csütörtökön; a Herta Müllerhez hasonlóan erdélyi származású Dragomán György szerint az elismerés sok ember számára jelent elégtételt, akinek annak idején el kellett menekülnie Romániából.
A románoktól hattusos vereséget szenvedett a magyar válogatott, így nem jutott be a döntőbe a törökországi vívó-világbajnokság csütörtöki férfi kard csapatversenyében. A harmadik helyért az oroszokkal kell megmérkőzni.
Herta Müller Nobel-díjával a minőségi irodalom kapott magas elismerést - mondta Kertész Imre azt követően, hogy csütörtökön Stockholmban bejelentették: a romániai születésű német írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Konrád György szerint Herta Müller megbecsült, de nem „magasztalt" szerző Németországban.
Az utóbbi évek legjobb szürete lehet az idei. A magyar borok külső megjelenése, típusa, kémiai paraméterei egyre közelebb kerülnek a mediterrán borokhoz. Azzal az egy lényeges különbséggel, hogy a magyar borok ízvilága és illata gazdagabb a déli versenytársakénál.