Élet-Stílus

Rogge maradt a NOB élén

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koppenhágai kongresszusán a 93 szavazásra jogosult tagból 88 támogatta az egyedüli jelöltet, Jacques Rogge-t.

A szervezetet 2001 óta irányító, 67 éves Rogge volt az egyedüli jelölt a tisztségre, így közfelkiáltással választhatták volna újra, ugyanakkor a belga sportvezető maga kérte a szavazást a koppenhágai ülésen, hogy lássa, mekkora a támogatottsága.
Nos, a 93 szavazásra jogosult NOB-tagból 88 támogatta, mindössze egy olyasvalaki akadt, aki Rogge ellen voksolt.

Jacques Rogge A sportvezető a szabályok szerint a jövőben többször nem jelöltetheti magát a posztra, azaz utolsó ciklusát kezdi meg, mely 2013-ban jár le.

A kongresszus pénteken az olasz Mario Pescante és a szingapúri Szer Miang Ng személyében két új alelnököt is választott.

Rogge maradt az elnöki székben (MTI/EPA)

Rogge maradt az elnöki székben (MTI/EPA)

Rogge 2001 júliusában került a NOB elnöki székébe, az akkori szavazáson négy jelölt (köztük Schmitt Pál) közül választotta ki őt a tagság. A 67 esztendős belga sportvezető az ötkarikás szervezetet több mint két évtizeden át irányító spanyol Juan Antonio Samaranchtől vette át a karmesteri pálcát, és eddig két nyári (Athén 2004, Peking 2008), valamint két téli játékokat (Salt Lake City 2002, Torinó 2006) vezényelt le sikerrel.

A korábbi ortopéd orvos az első nyolc év egyik legfontosabb feladatának a dopping elleni harcot tekintette, és ígéretéhez híven továbbra is keményen küzd majd a sport megtisztításáért.

„Nagy megtiszteltetés, hogy újraválasztottak, bár az eddigi eredményeket közösen értük el. Most már a jövőre kell koncentrálnunk, és ami azt illeti, sok munka ál még előttünk” – mondta „székfoglalójában” az újraválasztott NOB-elnök.

Hozzátette: „Csökkentenünk kell a különbséget a sportban a fejlett és a fejlődő országok, illetve a férfiak és a nők között.”

Jacques Rogge

Született: 1942. május 2., Gent
Családi állapot: nős, két gyermek apja
Végzettség: sportorvosi, sebészeti és ortopédiai szakorvos
Nyelvtudás: holland, francia, angol, német, spanyol
Sportolói múlt: Finndingiben részt vett a mexikóvárosi (1968), a müncheni (1972), valamint a montreali (1976) olimpián. 16-szoros belga válogatott rögbijátékos.
Sportvezetői tevékenység: az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) elnöke (1989-2001), a Belga Olimpiai Bizottság elnöke (1989-92), az innsbrucki (1976) és calgaryi (1988) téli, valamint a moszkvai (1980), a Los Angeles-i (1984) és szöuli (1988) nyári olimpián a belga csapat vezetője. A Belga Olimpiai Bizottság elnöke (1989-92).
NOB-tag (1991-), végrehajtó bizottsági tag (1998-), a sydneyi és az athéni koordinációs bizottság vezetője. A Nemzetközi Olimpia Bizottság első embere (2001-)

—-Elődök – a NOB elnökei—-

1894-1896: Demetriusz Bikilasz (görög)
1896-1925: Pierre de Coubertin (francia)
1925-1942: Henri de Baillet-Latour (belga)
1942-1952: Sigfrid Edström (svéd)
1952-1972: Avery Brundage (amerikai)
1972-1980: Michael Killanin (ír)
1980-2001: Juan Antonio Samaranch (spanyol)
2001-től: Jacques Rogge (belga)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik