Az Anno 1989 Filmklub ezúttal az Anna Kazejak-Dawid, Jan Komasa, Maciej Migas rendezőtrió Örömóda című alkotását mutatta be. A 2004-ben készült film a kilencvenes évek Lengyelországából villant fel három epizódot, három különböző helyszínről: egy sziléziai iparvárosból, a fővárosból Varsóból, valamint egy északi-tengerparti falucskából. A három történetben közös, hogy a rendszerváltás előtt az akkori kultúrpolitika a „sötéten festés” vádjával illette volna; sőt ilyen pesszimista képet a hetvenes-nyolcvanas években a szocialista realizmus szellemében készült alkotások sem igen mutattak a kapitalizmus világáról.
A sziléziai lány anyja teljes letargiában van, a fodrászüzletet, ahol dolgozott bezárták, apja pedig a régi Szolidaritás „romjain” a bányafelszámolás ellen harcol. A varsói rapper azzal szembesül, hogy barátnője cégtulajdonos családjától áthidalhatatlan társadalmi szakadék választja el. A tengerparti falucskában az egyetemet végző fiú halfeldolgozóként tud csak elhelyezkedni, míg apja már egy munkahelyi interjú gondolatától is visszaretten.
Munkanélküliség, majd munkáshiány
Ha túlzó is, amit a film sugall, a rendszerváltás Lengyelországban sem volt mentes a társadalmi megrázkódtatásoktól, mondta el Mitrovits Miklós történész, a Politikatörténeti Intézet munkatársa. Gazdasági téren Lengyelország a nemzetközi pénzügyi szervezetek által javasolt utat követte, míg Magyarországon e tekintetben egy elnyújtottabb átmenet volt jellemző. Az 1989 végén elfogadott úgynevezett Balcerowicz-féle sokkterápia gyors ütemben teremtette meg a piacgazdaság feltételeit, ugyanakkor az állami támogatások megszüntetése és a gazdaságtalan üzemek bezárása következtében a lengyelek milliós nagyságrendben vesztették el állásaikat.
Igaz, a gazdasági problémák nem 1989-ben kezdődtek: a lengyelországi boltokban nem volt szokatlan az üres polcok látványa, az államadósság abszolút értékben – 40 millió dollár – meghaladta a magyar államét, a termelés enyhén szólva akadozott. Ám 1989 után a munkanélküliség hatalmas méreteket öltött, elérte a 20 százalékot is.
Nem véletlen, hogy Anglia – mint a „lehetőségek hazája” – ilyen erős motívum a filmben. Több mint egymillió lengyel próbált szerencsét Nagy-Britanniában és Írországban a rendszerváltás utáni években. 2008-ig, a gazdasági válság kezdetéig a lengyel kormányoknak egyik legnagyobb gondja éppen a külföldi munkavállalók hazacsalogatása volt, például adó- és járulékkedvezmények felajánlásával. A lengyel gazdaság fellendülésével – illetve aktuálisan a labdarúgó EB infrastrukturális beruházásai kapcsán – ugyanis munkaerőhiány mutatkozott, amelyet szintén külföldről – elsősorban ukrán, fehérorosz vendégmunkásokkal – orvosolnak. Mi több, szaftos sajtóbotrány kerekedett abból, hogy több gdanski gyárban gyanús körülmények között érkezett észak-koreai munkásokat „lepleztek le”.
Szolidaritás, az “ősanya”
A lengyel társadalom csalódása azért is lehetett élesebb, mert hazánkkal ellentétben a rendszerváltás előkészítésében aktívan szerepet játszott egy tízmilliós tömegmozgalom, így a lengyel társadalom joggal remélhette, hogy részt vehet az új rend szabályainak megalkotásában, ám végül ugyanaz a globálkapitalizmus jutott nekik is. Hasonlóságot mutat a magyar rendszerváltással, hogy szintén kerekasztal-tárgyalásokon alakították ki az átmenet szabályait.
Ám az a tény, hogy Lengyelország néhány hónappal előttünk járt, és a tárgyalások már április elején befejeződtek, azt hozta, hogy a Szolidaritás és más ellenzéki csoportok erősen korlátozták céljaikat, így az 1989-es választásokon a Lengyel Egyesült Munkáspárt és az annak vezető szerepét elismerő kis pártok a mandátumok 65 százalékát kialkudhatták maguknak. A szejm székeinek fennmaradó 35 százalékáért szabad verseny folyt, és minden helyet a Szolidaritás szerzett meg.
A Szolidaritás ugyanakkor azon nyomban bomlásnak indult, mivel felszínre törtek a rendszerellenes fellépés során háttérbe szorított ellentétek. A Szolidaritás azóta is osztódással szaporodik, a jelenlegi két legerősebb párt, a Kaczynski-testvérek vezette Jog és Igazságosság és a Donald Tusk irányította Polgári Platform is utódpártjának számít. A lengyel pártrendszer egyik sajátossága éppen a baloldal „hiánya”, pontosabban tíz százalék körüli alacsony támogatottsága – mutatott rá Mitrovits Miklós.
Mély kiábrándultság
A másik sajátossága a rendkívüli szétaprózottsága volt. Az első teljesen szabad választásokon 1991-ben 29 párt jutott be a szejmbe, köztük például a Lengyel Sörbarátok Pártja, köszönhetően annak, hogy nem húztak meg semmiféle parlamenti bejutási küszöböt. Ezen azóta változtattak, és le is tisztult a pártrendszer, sőt 1997-ben hivatalba lépett az első olyan lengyel kormány a rendszerváltás után, amely kitöltötte a teljes ciklust.
Azt a kormányt az Európai Parlament jelenlegi elnöke, Jerzi Buzek vezette, ám jellemző a lengyel viszonyokra, hogy a végigvitt négy év úgy megtépázta a ma amúgy igen népszerű politikus pártjának népszerűségét, hogy a Szolidaritás Választási Akció nevű formáció be se jutott a parlamentbe a követező választásokon. Lengyelország húsz év alatt tizenöt kormányt használt el.
A politikából való kiábrándultságot Mitrovits Miklós a választási részvétel adataival érzékeltette. 1989-ben még a választójogosultak kétharmada leadta voksát, ám a következő évi elnökválasztáson Lech Walesát csak alig 50 százalék feletti részvételi arány mellett – és csak a második fordulóban – választották meg. A Szolidaritás emblematikus alakját megszorongathatta egy korábban lényegében ismeretlen, USA-ból hazatért üzletember. Az ezt követő választásokon csak kivételes esetben jelent meg legalább a választópolgárok fele. Emlékeztetőül: nálunk 2002-ben 70 százalék felett volt a részvételi arány.
Erős egyház
A filmben épp csak feltűnt néhány vallásos kellék, ám Lengyelország esetében az egyháznak kitüntetett szerepe volt a rendszerváltás folyamatában. Az előző rendszerben az egyház a Szolidaritás mellett a másik nagy intézményes ellensúly volt, igazi erejét a lengyel nép vallásossága adta. Ezt a szerepet felerősítette a krakkói bíboros, Karol Wojtyła pápává választása 1978-ban. II. János Pál a rendszerváltás előtt három alkalommal is járt Lengyelországban, és óriási tömegek előtt celebrált miséket. Így a katolikus egyház vezetői úgy gondolhatták, 1989-ben eljött az ő idejük – a rendszerváltás mégis inkább liberális mintákat követett.
Az iskolai hitoktatás vitája 1989-90-ben még az egyház sikerét hozta. Miniszteri rendelet tette lehetővé az iskolai hittanórákat, amelyre akkor a diákok több mint 90 százaléka beiratkozott. Ma a részvétel továbbra is magas, de már csak 70 százalék körüli. Az abortuszvita ugyanakkor – a közvélemény-kutatások adatai szerint – komolyan megtépázta az egyház tekintélyét, ráadásul az egyházat is megosztotta. Mindenestre sikeresen akadályozták meg 1992–93 táján egy új abortusztörvény elfogadását, és az 1997-ben elfogadott új alkotmányba belefoglalták az élethez való jogot. Ugyancsak az egyház sikere, hogy ez az alkotmány azt is kimondja, hogy a házasság különneműek között köttetik.
Felmerült a kérdés a magyar-lengyel párhuzamokat vizsgálva, mi a helyzet Lengyelországban a politikai szélsőségekkel. Két formáció említhető: az Andrzej Lepper vezette agrárius-szakszervezeti gyökerekkel rendelkező populista Önvédelem Pártja, illetve a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligája. Utóbbi 2001-ben és 2005-ben is 8 százalék körüli eredményt ért el a parlamenti választásokon, előbbi 2005-ben bőven átlépte a 10 százalékot.
Sőt mi több, mindkét szélsőséges párt kormányra is került a Jarosław Kaczyński vezette kabinet tagjaként. A 2007-es választásokon azonban mindkét párt – igen alacsony 1-1,5 százalékos eredménnyel – kihullott a palamentből. Újabb megerősödésükhöz jelenleg nem találnak olyan „nyerő témát”, amelyet meglovagolhatnának, és nincs stabil médiahátterük sem.
folytatjuk
Az Anno Filmklub műsorán legközelebb, október 21-én szerdán Vít Klusák és Filip Remunda: Cseh álom című filmjét nézhetik meg az érdeklődők, majd a vetítést követően G. Kovács László műfordítóval beszélgetünk. A részvétel ingyenes.
