Élet-Stílus

Taróczy: lehet még Szávay éljátékos

Másodszorra csábított Magyarországra egykori teniszsztárokat az egyetlen wimbledoni bajnokunk. Taróczy Balázzsal a verseny kapcsán a mosolygós, laza veteránokról, Federer titkáról, a magyar utánpótlás helyzetéről, és Szávay Ágnes sikertelenségeinek okairól beszélgettünk. Interjú.

Mikor fogant meg a fejében a gondolat, hogy visszavonult sztárokat hívjon Magyarországra?

Először 1995-ben próbálkoztam. Már a célegyenesben voltunk, amikor a főszponzor visszalépett. Emiatt egy időre el is ment a kedvem az egésztől, majd néhány éve újra nekifogtam.

Elég nagy kockázat egy ilyen verseny megszervezése.

Külföldön már hagyományai voltak a szeniortornáknak, azzal számoltam, hogy itthon is van annyi teniszrajongó, akit érdekelhet egy McEnroe-Borg-mérkőzés. A kockázat persze nagy volt, de úgy gondoltam érdemes belevágni.

Az eddigi tapasztalatok alapján itthon csak akkor lehet érdemes tornát rendezni, ha a magyar játékosok végső sikerére esély van, vagy éppen az elmúlt évtizedek sztárjai érkeznek. Nagyon sokan a 80-as évek egyéniségei (Becker, Borg, Edberg, McEnroe) miatt szerették meg a sportágat, és a tavalyi év azt mutatta, hogy sokan kíváncsiak rájuk. Az ilyen szeniortornák varázsát az adja, hogy az aktív profiként rezzenéstelen arccal játszó sztárok, lazábbra vehetik a figurát. Bolondoznak, viccelődnek, trükkökkel próbálkoznak.

A tavalyi verseny sztárvendégével, John McEnroe-val (MTI)

A tavalyi verseny sztárvendégével, John McEnroe-val (MTI)

Kiket szeretne az elkövetkező években még Budapestre hívni?

Egy Sampras-Agassi-összecsapás minden bizonnyal nagyon sikeres lenne. Sajnos az amerikai sztárok ritkán mozdulnak ki otthonról, és akkor is csak horribilis fellépti díjért. Szerettem volna már idén is egy női bemutatómeccsel színesíteni a programot, de a kiszemeltek nem fogadták el a meghívásomat.

Federert nem szabad leírni

Beszélgessünk egy kicsit a jelenkor sztárjairól. Federer a számára rosszul sikerült tavalyi év után ismét visszatért a világranglista élére, annak ellenére, hogy rengeteg a kihívója. Mi a svájci titka?

Roger Federer önmagában már egy csoda. A tavalyi, számára sikertelen év után nagyon sokan visszavonultak volna, hogy a családot alapítsanak, vagy az élet más területén érvényesüljenek. Benne azonban úgy látom, hogy még mindig óriási a harci kedv, meg akarta mutatni a rajongóinak és az ellenfeleinek, hogy még mindig számolni kell vele.

Az svájci elegáns, fineszes játékával szemben egyre inkább az erőből teniszező riválisok kerülnek előtérbe. Ön szerint tartós lehet ez a folyamat?

Hosszú távon úgy gondolom, hogy az erőtenisz lesz sikeres. Söderling és Del Potro a jövőben egyre komolyabb tényező lehet a Grand Slam-versenyeken.

A magyarok miért vannak ennyire elszakadva a világ élmezőnyétől?

Tehetségek itthon is vannak, de nagyon kicsi a merítés. Egy-egy korosztályban 5-6 ígéretes versenyzőnk van, ami összehasonlításban nevetségesen kevés a többi, sikeresebb országéhoz képest. Sajnos a trénerek és a játékosok nem mernek merészet álmodni. Sajnáltam, amikor nemrég Fucsovics Márton egy interjúban arról beszélt, hogy szeretne tartósan főtáblás játékosként részt venni Grand Slam-tornákon. Véleményem szerint egy 17 éves gyereknek ne ez legyen a végső célja, álmodozzon mondjuk egy wimbledoni sikerről. Ha nincs ambíció, nem lesznek eredmények.

Milyen véleménnyel van amúgy Fucsovicsról? Lehet belőle éljátékos?

Nagyon régen láttam játszani, de már akkor nagyon jól mozgott a pályán, korosztályának egyik legtehetségesebb európai teniszezője volt. Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, bízom benne, hogy következetes munkával szép sikereket fog elérni a jövőben.

Czink és Szávay

A lányoknál manapság mindenki Szávay Ági hullámzó produkcióját próbálja magyarázni. Miben látja a problémát, miért nem tud tartósan jól teljesíteni?

Jól ismerem Ágit, csak a konkrét szakmai hátteréről, munkájáról nem tudok véleményt mondani, mert nem ismerem. Csak találgatni tudok. Az edzőcserék számomra azt sugallják, hogy nem igazán találja a helyét. Nincs egy előre meghatározott, lefektetett terv, ami alapján készülne, kapkodó döntéseket hozott. A jelenlegi osztrák tréneréről csak jókat hallottam, remélem vele sikerül visszakapaszkodnia a közvetlen élvonalba.

Czink Melinda idei teljesítménye viszont pozitív meglepetés.

Melinda pont az ellenkezője Áginak. Nem olyan tehetséges, de ezt következetes és céltudatos munkával pótolja. Tudja mit akar, nagyon keményen készül, és 25 évesen, amikor már senki nem számított rá, képes élete legjobb játékára.

Manapság az élsporttal kapcsolatban nem lehet megkerülni a doppingot. Mennyire fertőzött a fehér sportág?

Megmondom őszintén, fogalmam sincsen. Nincsenek azonban illúzióim, hiszen a tiltott szerek manapság az élsport velejárói. Hatalmas pénzeket lehet nyerni a nemzetközi versenyeken, miért ne próbálnának egyesek ilyen úton-módon jogosulatlan előnyhöz jutni?

A fogadási csalásokról is egyre gyakrabban olvasni.

A fogadások véleményem szerint nem befolyásolják a nagy tornák végeredményét. A győztesek hatalmas összegeket kasszálnak, feltehetően jóval többet, mintha „leadnák” egy-egy meccsüket. Ez a kérdés nyilván azokat a játékosokat érinti elsősorban, akik a pénzdíjakból nem tudják fedezni a költségeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik