Tízéves csúcsra, 9,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben 2009 júniusában. Az Európai Unió egészében – tette közzé az Eurostat – 8,9 százalékos volt a megfelelő adat. Az elbocsátások felől közelítve az látszik, hogy júniusban 158 ezer ember veszítette el az állását az eurót használó 16 országban. Közülük Spanyolországban volt a legmagasabb a munkanélküliség, 18,1 százalék, elsősorban az építőipar összeomlása miatt. Tavaly június óta a gazdasági válság okán az EU-ban 5 millióan kerültek az utcára.
BORÚRA DERŰ?
A fentiek fényében érdemes értékelni a hazai folyamatokat. Az idei második negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 9,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Bár ezt egyes médiumok a munkanélküliség mérséklődéseként ünnepelték, tekintve, hogy a korábbi adatok magasabbak voltak idén. Csakhogy a látszólagos javulás mögött szezonalitás is állhat, hiszen a tavaszi–nyári időszakban jellemzően több a foglalkoztatott. Nem véletlen, hogy a statisztikusok inkább az év/év összehasonlítást tekintik mérvadónak. E tekintetben az éves mérleg már negatív: július végén közel 550 ezren szerepeltek az adatbázisukban, míg 2008 júniusában „csak” 415 ezren voltak. Tehát 135 ezerrel lett több 2009 nyarára a regisztrált munkanélküli.
Területi egyenlőtlenségek
■ Közép-Magyarország kivételével az ország
valamennyi régiójában kevesebb álláskeresőt tartott nyilván az Állami
Foglalkoztatási Szolgálat júniusban, mint egy hónappal korábban. A
legnagyobb csökkenés az Észak-Alföldön (-3,8 százalék),
Észak-Magyarországon (-3,6) és a Dél-Dunántúlon (-3,5) következett be.
A központi régión belül Pest megyében csökkenést, a fővárosban további
növekedést jeleznek az adatok. Az álláskeresők számának egy év alatti
növekedése – a válság kitörése óta megfigyelt trendnek megfelelően –
továbbra is a Közép-Dunántúlon (72,0 százalék), a Nyugat-Dunántúlon
(70,2) és Közép-Magyarországon (55,7) a legnagyobb. A relatív
legnagyobb növekedést a Közép- és a Nyugat-Dunántúl kirendeltségein
figyelhetjük meg.
Okuljunk Okuntól!
Az állásajánlatok – és velük párhuzamosan az elhelyezkedések – számai is árulkodóak. Júniusban nem egészen 56 ezer helyre jelentkezhettek álláskeresők a munkaügyi kirendeltségeken, és a hónap végéig 37 ezer állástalannak sikerült elhelyezkednie. A forgalmi adatok mögött az látható, hogy a munkáltatók júniusban csaknem 24 ezer új állásra toboroztak jelentkezőket a munkaügyi kirendeltségeken: ezeknek több mint a feléhez nem igényeltek támogatást – azaz nem közmunka volt, illetve nem olyan tartósan munkanélkülit kerestek, aki után kedvezményeket kaphatnának. A legtöbb ilyen állást Közép-Magyarországon és a Dél-Alföldön kínálták. Fejér megyében például mezőgazdasági és kereskedelmi dolgozókat kerestek, Komárom-Esztergom megyében viszont a feldolgozóipar, ezen belül a járműgyártás jelzett munkaerőhiányt. Ez a válság kezdete, vagyis 2008 októbere óta nem fordult elő – mutatott rá a foglalkoztatási hivatal.
OKUN ÖKÖLSZABÁLYA
Ám jó okunk van a munkanélküliség mérséklődését illető kétkedésre a gazdaságkutató intézetek „célszámai” alapján is: a GKI 10,5, az Ecostat 10,8 százalékos munkanélküliséget vár az év végére. Ezek a számok még csak nem is magasak ahhoz a gazdasági visszaeséshez képest (6,5 százalék), amelyet ugyanezen intézetek állítottak be erre az évre.
Egyes számítások szerint a ráta jóval meghaladja majd a 11 százalékot is, miközben a gazdasági visszaesés az év átlagában 6,5 százalékos is lehet; sőt Okun ökölszabálya alapján (lásd külön) az állástalanok aránya elérheti akár a 12 százalékot is. Ezért nem mellékes rátekinteni az álláspiac részletes számaira sem. A KSH által július végén közzétett adatokból az derül ki, hogy a második negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3,797 millió, a munkanélkülieké 402 ezer fő volt, ebből 9,6 százalékos munkanélküliségi ráta következik. A vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 61,5 százaléka, ezen belül a 15–61 évesek 64,1 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. (Érdemes fenntartással kezelni a KSH adatait: a hivatal (uniós) módszertana szerint ugyanis mindenki foglalkoztatott, aki azon a héten, amelyre a kérdezőbiztos kérdése vonatkozik, legalább egy órát dolgozott. Így az adatból csak bizonytalanul érzékelhető, a tényleges foglalkoztatás.)
Arthur Melvin Okun
(1928–1980) amerikai közgazdász. A washingtoni
kormányzat munkáját segítő Council of Economic Advisors tagja volt
1968–1969-ben. Az Okun-szabály a munkanélküliség és a gazdasági
növekedés közötti kapcsolatot írja le. Ennek értelmében a GDP minden 2
százalékpontos visszaesése a munkanélküliségi ráta 1 százalékpontos
növekedését vonja maga után.
A FOLYAMATOK IRÁNYA
Hosszú évek óta ismerjük a bajok forrását, hiszen köztudottan alacsony a foglalkoztatás, magasak a munkavégzést terhelő adók és járulékok. Növekszik a szegénység, a 22-es csapdájaként pedig túlméretezetté válik, ezáltal további elvonásokat igényel a szociális rendszer. Igazi válaszok nem születnek, „csak” a kommunikáció szintjén jelenik meg az aktivitás. Egymillió munkahely szükséges – harsogják a szakértő közgazdászok, és a pártok fogadott és fogadatlan prókátorai, de ettől még nem születik egyetlen új munkahely sem.
Bár kívülről fújjuk a helyzetjelentést, nincs megfelelő foglalkoztatáspolitika, stratégia vagy bármilyen reménnyel kecsegtető programkezdemény a foglalkoztatási szint tényleges növelésére. A vidéki térségekben a munkanélküliségi ráta még magasabb, a foglalkoztatási ráta még alacsonyabb az országos átlagnál. A hátrányos helyzetű és a sokszorosan hátrányos helyzetű kistérségekben élők esélytelensége súlyos ballaszt – és nem csak régiós probléma.
A foglalkoztatási ráta tavalyig sok éven át 57 százalékos volt (szemben a 70 százalékos „lisszaboni” követelménnyel), és ez a gazdasági válsággal még tovább csökkent. Ha az év végére várható vagy inkább sejtetett hazai munkanélküliségi adatot, a lehetséges 11–12 százalékot vetjük össze a 2007-essel, azt látjuk: akkoriban egészen idilli volt a kép a lakosság gazdasági aktivitásáról, holott már akkor is sokan kongatták a vészharangot az eltartottak és eltartóik arányáról.
Egyre markánsabb azon önkéntes munkanélküliek tábora is, akik valamilyen ok miatt (alacsonynak találja a munkabért, kielégítik a munka nélkül felvehető szociális juttatások) nem kívánnak elhelyezkedni. A szakértők pedig tisztában vannak azzal is, hogy sajátos foglalkoztatási viszonyaink miatt a statisztikákban sem mindig bízhatunk.
Tetőzés
■ A DGS Global Research 2008 novembere óta több felmérésében
is foglalkozott a magyar vállalatok munkahely-megőrzési szándékával,
illetve válságkezelési elképzeléseivel. Az elmúlt tíz hónapban érkezett
visszajelzések alapján folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott azon
cégek száma, akik még mindig elbocsátást terveznek. A csúcsot 2009
májusában jelezték a beérkezett válaszok, akkor a kutatásokban részt
vevő vállalkozások fele további leépítést tervezett. A trend sajnos
azóta sem vált csökkenővé, az érték most is stagnál.
FÉLIDEI SZUSSZANÁS
Térjünk vissza a konkrét folyamatokhoz! Az állásra/foglalkoztatásra várók adataiban azért érdekes mozgások is kimutathatók. Az ÁFSZ nyilvántartása szerint az álláskeresők száma 2009 júniusának zárónapján 549,4 ezer fő volt, 14,4 ezerrel (2,5 százalékkal) kevesebb, mint egy hónappal korábban. Ez a mutató még májusban – nyolc hónapnyi növekedést követően – fordult mínuszba, majd ment még lejjebb júniusban. Pozitívum, hogy a 12 havi adatok növekedésének gyorsulása megállt, amire tavaly október óta nem volt példa. Ám ezzel együtt is júniusban 32,3 százalékkal (134 ezer fővel) több álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, mint a 2008. év félidejénél.
Az álláskeresők számának júniusi csökkenése annak köszönhető – derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat elemzéséből –, hogy májushoz képest 22-százalékkal (17,5 ezer fővel) kisebb volt az utcára kerülők serege. Emellett továbbra is jelentős a statisztikai nyilvántartásból való „kiáramlás” (júniusban 19 ezren kerültek ki), ami a kedvező szezonális hatások mellett elsősorban a közcélú munkára felvettek növekvő csoportjának köszönhető.
